Ünnepi, 275. előadásra és marokkói fesztiválra készül az Osonó Színházműhely

Ünnepi, 275. előadásra és marokkói fesztiválra készül az Osonó Színházműhely

Az öthetes európai turné részeként, február 8-án, szombaton 18 órakor Salzburgban kerül sor a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás 275. bemutatására. Az első előadás óta eltelt két és fél évben, 2 kontinens 16 országának 102 településén lépett fel a produkcióval a társulat.

Az előadás a napokban kapta a Marokkói Nemzetközi Színházi Fesztiválra szóló meghívást, amelyre május 12- 16 között kerül sor Oujda-ban. A fesztivál nyitónapján, május 12-én fog fellépni a társulat, majd egy héttel később egy marokkói illetve spanyolországi turnéra kerül sor.

Az Osonó január 16-án indult el az öthetes európai turnéra, amely keretén belül 20 városban, összesen 26 alkalommal lép színre a sepsiszentgyörgyi társulat. Az előadásokat közönségtalálkozók követik, valamint Fazakas Misi és Mucha Oszkár vezetésével 6 nemzetközi műhelyfoglalkozásra is sor kerül. A csapat, a turné végeztével, február 22-én tér vissza Sepsiszentgyörgyre. A turné támogatója a budapesti Tiszta Formák Alapítvány.

A társulat által írt TURNÉNAPLÓ ITT olvasható: http://osono.ro/turnek/hu/Europai-turne-2014.-42/0

Ahogy a víz tükrözi az arcot – Trailer |VIDEÓ|: http://osono.ro/video/hu/Ahogyan-a-viz-tukrozi-az-arcot—Trailer-30/Eloadasok-6

Európai turné, interjúk, előadásrészletek |VIDEÓ|: http://osono.ro/video/hu/Europai-turne-2013-Interjuk-a-szervezokkel–220/OSSZES-15