Ungvári Zrínyi Ildikó: Odanézel az ágyra

Fotó: Toldy Miklós

Hogy mi mindennek helyszíne az ágy. Még akkor is, ha dobogón áll, és nézők ülik szorosan körbe. Az ágyon párnák, takaró. Kitakarások, betakarások. Kinyúló kar, elterpeszkedő láb. Ráncos könyök, izmos váll, tétova ujjak. A tanítás, a tárgyak. Az ugyanúgy és a lecsúszás. És hogy majd hogy csukod be az ajtót – magad előtt, magad után? Egy palack is lecsúszik, ásványvíz. Botelka, lengyel víz, idegenség az ágyban. Nemtudás, nemértés, nemnyelv. Sok várakozás, majd csúszás, öröm, és eltört mécses. Nemalvás, fáradtság az anyai arcon. Egy kétségbeesett gyerek sírása. Egy félőrült apa elrohanása. Kiabálás, mi több, üvöltés az ágy körül, sűrűsödik a levegő.

És történnek itt találkozások, barátkozások. Elutasítás és gyanakvás van, kérkedés, fantáziálás, egy szerep kialakítása. Testvérháború, osztozás, gyűlölködés és mégis-befogadás. Két nő ugyanolyan, és mégis más. Emlék-refrének, és annak bizonyossága, hogy múltunkat is becipeljük az ágyba.

Itt születik a gyermek, itt születik a felnőtt. Innen indulsz, itt kötsz ki újra. És sosem vagy egyedül. Sokan szegezik rád a tekintetük, nem biztos, hogy mind jelen vannak. Élők vagy emlékképek? Nézők vagy résztvevők? Nevetnek, nevetünk. Mi nézők ugyanúgy nevetünk. Mi tudunk vajon többet, vagy ők, akik játszanak? Improvizációs színház, semmi sem tudható előre: minden mozzanat újat hoz. Apró rezdülések, nagy várakozások, tétova léptek és a folytonos fürkészés, a csend valódi, súlyos ideje. Nem színház – valódi idő, közös idő. Furcsán közös: a nézői élet megsokszorozódása mások életében. Mások hangjában. Testében. És fordítva is.

A kísértés is innen ered, az ágyból. Az elrejtett szándék, a nemtudás sötétjéből. Az állati ösztönösség, amely felbukkanhat minden mozdulatban. Ragadozó, vagy csak tisztátalan, macska, kutya vagy farkas, ahogy a mítosz homályában összemosódnak a körvonalak. És ott a vágy, amely táplálja a sötétet. A gyilkos vágy, ahogy megöli az ártatlanságot, idegenségünk tisztaságát. Mert a valódi – idegen nyelven szól, lengyelül. És tágul-szűkül a valóság, mindenkié. Ha odanézel a világ szemével, vajon ott a valódi pillanat? Kárpáti Péter játéka ez (Két nő) a Trafóban, a Titkos Társulattal.