
Újra látható a Rendezés Marosvásárhelyen
„A titkok mindannyiunk életében jelen vannak. Ott keringenek körülöttünk: visszhangjuk a falból árad, képmásuk a tükörből. Mi pedig néha szeretetből elhallgatjuk őket, máskor munkaköri kötelességből vagy egyszerűen önszántunkból vallunk róluk. Szerintünk. De ez a saját igazságunk. Egyedül az életben maradás ösztöne sarkall arra, hogy eljátsszuk, tekintettel vagyunk a másik igazságára. Valójában mindannyian színészek vagyunk. Egy Möbius-szalag az életpályánk, amely mindig úgy fordul, hogy le ne essünk róla. Mindeközben pedig, valamiféle rejtett csoda folytán, háromdimenziós színpaddá alakul a kétdimenziós valóságunk.” Ezekkel a sorokkal ajánlja a Tompa Miklós Társulat Bartis Attila RENDEZÉS című előadását, mely a három évaddal korábbi bemutatójakor dupla premiernek számított: a szöveg ősbemutatója egyben a marosvásárhelyi származású szerző első színházi rendezése is.
Szereposztás: Korpos András, P. Béres Ildikó, Kádár Noémi, Kiss Bora, Kilyén László, Bartha László Zsolt, Galló Ernő, Csíki Szabolcs, Varga Balázs. Látványtervező: Márton Erika. Rendezőasszisztens: Kölcze Kata.
A 14 éven felülieknek szóló előadás október 2-án, kedden este fél 8-tól a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében lesz látható.
Jegyek válthatók a Kultúrpalotában működő jegyirodában (tel.: 0372 951 251) keddtől péntekig 12.00-17.30 óra között, a színházi jegypénztárban keddtől péntekig 9.00-15.00 óra között és előadások előtt egy órával. Online jegyváltásra a www.biletmaster.ro honlap vehető igénybe.