Ünnepi évadot zárt a Tompa Miklós Társulat

Ünnepi évadot zárt a Tompa Miklós Társulat

Rendkívüli évadot zárt a Tompa Miklós Társulat, amelynek lényeges mozzanata volt a marosvásárhelyi intézményes színház 70 éves fennállásának megünneplése.

Az első hetven év címet viselő, a színházalapítást idéző ünnepi rendezvénysorozat mellett, amely az előadásokon kívül számos kísérő rendezvénynek is helyet adott,  a 2015/2016-os évadban a társulat  9 bemutatóra és több mint 200 előadásra várta közönségét. Az évad bemutatói: About Übü (rendező: Sorin Militaru), Kályhabúcsúztató (rendező: Gáspárik Attila), Want (rendező: Scott Johnston), Sirály (rendező: Keresztes Attila), Csárdáskirálynő (rendező: Tasnádi Csaba), Rendezés (rendező: Bartis Attila), Az üvegcipő (rendező: Mohácsi János), A kisfiú meg az oroszlánok (rendező: Ruszuly Ervin és Keresztes Attila), A játszma vége (rendező: Tompa Gábor). Ezek mellett pedig számos – immár hagyományosnak számító – rendezvény is színesítette az évad programját: többek között a Magyar Dráma Napján, a Magyar Kultúra Napján, a Magyar Költészet Napján, az Iskola Másként héten és a Múzeumok Éjszakáján.

Az évfordulós évadban több mint 40.000 nézője volt a Tompa Miklós Társulatnak és a meghívott vendégjátékoknak. A 70 éves rendezvénysorozat mellett a fesztiválszereplések és díjak is folyamatos ünneplésre adtak okot: UNITER-jelölések (legjobb női főszereplő, legjobb előadás, legjobb rendezés), UNITER-díj a legjobb rendezésért, Kovács György díj, hét díj a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiválján, valamint részvétel az Országos Színházi Fesztiválon (FNT), a debreceni DESZKA Fesztiválon és a sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház augusztusban kezdi meg a bérletek árusítását a 2016-2017-es évadra. A Tompa Miklós Társulat első premierjére szeptemberben kerül sor, Mezei Kinga rendező Olbrim Joachim csodálatos utazását viszi színpadra.

Az ősz folyamán a társulat szerepelni fog az Országos Színházi Fesztiválon Bukarestben, a Galaci Nemzeti Vígjáték Fesztiválon, az Interetnikai Színházi Fesztiválon (IFESZT) Szatmárnémetiben, valamint a székelyudvarhelyi dráMA fesztiválon.