Erdély András: Véget ért a monacói világfesztivál

Interjú Fazakas Misivel

Nagy szakmai érdeklődés kísérte az Osonó fellépését az Amatőr Színházak Világfesztiválján. Az 1957-ben létrehozott, négyévente megrendezésre kerülő monacói seregszemlének még soha nem volt romániai képviselője. Az öt kontinensről beválogatott 24 produkció között az idén jelen volt az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás is.

E.A: Tavaly novemberben kaptátok a hírt, hogy benneteket is beválogattak a fesztiválra, most pedig már a fesztivál utolsó napján vagyunk. Mit jelentett ez az Osonónak?

F.M: Kétségtelen, hogy ez egy fontos állomás nem csak az előadás, hanem az Osonó számára is. A legfontosabb az, hogy bemutathattuk a világ előtt – hiszen a fesztivál keretén belül zajlott a színházi világkonferencia is, így minden országból voltak küldöttek és képviselők -, hogy mit gondolunk a színházról, melyik az az irány, amelyet érvényesnek tartunk ahhoz, hogy megszólítsuk a nézőt és egyfajta kommunikációt, közös gondolkodást indítsunk el az alapvetően fontos, a létezésünket meghatározó kérdésekről. Azt gondolom, hogy a mi részünkről sikerült képviselni azt, ami ma az Osonó, és külön öröm, hogy értő fülekre találtunk. Mindezen túl az is nagyon izgalmas volt, hogy megnézhettünk más, néha egész távolról, más kultúrából érkező előadásokat. Egy kicsit körvonalazódott, hogy ki hol és mit csinál.

E.A: Volt olyan csapat vagy előadás, amely felkeltette az érdeklődésedet?

F.M: A finn társulat előadása nagyon izgalmas volt. Lekötött a színészek jelenléte és energiája, valamint az, ahogyan használták a zenét. A bangladesi társulat Moliére előadást a ritmusa és pörgősége tette nagyon erősen teatrálissá. Talán a legkiemelkedőbb előadás a cseh Fösvény volt, akik egy erős, expresszionista színházi nyelvet használtak. Ezeket jó volt látni, hiszen impulzust adtak számunkra. Ezekkel a társulatokkal sikerült felvenni a kapcsolatot is, így nem kizárt egy jövőbeli együttműködés sem.

E.A: Ami a ti előadásotokat illeti, milyenek voltak a visszajelzések?

F.M: Sokan rácsodálkoztak arra a színházi formára, erős színpadi jelenlétre, ami az osonóra és a színészeire jellemző. Számunkra érdekes volt, hogy szinte mindenki, aki a beszélgetésen felszólalt, az előadás témáját jelenidejűnek, aktuálisnak, de főként bátornak tartotta. Sok kérdést és érzelmi hatást indított el az előadás az emberekben, és mindez azt igazolja vissza számunkra, hogy úgy témaválasztásban, mint szakmailag egy olyan úton haladunk, amely érvényes lehet az emberek számára, megszólítja őket, a kikapcsolás helyett bekapcsol, illetve egy kommunikációt indít el. Mi most ezt keressünk, és úgy tűnik, hogy itt sikerült megvalósítani.

E.A: Említetted a lehetséges együttműködéseket. Születtek-e konkrét tervek ezen a fesztiválon? Kaptatok-e meghívásokat esetleg más fesztiválokra?

F.M: Igen, többen is megkerestek bennünket. Ami elég konkrétnak néz ki az az indiai és a marokkói fesztiválmeghívás, de tervezünk egy együttműködést a finn és a cseh társulattal is. Természetesen az, hogy sokan érdeklődni kezdtek a munkánk iránt, újabb fesztiválokra hívtak meg bennünket feltölt és új energiákat ad az egész társulatnak, de alapvetően azt tartjuk fontosnak, hogy tegyük a dolgunkat ott, ahol helyzet van rá és keressük az emberekkel való találkozás lehetőségeit. Ezért már nem csak fesztiválokban, hanem inkább kulturális projektekben, együttműködésekben gondolkodunk.

E.A: Azt már megszoktuk, hogy az Osonó néha őrült dolgokra vállalkozik. Voltak-e nehézségeitek a fesztivál során?

F.M: Elég gördülékeny volt a szervezés. A fesztivál már ezelőtt egy fél évvel elkezdte az egyeztetést velünk. Például fél évvel ezelőtt pontosan tudtuk, hogy mikor és hol játszunk. Egyetlen dolog jut eszembe a nehézségről. Tulajdonképpen annyi volt, hogy előadás előtt egy órával derült ki, hogy nem használhatunk angol nyelvű feliratot a magyar szövegek fordításaként, mert ez egy szabály ezen a fesztiválon. Talán a stressz miatt is, de kezdetben ez nagy nehézségnek tűnt, aztán később, ennek a helyzetnek a megoldásához egy újfajta lehetőség és feladatként álltunk hozzá. Újra rácsodálkoztunk, hogy a színház mennyire jelen idejű művészet, hiszen hiába vagyunk túl a 200. előadáson, a kezdés előtt bizonyos pillanatokat át kellett alakítanunk, és meg kellett keresnünk azokat a pontokat, ahol egy-egy szöveg elhangzódhat angolul úgy, hogy az épüljön be az előadásba és ne egy ragasztássá váljon. Egy pár ilyen lehetőséget megtaláltunk, de arra kértem a színészeimet, hogy előadás közben is keressenek, hiszen ha együtt tudunk tartani a nézőkkel, akkor adni fogják magukat ezek a lehetőségek. Emlékezetes volt, amikor Mucha Oszkár egy magyarul elmondott monológ végén, egy erős színészi jelenlétből és érzelmi állapotból, a szereplőjén keresztül kiszólt a nézőkhöz és elkezdte mesélni, hogy miről beszélt az előbb. A hideg is kirázott a színházi jelenidejűségtől, mikor betette azt a mondatot, hogy „tudom, hogy ti nem értetek engem, de én csak arról szeretnék nektek beszélni…”. Olyan hatalmas mély csend és figyelem teremtődött meg a teremben, hogy azt hiszem azon ritka pillanatok egyikét éltük meg, mikor a Színház teljes valóságában, mélységében és egyszerűségében megszületik.

E.A: Mikor megkaptátok a meghívást, vagy akár az indulás előtt, sokan felkapták a fejüket a helyszín miatt. Talán az is emelte a fesztivál rangját, hogy Monacóban volt a fesztivál. Milyennek tűnik a város?

F.M: Monaco egy teljes más világ, egy más életszínvonal, mint amit mi megszoktunk. Érdekes tapasztalat, hogy egy thaiföldi turné után most a világnak ezen a részén vagyunk. De a tengerpart, a szép épületek és luxuskörülmények mögött mi leginkább az emberekre vagyunk kíváncsiak. Számomra lenyűgöző, hogy a fesztivál önkénteseinek nagy része középkorú vagy idős ember, akik nagy derűvel, jókedvűen, sokat nevetve és néha énekelve végzik önkéntesként a dolgukat. Szóval gyakorlatilag szolgálatot teljesítenek. Találkoztunk olyan 92 éves idős bácsival, aki eddig mindenik fesztiválon itt volt és szervezett. Az idősek önkéntes munkája, valamint ez a ragaszkodás a fesztiválhoz nagyon elragadó számomra. Az egyik legjobb fesztivál, amelyen eddig részt vettünk, hiszen mindenhol az érződik, hogy ennek a sok monacói szervezőnek a szíve van benne ebbe a szervezésbe.