Vihar bemutató a Tomcsa Sándor Színházban

Vihar bemutató a Tomcsa Sándor Színházban

Április 29-én, csütörtökön este 19 órától kerül sor a Tomcsa Sándor Színház új produkciójának Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Vihar c. művének bemutatójára. A társulat ezelőtt egy hónappal, sérülés miatt kénytelen volt halasztani az előadás premierjét, reményeink szerint a járványügyi korlátozások nem fognak közbeszólni, és ez alkalommal meg tudjuk tartani.  A Botos Bálint rendezte sajátságos költői nyelvezettel bíró előadás igencsak aktuális kérdéseket feszeget. Mihez kezdünk, ha egy minket, vagy a családunkat fenyegető veszéllyel kell szembenéznünk? A bezártságot, a megaláztatások sorát vajon mennyire és milyen mértékben bírjuk? Mi segíthet ennek túlélésében: az ábrándozás, a hit? Szerelem nélkül lehet vagy érdemes élni? Milyen viszonyunk van a tudományhoz?

„Vihar kint és bent. Egy olyan világ tárul a szemünk elé, mely könyörtelen, nem kedveskedik, nem hiteget, melyben ismerős élethelyzetekkel, emberi problémáinkkal, a városi ember lényegi igazságával nézhetünk szembe.” – áll az előadás színlapjában.

 Az erős társadalomkritikai vonással rendelkező produkció látványvilágának megteremtése Bajkó Balanka Alíz m.v. munkája, koreográfusa Bordás Attila m.v.. A színház művészei közül Albert Orsolya, Barabás Árpád, Dunkler Róbert, Esti Norbert, Fincziski Andrea, Jakab Tamás, László Kata, Lukács Emőke, Nagy Xénia-Abigél, Pál Attila, Szűcs- Olcsváry Gellért és Tóth Árpád valamint Dunkler Helka Panna m.v. játszik az előadásban.

Botos Bálint, rendező Marosvásárhelyen színészetet, majd Kolozsváron rendezést tanult. Dolgozott a Râmnicu Vâlcea-i Anton Pann Színházban, a kolozsvári Váróterem Projekt nevű független társulatnál és a Figura Stúdió Színházban, a Szigligeti Színházban, a Tamási Áron Színházban. A Tomcsa Sándor Színház társulatával, első  alkalommal dolgozik együtt a rendező, ennek ellenére a székelyudvarhelyi közönség már találkozhatott munkájával 2020-ban a III. MAFESZT keretén belül a Szigligeti Színház két alkalommal is játszotta  Szép Ernő-Guelmino Sándor: Lila ákác című művét, Botos Bálint rendezésében.