Woyzeck bemutató a Harag György Társulatnál

Woyzeck bemutató a Harag György Társulatnál

A bemutatóra és a március 19-én tartandó Nagy Iza bérletes előadásokra is kaphatók még jegyek az Északi Színház jegypénztárában és a Biletmaster.ro-n.

Georg Büchner darabját tűzi műsorára nagyszínpadi bemutatóként a Harag György Társulat Albu István, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatójának a rendezésében.

„Régóta érlelődött bennem a Woyzeck színre vitelének a gondolata, néhány évvel ezelőtt, egy közös munka kapcsán pedig Nagy Csongorral is beszéltünk erről. Innen indult az előadás ötlete, amit felkarolt Bessenyei Gedő István igazgató, így jött most létre ez a produkció” – mondja a rendező. Albu Istvánt minden darabban elsősorban az emberi sorsok fogják meg, így történt most is, számára nagyon érdekes és a néző számára is érdekessé, izgalmassá válik, nemcsak a Woyzeck, hanem a hozzá kötődő személyek sorsa is. A megvalósítást pedig külön érdekessé teszi az előadás helyenként rockkoncertbe átcsapó része, amikor is a színészek hangszert ragadva német rockdalokat adnak elő.

„Az előadás kapcsán hirtelen jött az ötlet, hogy az indusztriális metált játszó német zenekar dalai is kerüljenek bele az előadásba, és meg is találtuk azokat, amelyek szervesen illeszkednek a szöveghez, hangulathoz. A zene kapcsán pedig adta magát a tér, az előadás látványvilága is, amit Szőke Zsuzsi valósított meg. A színészek pedig elképesztő dolgot vittek véghez: hatalmas lelkesedéssel fogadták a kihívást, rengeteg munkával tanulták be a dalokat” – mondja a rendező.

Különlegesség a szatmári Woyzeck-produkció kapcsán az is, hogy Andres szerepében egy négylábú „színész” is megjelenik, Paco, a német juhászkutya személyében. Albu többször kísérletezett már állatok szerepeltetésével, volt produkció, amelyben ló is szerepelt.

Az 1820-as években Lipcsében nagy port kavart az a bűnügyi eset, amelyben egy fiatalember, Johann Christian Woyzeck, féltékenységi felindulásból brutálisan meggyilkolta barátnőjét. Az ügy sajtóvisszhangja és a nyilvánosságra hozott rendőrségi dokumentáció ihlette Georg Büchner harmadik és egyben utolsó darabját, a Woyzecket, amely azonban – a szerző 23 évesen bekövetkezett halála miatt – befejezetlenül, töredékes formában maradt az utókorra. Az előadás az esetet rögzítő jegyzőkönyvek és Büchner drámájának egyik nagy kérdését gondolja tovább: vajon a gyilkos beszámítható állapotban volt-e a tette elkövetésének idején? Meddig érdemes feszíteni az ember tűrőképességét? Meddig képes elviselni a nyomást, amit a felettese, a környezete, a szerelem (és féltékenység), a hitében való megingás gyakorol rá? Kit terhel a felelősség a tragédiáért, amit a nyomás alatt összeroppant ember követ el? Megtörténhet, hogy éppen ő maga a tragikus főszereplő? A germán nyerseségen túl, a szöveg rendkívüli költőiségét Albu István rendezésében a német indusztriális metal zene ellepontozza, vagy éppen erősíti fel, a Harag György Társulat színészzenekarának áthangszerelésében és előadásában.

Az előadás szereplői: Nagy Csongor Zsolt, Budizsa Evelyn, Orbán Zsolt, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila, Bodea Gál Tibor, Rappert-Vencz Stella, Szabó János Szilárd, Péter Attila Zsolt valamint Paco. A produkció díszlet és jelmeztervezője Szőke Zsuzsi, fénytervezője Albu István és Erőss László, zenei vezetői pedig Moldován Blanka és Nagy Csongor Zsolt. Ügyelőként Fábry Zoltán, súgóként Varga Katalin, asszisztensként pedig Jankovics Kata működik közre az előadás elkészítésében.

A bérletes előadásokra jegyek is válthatók az Északi Színház jegyirodájában, hétfőtől péntekig, 10 és 17 óra, szombaton 10 és 13 óra között, illetve a helyszínen, egy órával az előadáskezdést megelőzően.