Változatos szeptemberi műsorkínálat a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Változatos szeptemberi műsorkínálat a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Zenés előadások, klasszikus és kortárs szerzők művei várják szeptemberben a Kolozsvári Állami Magyar Színház közönségét.

Szeptember 3-án, este 7 órától a színház nagyszínpadán felépített stúdióterében ifj. Vidnyánszky Attila első kolozsvári rendezése, a nagy közönségsikernek örvendő Rómeó és Júlia című előadás látható: Capuletné / Montague szerepét szeptembertől kezdődően Tőtszegi Zsuzsa játssza. Az előadást szeptember 27-én este 7 órától ismét megtekintheti a közönség.

Az irodalom szerelmesei istalálhatnak maguknak programot a színház falain belül, hiszen szeptember 6-án és 17-én este 8 órától a színház stúdiótermében Kosztolányi Dezső regényéből készült Édes Anna című előadás lesz műsoron, Szabó K. István rendezésében, míg szeptember 11-én és 25-én este 7 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben Móricz Zsigmond realista regényének, a Rokonoknak a színpadi adaptációját tekintheti meg a közönség Bocsárdi László rendezésében.

A magyar klasszikus szerzők műveiből készült előadások nagy sikernek örvendenek a román nézők körében is: Alexandru Jurcan így írt az Édes Anna című előadásról: „Az Édes Anna című előadás egy igazi színházi gyöngyszem, az óramutató karteziánus pontosságával. Rendezte: Szabó K. István. Az ihletett díszletterv (Artūras Šimonis) terjedelmes, gyakran labirintusszerű játéktereket kínál. Hajdanán én is olvastam Kosztolányi Dezső 1926-ban írt, azonos című regényét, amely a kisemberek világa iránti együttérzést emeli ki. A kanonikus regény és a közismert cselekmény színpadi adaptációja lélegzetelállító intelligenciáról árulkodik.

Míg Alina Epîngeac a következőképpen számolt be a Rokonok című előadásról: „A Kolozsvári Magyar Színház Móricz Zsigmond Rokonok című regényének Bocsárdi László és Kali Ágnes által jegyzett színpadi változata Bocsárdi László rendezésében roppant időszerűséggel és magabiztos művészi eszközök használatával veti fel a társadalmi kísértéseknek engedő emberi természet örök érvényű problematikáját. A változatos emberi gyarlóságok a darab szereplőiben csapódnak le, akik az álszent törtetés realista kulcsban játszott őstípusaivá, a gerinctelen fajta díszpéldányaivá válnak, kísértésbe visznek és manipulálnak, megnyomorodott lábaikkal hágnak az erkölccsel teljességgel párhuzamos társadalmi létra fokaira.”

Botond Nagy rendezőnek – akinek előadásait jellegzetes hangulat és sajátos audiovizuális világ jellemzi – két rendezését is megtekintheti a közönég: a Nóra című előadás, amelyet még 2019-ben mutatott be a kolozsvári színház, szeptember 14-én este 8 órától lesz látható, míg a rendező legújabb kolozsvári munkája, az Elektra szeptember 7-én, 16-án és 28-án is megtekinthető a színház stúdiótermében; az előadások este 8 órától kezdődnek.

A már ötödik évada műsoron szereplő Hegedűs a háztetőn világhírű musical egy zsidó család külső kényszerek és belső vágyak által irányított életéről szól egy viharos történelmi időben, de leginkább a változó világokról és a mindenkori értékrendről beszél, arról, hogy mit jelent az emberség, a család, a hit, a közösség és az összetartás. A Béres László rendezésében készült előadás szeptember 13-án este 7 órától tekinthető meg a színház nagytermében.

A 2023/2024-es évadban is műsoron szerepel a Puskás Zoltán által rendezett Állatfarm című musical. George Orwell regényét Lénárd Róbert alkalmazta színpadra, a zenét Erős Ervin és Klemm Dávid jegyzi. A szeptember 15-én este 8 órától kezdődő előadás már a 25.  alkalommal lesz látható a színház nagytermében. George Orwell 1945-ben megjelent szatirikus kisregénye, az Állatfarm, tulajdonképpen a sztálini Szovjetunió allegóriája és kritikája, tágabb értelemben viszont azt a gondolatot járja körül, hogy egy eredetileg szép és nemes elképzelés hogyan válik totális diktatúrává.

A nagytermi előadásoknál a 15 főt meghaladó csoportok esetében csoportjegy váltható.

Szeptember 20-án este 7 órától a színház stúdiótermében az Ifjú barbárok című előadást tekintheti meg a közönség ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás a bemutatót követően számos fesztiválmeghívásnak tett eleget és több díjra is jelölték. A produkció ezt követően szeptember 22-én a székelyudvarhelyi 14. dráMA kortárs színházi találkozón lesz látható, de a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának 70 éves ünnepi évadában is vendégül látják majd.

Az Ifjú barbárok különleges színfoltja, hogy élőben kíséri és játszik a Tokos Zenekar: Tókos Csongor Attila, Vajas Albert, Szép Gyula Bálint, Szakács Kristóf, Bálint Zsombor.

A szeptemberi előadásokra jegyek válthatóak a színház jegypénztárában (10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro oldalon.