Andrei Șerban színházi és operarendező nyílt levele 

Szeretnénk megosztani veletek Andrei Șerban nemzetközileg elismert színházi és operarendező nyílt levelének magyar fordítását, amelyet Natalia Intotero kulturális miniszternek címzett.

A levél a Bukaresti Nemzeti Színházban bemutatott,  Ilja próféta című előadás körül kialakult vitára reflektál, ugyanakkor a művészi szabadság korlátozásának veszélyeire is figyelmeztet. A művészet szabadsága közös ügyünk.

Nyílt levél Natalia Intotero kulturális miniszter asszonynak

Tisztelt Miniszter Asszony,

Andrei Șerban vagyok, színházi és operarendező. Bár nem ismerjük egymást, meg vagyok győződve arról, hogy Ön azért vállalta a kulturális miniszteri tisztséget, mert szereti az összes művészetet, beleértve a színházat is, és kötelességének tekinti, hogy megvédje az alkotás és a kifejezés szabadságát.

Az Ilja próféta című darab előadására adott reakciók visszhangja szélsőséges zavargásokat okozott, amelyek egészen New Yorkig jutottak, ahol élek. Nem tudom véleményezni a Nemzeti Színház előadását, mert teljesen helytelen véleményt formálni színházról egy-egy videófelvétel alapján vagy hallomásból, anélkül, hogy jelen lettünk volna a teremben. Megtudtam, hogy a legtöbb felháborodott kommentátor pontosan ezt teszi. Elsősorban emiatt lepődtem meg a kialakult botrányon, valamint azért, mert 2010-ben ugyanezt a darabot Sepsiszentgyörgyön bemutatták már, és akkor az előadás normálisan és békésen zajlott, senki nem tiltakozott. Miért most?! Vajon ennyire radikális változás történt a társadalom hozzáállásában? Vagy a manipuláció és a dezinformáció már a művészeti térbe is behatolt? Manapság nagyon divatos olyan zavargásokat kelteni, amelyeket politikailag ki lehet használni!

Bármi is legyen a válasz, Miniszter Asszony, remélem, egyetért azzal, hogy állami tisztviselőként kötelessége tiszteletben tartani és mindenekelőtt megvédeni Románia alkotmányát, amely kimondja:

„A gondolatok, vélemények vagy hitek kifejezésének szabadsága, valamint a bármilyen fajta alkotások szabadsága, élőszóban, írásban, képekben, hangokban vagy a nyilvános kommunikáció más eszközeivel, sérthetetlen.”

Ha nem védjük meg mindannyian az 1989 decemberében az ifjúság végső áldozatával kivívott szabadságot, hová jutunk? A könyvégetéshez, mint a nácik idején?! Filmek és előadások betiltásához egy új Sztálin parancsára?! Ez egy nagyon veszélyes pillanat, amikor rá kell ébrednünk arra, hogy milyen könnyen csúszhatunk át egy újfajta diktatúrába. És ez látszólag egyszerűen is elkezdődhet, csupán a „felháborodott nézők” által kikényszerített cenzúrával, akik egy előadás leállítását követelik – annak a nagyon szomorú emlékű „proletár haragnak” a visszhangja, amire a kommunista korszak megszállott évtizedének döntéseiben hivatkoztak. Mindenki szabadon választhat, senkinek sincs joga másokra kényszeríteni az akaratát. Nem véletlenül született a színház az ókori Görögországban a demokráciával egy időben.

Ki formálhatma jogot arra, hogy megszegje az Alkotmányt és megtiltsa másoknak, hogy például színházba járjanak? Az egyetlen indokolt cenzúra az, amit egy előadás gyengeminősége természetes módon teremt – ha senkit sem érdekel, a jegyek nem kelnek el, és magától lekerül a műsorról.

És itt meg kell említeni George Călin ideiglenes igazgató alapvető hozzájárulását ahhoz, hogy a Nemzeti Színház népszerűsége ma egyértelműen felfelé ível. Bebizonyította, hogy kivételes menedzser, aki az elmúlt években bátran vezette a TNB-t a művészi minőség emelése érdekében, változatos, közérdekű témákat feldolgozóprogramot kínálva. Ha csak a jelenlegi évad utolsó három bemutatóját nézzük, amelyek gyökeresen különböznek témájukban és színházi nyelvükben, láthatjuk nemcsak a közönség lelkesedését (egyes előadásokra kevesebb mint egy óra alatt elfogynak a jegyek), hanem azt is, hogy élénk és érdekes vitákat váltottak ki – amikor a megjegyzések jóhiszeműek voltak, és a civilizáltság és illendőség határain belül maradtak. A nyitott és lelkes, a színészek és az adminisztratív testület által tisztelt George Călin-t hagyni kell, hogy folytassa tevékenységét mindaddig, amíg a minisztérium az átmeneti kinevezést tartja jó megoldásnak. Eltávolítását a TNB vezetéséből nem fogadná jól a közösség legnagyobb része egy olyan pillanatban, amikor előre kell haladnunk, nem pedig visszatérni a kommunista típusú cenzúra diktatórikus szokásaihoz.

Ne hagyjuk magunkat félrevezetni politikai számításoktól, és ne legyünk többé-kevésbé passzív társszerzői egy új diktatúra bevezetésének!

Ha majd csak akkor vesszük észre magunkat, amikor már túl késő, mi haszna?!

Hatalmas a kockázat, ha most nem ébredünk fel.

Tisztelettel, Andrei Șerban