
Versünnep 2015- Tíz éves a Fesztivál
225 éves a magyar nyelvű színjátszás
150 éves a SZFE
100 éve született Gáti József, aki színészgenerációk meghatározó beszédtanára volt
110 éve született József Attila
115 éve született Márai Sándor
A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon meghirdeti
VERSÜNNEP 2015
Jubileumi fesztivált
Kategóriák:
- Vers – és prózamondás
- Énekelt vers, versmegzenésítés
A nevezéseket beadhatják:
- színművészek és előadóművészek, hivatásos zeneszerzők (komoly zenében felsőfokú végzettséggel, könnyű zenében lehetőleg szakirányú végzettséggel), valamint hivatásos hangszeres és énekes előadóművészek, zenekarok,
- művészeti egyetemek valamint szakirányú közép-és felsőoktatási továbbá zenei intézmények hallgatói.
Egy nevező több kategóriában is jelentkezhet.
Részletes kiírás:
Az 1. kategóriában három mű nevezendő, amely lehet vers, próza, publicisztika.
A nevezett művek közül:
- egy, József Attila által írt mű,
- egy, Márai Sándor alkotás
- egy kortárs magyar költő, illetve író verse vagy prózai műve
A nevezett művek nem haladhatják meg egyenként az öt perc mondási időt.
A választott művek szövegét kérjük a nevezéshez mellékelni!
Azok jelentkezését várjuk,
- kik hazánkban, vagy határon túl élő, hivatalos minősítéssel rendelkező színművészek vagy előadóművészek (a nevezéshez kérjük csatolni a végzettséget igazoló hivatalos okirat másolatát),
- aki hazai és határon túli Színművészeti Főiskola vagy Egyetem hallgatója, továbbá hivatalosan bejegyzett művészeti intézmény (akadémia, stúdió, tanoda stb.) színész hallgatója. A nevezéshez kérjük mellékelni az érintett intézmény hivatalos igazolását.
A 2. kategóriában kettő művel lehet nevezni, komoly vagy könnyűzenei stílusokban.
- József Attila, vagy Márai Sándor alkotásának megzenésített változata,
- kortárs magyar költő, író művének megzenésített változata.
A versmegzenésítéseket (önálló zenei kompozíciókat), illetve már megkomponált versmegzenésítések előadóit várjuk. Nevezhetnek zeneszerzők önállóan (ez esetben előadót is kell hozniuk magukkal a versenyre), valamint előadókkal közösen, de saját előadással is. A műveknek a versenyen élő előadásban el kell hangozniuk, kottát nem fogadunk el. Előadóművészek (szóló ének, ének- bármilyen összeállítású kísérettel, vagy együttes, kórus) is jelentkezhetnek saját, vagy más szerzők által komponált versmegzenésítéssel. A versenyre minimum 5, maximum 10 perces műsorral lehet nevezni. A zsűri zeneszerzői és előadói díjakat is odaítélhet.
A nevezéskor kérjük a megkomponált művek szövegét, időtartamát elküldeni, valamint a produkció előadóit is feltüntetni. Az előadóktól szintén kérjük az énekelt vers szövegét, időtartamát, és a zeneszerző nevét megjelölni.
A jelentkezéskor kérjük, hogy végzettségét, vagy jelenlegi tanulmányainak igazoló okiratát mellékelje. (Együttesek részéről 1 hivatásos igazolást kérünk.)
Jelentkezési határidő: 2015. február 22. vasárnap, 24.00 óra.
A jelentkezéseket az alábbi címre várjuk:
VERSÜNNEP ALAPÍTVÁNY
1088 Budapest
Mikszáth Kálmán tér 1.
vagy
Információt a versunnep@gmail.com, címen kérhetnek az érdeklődők. Kapcsolattartásra használható a facebook.com/versunnep oldal is.
Az elődöntőkre 2015. márciusában kerül sor, különböző magyarországi és határon túli helyszíneken. A részletekről a jelentkezések regisztrálása után értesítjük az érintetteket.
A döntőt 2015. április 11-én rendezzük, a Nemzeti Színházban.
DÍJAK
Minden kategóriában több, nagy értékű pénzjutalom, képzőművészeti alkotás és ajándéktárgy kerül odaítélésre.
FELHÍVÁS ISKOLÁK, CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE
A fesztivál hivatalos programjához az év folyamán bármikor kapcsolódhat bármely hazai és határon túl működő iskola vagy civil szervezet, oly módon, hogy vállalja egy amatőr versmondó verseny megrendezését a kiírásban szereplő témakörökhöz illeszthetően. A szervezők biztosítják egy szakember delegálását az adott zsűribe. A verseny időpontját minden intézmény maga határozhatja meg. A versenyek nyertesei közül, a zsűri döntése alapján, az arra kiválasztottaknak értékes díjakat ítélünk oda, továbbá lehetőséget kínálunk produkciójuk előadására, versenyen kívül, a hivatásos fordulók valamelyikén.
Ehhez szintén szükséges a nevezés elküldése, a versunnep@gmail.com címre. A nevezésnek a tartalmaznia kell a jelentkező adatait, továbbá, hogy mikor, hol, és milyen korosztályban kívánja a versenyt megrendezni.
A fesztiválra jelentkező résztvevők nyertesei részvételével 2015 májusában valamint várhatóan az év végén nagyszabású seregszemlét rendezünk, Budapesten.
A változtatás jogát fenntartjuk.