
Változás a Figura májusi programjában, jövő héten lesz az évad utolsó bérletes előadása
Betegség miatt két előadás marad el ezen a héten a Figura Stúdió Színházban: május 8-án, szerdán este 7 órától a Barabás Árpád rendezésében a Murlin Murlo, valamint a május 9-én, csütörtök délután 5 órától Bicskei István rendezésében az Utolsó pillanat (Beckett-parafrázis) című produkciók.
Othello Gyulaházán – az évad utolsó bérletes előadása
A Csíki Játékszín Othello Gyulaházán című zenés-, táncos vígjátéka az évad utolsó felnőtt- és diákbérletes produkciója a Figura Stúdió Színházban. Az előadást május 13-án délután 4 órától a Salamon Ernő diákbérlettel lehet megtekinteni, míg május 14-én este 7 órától a Ferenczy István felnőttbérlet, valamint a Páll Vilmos pedagógusbérlet érvényes. Gádor Béla és Tasnádi István Othello Gyulaházán című darabja Lendvai Zoltán rendezésében kerül bemutatásra a Figura Stúdió Színház nagytermében. A történet bonyodalmát az képezi, hogy új főrendező érkezik a gyulaházi színtársulathoz, aki nem hajlandó tudomást venni a jól bejáratott, a közönség szórakoztatására összpontosító repertoárról és merész gesztussal operett helyett Shakespeare-t rendez, az Othellót. Nem köt kompromisszumot a szereposztást illetően sem: fiatal, kezdő színésznőre bízza a női főszerepet, az érett primadonnának csak öt mondat jut. Egyszóval olyannyira megbolygatja az állóvizet, hogy a társulat belső vívódásairól hamarosan a kisváros közönsége is értesül, ami azt eredményezi, hogy mindenki feszülten várja a mindent eldöntő premiert.
Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lejbe kerül.Az előadásra a fennmaradó helyek függvényében lehet jegyet váltani a színház jegyirodájában munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között, vagy előadás előtt egy órával a helyszínen. Jegyfoglalás a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy a figura_studio@yahoo.com e-mail címen.