Barna Léna: A színházi nevelés formái a Debreceni Csokonai Színház kistermében

Barna Léna: A színházi nevelés formái a Debreceni Csokonai Színház kistermében

Borítókép: A csomag, Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, InSite Drama, The Gap Arts Project. Fotó: Rácmolnár Milán

A magyarországi színházi nevelés gyökerei az 1980-as évekig nyúlnak vissza. A rendszerváltás utáni időszakban nyílt meg a lehetőség a nyugati típusú pedagógiai és művészeti irányzatok megismerésére. Ekkor jelentek meg az első próbálkozások, amelyek az addigi előadásközpontú színházhoz képest, új utakat keresve, a közönség, különösen a fiatalabb korosztály aktív részvételére helyezték a hangsúlyt. Manapság a színházi nevelés számos kihívással néz szembe, mint például a finanszírozás bizonytalansága és a módszertani megújulás szükségessége. Ugyanakkor egyre több az olyan jellegű projekt, amely ötvözi a színházi nevelést más művészeti ágakkal, mint a tánc, a zene vagy a vizuális művészetek. Mindezek szükségessé teszik a műfajra reflektáló szakmai párbeszédet. Ennek szellemében negyedjére rendezték meg Debrecenben a CSIP (Csokonai Ifjúsági Programok) konferenciát, melynek témája a veszteséggel, traumákkal való szembenézés volt, alsótagozatos és óvodás korban. A konferencia keretén belül gyerekekkel foglalkozó szakemberek tartottak vitaindító kerekasztal-beszélgetéseket, workshopokat, a színházi nevelési előadások pedig teret adtak a gyerekkorban tapasztalt egyéni és társadalmi krízisek, traumák vizsgálatának. Három színházi nevelési-, illetve egy bábszínházi előadást láthattunk.

A konferenciát a Csokonai Színház saját produkciója nyitotta meg, a Sárkányszem című osztálytermi előadás. Fókuszában a családon belüli elhanyagolás áll, és ennek is egy nagyon specifikus formája: a szülőtlenség. Ahogy az alkotócsapat is megfogalmazta, az volt a céljuk ezzel a produkcióval, hogy belenézzenek a sárkány szemébe, azaz, hogy szembenézzenek a problémákkal. Az előadás egy fikcionális elemekkel megtűzdelt, meseköntösbe bújtatott, régre visszanyúló problémakört nyit meg: nem minden család a gyerekek által megálmodott tökéletes közeg. Hajós Zsuzsa, az előadás írója, illetve Bethlenfalvy Ádám rendező a keleti kultúra hagyományait vették alapul, ami remek lehetőséget kínál arra, hogy a 8-9 évesekkel is megismertessék ezt a kultúrkört. Hongrun családtörténetét látjuk: apja a legnagyobb szecsuáni hadvezér, anyját pedig nem ismeri. Nagymamája, Mamó neveli a kisfiút, mivel apja ritkán van otthon, mindig háborúkban harcol, szörnyeket öl. Hongrun bár felnéz édesapjára, nagyon szomorú amiatt, hogy ritkán látja. Végül kiderül a titok, a fiatal fiú édesanyja egy sárkány, akit Hongrun apja nem tudott megölni, mert beleszeretett. A keretszituáció egy vizsgatanítás: az idősebb tanárnő egy konvencionális tanórára számít, de a fiatal, ambiciózus tanárjelölt a fent taglalt történetet meséli el az osztálynak. Madák Zsuzsanna egy keménykezű tanár képét mutatja, aki nem hisz az új pedagógiai módszerekben, inkább abban, hogy nyersen kell leadni a tananyagot. Végül azért ő is vidáman csatlakozik Hongrun történetéhez. Bolla Bence Miklós bácsija, a fiatal tanárjelölt, egész kis színházi előadást rögtönöz annak érdekében, hogy minél szórakoztatóbbá tegye az órát. Két szélsőséges tanár-típust látunk egy igen kényes szituációban: hogyan érdemes tanítani – veti fel a kérdést a produkció, melynek egyik mondanivalója, hogy a kreatív elemek beemelése az iskolai oktatásba kitűnő ötlet. Az alkotók ezúttal demonstrációs bemutatót tartottak, amelyen nem a célkorosztály vett részt, hanem a konferencia felnőttközönsége. Az előadás utáni beszélgetésen kiderült, hogy a produkció igen friss, eddig nagyon kevésszer játszotta a társulat gyerekközönség előtt. Részvételi előadásról beszélünk, játékos nyitásokkal, rajzolós feladatokkal. Az előadás kötött története ellenére, a nézőknek lehetősége van arra, hogy ők is alakítsák a történet végkifejletét. A játszók nyitva hagyják a történet végét, hogy száz százalékosan a gyerekek fantáziája fejezze be Hongrun legendáját, ezzel esélyt adva a pozitív vagy negatív kimenetelű befejezésnek. Az egyetlen ellenvetésem az, hogy másfél óráig néztük a szülei által elhanyagolt fiú meséjét, ami számomra hosszúnak bizonyult, mert a történet nem hordozott magában annyi cselekményszálat, hogy indokolt legyen a másfél óra. Abból adódóan, hogy egy gyerekelőadás demonstrációját néztük, lemaradtunk a célkorosztály reakcióiról, cserébe viszont saját résztvevői élményben részesültünk.

Sárkányszem, Csokonai Nemzeti Színház. Fotó: Máthé András

Ezt követte a Kisrigók című bábszínházi előadás, a pécsi Hepp-Trupp – BábSzínTér Műhelyház – Keret Alkotócsoport bemutatásában. Fókuszában az örökbefogadás kérdése áll, három testvért ismerünk meg, akik még soha nem találkoztak egymással, és három nagyon különböző helyzetben élik mindennapjaikat: ketten gyerekotthonban nevelkednek, egy kislány pedig egy idős hölgy gondozásában éldegél. Nem könnyű a helyzetük, folyamatosan tartják egymással a kapcsolatot, mesebeli elemekkel: postagalambbal, telefonnak képzelt porszívóval és bőrönddel. Elsődleges céljuk nem az, hogy véglegesen örökbefogadják őket, hanem hogy megtalálják egymást, és legfőképpen a biológiai szüleiket. A történet megkapó csavarral zárul, a három testvért együtt fogadják be, így igazi otthonra lelnek. Szép és egyszerű történet ez, mégsem igaz. Az előadást megközelítőleg 25 gyerek társaságában néztük, így nincs okom a fentebb említett panaszra, viszont az a tény, hogy ez a csoport minden tagja gyerekotthonban élő csöppség, többen már átestek sikertelen örökbefogadáson, bennem nagyobb hatást keltett, mint maga az előadás. Ettől lett igazi, amit láttunk, és nem attól, hogy a színészek eljátszották bábok segítségével az elhagyatottságot. A taps után ketté választották a közönséget, a gyerekeket átvezették egy másik térbe, ahol rajzok által fejezték ki gondolataikat, a felnőttek pedig szakmai beszélgetésen vettek részt. Az alkotók elmondták azt, hogy ez az előadás elsősorban nem edukatív jellegű, hanem inkább elgondolkodásra hívja a nézőt. Úgy gondolom, hogy hatalmas felelősség ilyen közönségnek játszani a szülők nélküli felnövésről, és az, hogy a három testvér egy helyen talál új otthonra, ámítás. A felnőtt publikumból felszólalt a gyerekcsoport vezető pedagógusa, és kifejtette, hogy az esetek nagyon kis százalékában történik meg az, amiről az előadás szólt. 

Kisrigók, Hepp-Trupp, Kaposvári Bábszíntér, Keret Alkotó Csoport. Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina

A csomag (Kerekasztal Színházi Nevelési Központ – InSite Drama – The Gap Arts Project) címet viselő osztálytermi programot a debreceni katolikus általános iskolában tekintettük meg. A kisdiákok nem tudták előre, hogy ők színházi előadáson fognak részt venni, így az óra elején fokozottan izgatottak voltak, akárcsak mi. Laci bácsi és Bence egy titokzatos csomaggal robbannak be a terembe, senki nem tudja, hogy mit rejt a lepel. Az osztály Bencével karöltve találgatja a rejtelmes poggyász tartalmát, csakis Laci bácsi tudja az igazságot, de ő nem árulhatja el azt. A letakart dologról végül kiderül, hogy egy kartonanyut rejt, aki az előadásban meg nem jelenő főszereplő kislány számára az elhunyt édesanyját pótolja. Hosszú út vezet el addig, hogy fény derüljön arra, a kislány miért viszi magával az emberméretű kartonbabát mindenhová. Az elhunyt édesanya férje, Rami apukája nem akarja engedni lányának, hogy kartonanyut mutassa be az iskolai szülőnapon, sőt, meg akar szabadulni a kartonbabától, mivel úgy érzi, nem helyénvaló azzal helyettesíteni elhunyt feleségét. Az apa nem tudja meggyőzni lányát, hogy nem helyes mindenhová magával vinnie, de akkor még nem tudja, hogy Rami belépett a gyászfeldolgozási folyamat tagadás szakaszába: a lány még nem dolgozta fel édesanyja halálát, és ezért pótolni szeretné. Az apa végül megérti a lányát, és ettől fogva már Laci bácsi sem szégyelli, hogy a nyakában hordja néhai felesége eljegyzési gyűrűjét. Témájában rétegződik a történet, megjelenik a szégyenkezés, a felnőtt frusztrációk, az őszinteség, a bánat és a soha ki nem mondott szavak. Rami, a főszereplő kislány csak Bence és Laci bácsi elbeszélésében jelenik meg az osztályteremben, azaz Bethlenfalvy Ádám és Nyári Arnold lépnek az ő szerepébe. Ebben a produkcióban a diákok a mellékszereplők (szomszédok, tanárok, bolti eladó stb.) helyébe léptek, és ezáltal tudtak reagálni, reflektálni a helyzetekre, amit az amúgy kötött forma teljes mértékben megengedett. Hamar kiderül, hogy a felnőttek nem értenek a gyerekek nyelvén, ezért tűnhetnek különösnek a gyerekek tettei. Érzékletes módon adta meg az alkotócsapat a válaszokat egy-egy kérdésre, ezáltal a gyerekközönség fantáziája is kibontakozhatott. A két szereplő minden szituációban nyitott volt a közönség reflexióira, ügyesen beleépítették azokat a játékba.

A csomag, Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, InSite Drama, The Gap Arts Project. Fotó: Rácmolnár Milán

A konferencia záróelőadása A királykisasszony, akinek nem volt birodalma címet viselte a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában. A alkotók szerint a tantermi előadás témája a hajléktalanság, de bennem inkább az otthontalanság tárgyköre fogalmazódott meg. Minden királykisasszonynak van birodalma. Így szól az előadás tételmondata, amelyet a színészek azonnal át is írnak, hiszen ahogy a címe is kimondja, ennek a királykisasszonynak bizony nincs királysága. Egy hontalan fiatal lány kerül fókuszba, és az ő otthonkeresése, barátok és ellenségek megismerése. Az előadásban egy tündérmesébe bújtatott politikai témát látunk kibontakozni. Ursula Jones meséjét Gyevi-Bíró Eszter úgy dolgozta fel, hogy alkalmas legyen kisebb terekben, akár óvóhelyeken történő előadásra is, abban az esetben, ha megszólalnak a légvédelmi szirénák. Megindító történet, és főleg azért, mert a kárpátaljai, nehéz körülmények közé kényszerült társulat nyíltan felvállalta mindennapi problémáikat. Számomra maga az előadás, ahogy a Sárkányszem is, hosszúnak mutatkozik. Ebben az esetben is gyerekközönséggel együtt követtük végig a királylány útját, a gyerekekkel együtt nevettünk és sírunk. Ebben az előadásban a közönség nem formálja a történetet, inkább megismeri a karaktereket, és bele is tud helyezkedni egyik-másik helyzetébe. Találkozunk udvari bolonddal, tipikus mostohatestvér-karakterekkel, királyfikkal és könyvtárosokkal. A címszereplő egy végtelenségig pozitív karakter, akit nem sajnálunk a helyzete miatt, hanem vele együtt szurkolunk, hogy végül otthonra leljen. Ezt követően a felnőttek kerekasztal-beszélgetésen vettek részt, ahol a társulat elmondta, hogy bár az előadásban nem hangzik el nyíltan, hogy a kárpátaljai lakosság nehéz életét hivatott bemutatni, mégsem tudtak elmenni amellett, hogy tudják, milyen helyzetbe kényszerültek. A társulat egy feldolgozófoglalkozás keretén belül próbálta elmagyarázni a gyerekeknek az otthontalanság fogalmát.

Ezek az előadások több nézőpontból is reprezentálják a magyar nyelvű színházi nevelés helyzetét. Gondolok itt többek között arra, hogy egyre több színház repertoárján jelennek meg a pedagógia és a színház ötvözetei. Magyar viszonylatban az első társulások a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, illetve a Káva Kulturális Műhely voltak. Külön-külön, de később összefonódva is a magyarországi TIE első képviselőiként ismertek. Az utóbbi időben azonban rohamosan megnőtt a színházi nevelési kísérletek száma a kőszínházi, illetve független színházi társulatoknál egyaránt. Ennek több okára is rávilágít a szakirodalom, de két nagyon eltérő ok a legszembetűnőbb: ezekkel a programokkal a színházak előtt még több pályázati lehetőség nyílik meg, másrészről a kőszínházak így teremtik meg a diákok találkozását a színházzal, iskolai keretek közt. Ez utóbbi azért fontos, mert a nemkonvencionális színházi esemény alkalmával párbeszéd indulhat a pedagógusok, a gyerekek és a színházi alkotók között.

Az írás a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodév teatrológia szakának színházi szaksajtó tantárgya keretében született. Tanár: Boros Kinga.


Sárkányszem. Csokonai Nemzeti Színház. Szerző, dramaturg: Hajós Zsuzsa. Rendező, színházi nevelési szakember: Bethlenfalvy Ádám. Látványtervező: Sáfrány Imre. Szereplők: Bolla Bence, Madák Zsuzsanna. 

Kisrigók. Hepp-Trupp, Kaposvári Bábszíntér, Keret Alkotó Csoport. Paulon Viktória meséje alapján írta: Khaled-Abdo Szaida. Rendező: Nagy Viktória Éva. Tervező: Szabó Ottó. Zene: Csernák Samu. Szereplők: Nagy Viktória Éva, Somogyi Bianka, Nagy Henrik Richárd.

A csomag. Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, InSite Drama, The Gap Arts Project. Magyar szöveg: Hajós Zsuzsa. Rendezés, dizájn: Ceri Townsend. Szereplők: Bethlenfalvy Ádám, Nyári Arnold.

A királykisasszony, akinek nem volt birodalma. Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. Szerző: Ursula Jones. Rendező, dramaturg, díszlet- és jelmeztervező, zene: Gyevi-Bíró Eszter. Szereplők: Gál Natália, Vass Magdolna, Sőtér István, Rajkó Balázs.