
Zentán vendégszerepel a temesvári társulat
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén ősszel is a Vajdaságba látogat a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Az évek során jó szakmai és baráti viszony alakult ki a temesvári társulat és több vajdasági magyar színház között, így az alig néhány éve alakult Zentai Kamaraszínházzal is.
November 11 és 13 között a zentai társulat a temesvári színház két előadását látja vendégül. November 12-én este, helyi idő szerint fél 8-tól a Tesztoszteront, másnap délben pedig az Apakaland című gyerek előadást láthatják majd az érdeklődők.
A temesvári magyar színház fontosnak tartja a határon túl élő szorványmagyarság kulturális identitásának megőrzését és támogatásást, valamint a helyi magyar nyelvű intézményekkel való szakmai kapcsolatok kiépítését és fenntartásást. Ide tartozik a zentai színház is, melynek előadásai az elmúlt években a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó programjában is rendszerint helyet kaptak, de a Leenane szépe című előadásból ismert Dévai Zoltán is, aki a zentai társulat oszlopos és alapító tagjának számít.