Varázslat a színpadon gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt a Figuránál

Varázslat a színpadon gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt a Figuránál

Antoine de Saint Exupéry A kis herceg című ismert szövegét viszi színpadra a Figura Stúdió Színház. Bár a francia mű 80 éve íródott, tematikája, mondanivalója örökérvényű. Barátokat szerezni, tartós kapcsolatokat kialakítani csak úgy lehet, ha időt töltünk a másikkal, valamint ha elfogadjuk a másik jellemét a negatív tulajdonságokkal együtt.

A családi előadást Moșu Norbert-László állítja színpadra, aki már írt gyerekeknek szóló darabokat, viszont rendezőként ez az első munkája. „Amikor felmerült, hogy rendeznék-e egy gyerekelőadást, rögtön megfogalmazódott bennem, hogy egy barátságot, első kapcsolatokat körüljáró szöveggel dolgozok majd; így esett a választás A kis hercegre.” – fogalmazott Moșu Norbert-László, a társulat színésze. Nagyon erős metaforának tartja a könyvben megjelenő bolygókat és azok lakóit; szerinte a való életben is mindenkinek megvan a saját világa, a barátság pedig akkor alakul ki, ha belépést nyerünk ezekben a személyes világokba.

A látványvilágért felelős díszlet- és jelmeztervezőként debütáló Orosz Annabella, bár először dolgozik színházi közegben, gyerekkönyv illusztrátorként nem áll távol tőle a mesevilág. Elmondása szerint első perctől kezdve kihívásként tekint a munkára, ugyanis a látványban a gyermeki látásmódot szeretné visszacsempészni, az általában két dimenzió munkafelülethez képest ugyanakkor nagyban motiválta a kreatív közeg, a csapatmunka. Annabella nem csak megtervezte a díszletet, jelmezeket, hanem Fodor Eszter varrónővel és a technikus csapattal karöltve a kivitelezésben is részt vállalt. A kis herceg zeneszerzője Kolozsi Borsos Gábor, aki inkább egyfajta atmoszféra-teremtőnek vallja magát. Gábor a hangzásvilág önálló megalkotójaként 2021-ben a Boldogtalanok (r.: Albu István) című előadásban mutatkozott be.

Az előadás kis hercegét Sosovicza Anna alakítja; Bartha Boróka és Tamás Boglár pedig további 4-4 karaktert jelenítenek meg. A színésznők megküzdöttek a szöveggel a sorok mögötti erős filozofikus tartalom miatt, a rendezővel közösen egyszerűsítettek a szövegen, hogy az érthetőbb, emészthetőbb legyen a gyerekek számára, viszont ne veszítsen a mondanivalójából.

A kis herceg bemutatójára február 11-én, szombaton 17 órától kerül sor a Gyergyószárhegyi Kultúrházban. A bemutatójegyek ára 30 lej, gyerekeknek 10 lej; elővételben a figura.biletmaster.ro oldalon kaphatók, helyfoglalásra a 0752-227.011-es telefonszámon vagy az org@figura.ro e-mail címen van lehetőség.

A kis herceg: Sosovicza Anna

Mesélő, Király, Iszákos, Geográfus: Bartha Boróka

Rózsa, Hiú, Üzletember, Róka: Tamás Boglár

Díszlet- és jelmeztervező: Orosz Annabella

Zeneszerző: Kolozsi Borsos Gábor

Rendező: Moșu Norbert-László