Zajlanak a Sweeney Todd című musical próbái a Kolozsváron

Zajlanak a Sweeney Todd című musical próbái a Kolozsváron

Elkezdődtek a Sweeney Todd című zenés rémtörténet próbái Dragoş Galgoţiu vezetésével a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Stephen Sondheim és Hugh Wheeler musicaljének országos bemutatójára május 16-án, este 7 órai kezdettel kerül sor a nagyszínpadon, a következő előadások május 21-én, szerdán, valamint május 30-án, pénteken, szintén este 7 órától lesznek láthatóak. Az előadásokra jegyek már vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (tel.: 0264-593468), valamint a www.biletmaster.ro oldalon.

A Sweeney Todd-ot először 1979-ben mutatták be a Broadway-en, Harold Prince rendezésében. A darab a bemutató évében elnyerte a legjobb musicalnek járó, színházi Oscarnak is nevezett Tony-díjat. Tim Burton 2007-ben készítette el a musical filmadaptációját, Johnny Depp főszereplésével.

Fotó: Biró István

A darab története szerint Benjamin Barker borbély a száműzetésből megszökve hazatér Londonba, ahol azzal kell szembesülnie, hogy felesége halott, lánya pedig halálos ellensége, Turpin bíró gyámsága alatt áll. Sweeney Todd álnév alatt egykori szállásadójával, Mrs. Lovett-tel szövetkezve bosszút esküszik, azonban a kegyetlen gyilkosságokért nagy árat kell fizetnie.

A Fleet Street démoni borbélyának világhírű történetét Kolozsváron színpadra állító Dragoş Galgoţiu harmadik alkalommal dolgozik együtt a társulattal. 2008-ban a Thomas Bernhard Vadásztársaság című darabját, 1998-ban pedig Shakespeare A vihar című drámáját vitte színre. A produkció díszletét ezúttal Both András, jelmezeit Doina Levintza tervezi, karmester és zenei vezető Incze G. Katalin. A címszerepet Viola Gábor alakítja, további szerepekben Vindis Andrea, Marosán Csaba, Ötvös Kinga, Biró József, Váta Loránd, Laczkó Vass Róbert, Sigmond Rita, Imre Éva, Farkas Loránd, Balla Szabolcs, Szűcs Ervin, Kántor Melinda, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Buzási András, Vatány Zsolt, Árus Péter, Bíró Krisztina, Budizsa Evelyn, Daróczi Noémi, Demeter Helga, Fodor Leonárd, Jerovszky Timea, Major Ágota, Molnár Bence, Mostis Gergő és Szucher Ágnes látható. A produkciót 15 éven felüli nézőinknek ajánljuk, az előadás román és angol felirattal tekinthető meg.