
Újra műsoron a Közel sincs már e vadság erdeinkben című előadás
Március 19-én, vasárnap este 19.00 órától a Figuránál újra műsoron a Közel sincs már e vadság erdeinkben című előadás.
Theresia Walser, kortárs német drámaírónő darabját Botos Bálint rendezésében mutatta be a gyergyószentmiklósi színház.
A német színházi múltfeldolgozás XXI. századi hullámába tartozó, groteszk humorú kortárs drámaszöveg a II. világháború utáni német újrakezdés kritikájaként is értelmezhető, melyet az erdélyi alkotók a közép-kelet-európai viszonyokra adaptáltak. Három fiúszereplővel és három családtörténettel ismerkedhetnek meg a stúdiótermi előadás nézői. A produkción keresztül az alkotók, egyebek mellett, arra keresik a választ, hogy lehetséges-e bármiféle újrakezdés a múlt feldolgozása és lezárása nélkül, vagy a korábban elkövetett hibáink előbb-utóbb úgyis átveszik életünk felett az irányítást? Az előadásban szereplő színészek (Fodor Alain Leonard, Kolozsi Borsos Gábor, Bocsárdi Magor, Máthé Annamária, Moșu Norbert-László és Vajda Gyöngyvér) mind olyan figurákat formálnak meg, akik valamilyen módon a személyes- vagy a történelmi múlt maradványaival küzdenek, miközben azt a hamis állítást teszik: elfojtásaikkal terhelt életük fenntartható.
Jegyek ára 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak és csoportkedvezménnyel (min. 10 fő) 10 lej. Jegyek válthatók munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt egy órával a színház előcsarnokában. Tel.: 0752-227-011; e-mail: org@figura.ro