
Újabb Erasmus+ Ifjúságsegítő projektet szervez Budapesten az Osonó Színházműhely
Az Osonó Színházműhely, a Sepsi Adrenalin Sport Egyesülettel, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel és a Stuttgarti Csöbörcsök E.V.-vel partnerségben hozta létre az Egészség a jobb jövőért – Személyiségfejlesztés és egészségtudatosság az oktatásban elnevezésű projektet, amely célja, hogy változatos, személyes és szakmai szempontból is értékes nemformális képzéssel támogassa az ifjúsági szakemberek és pedagógusok munkáját. Az innovatív nevelési módszerek átadásán túl, a június 19-23. között zajló program feltöltődést és szakmai kapcsolódási lehetőséget is biztosít a Magyarországról, Romániából, Szerbiából és Németországból érkező, összesen 20 résztvevő számára.
Az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával megvalósuló projektben az önismerettel, az egészséges életmóddal, a fizikai jelenléttel, a koncentrációval, a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és a testmozgás fontosságát feltérképező és támogató programok és képzések kapnak hangsúlyt, így a színházi nevelés módszertana ötvöződik az egészségtudatosságot fejlesztő gyakorlatokkal. Ennek értelmében a műhelyfoglalkozások is nagyon színesek és változatosak lesznek. Az Osonóra jellemző személyiségfejlesztő-, csapatösszehozó- és színházi neveléssel kapcsolatos tréningeket Fazakas Misi és Mucha Oszkár tartja, míg Benyhe Bernát drámapedagógiai foglalkozással járul hozzá a résztvevők önismeretéhez. Szőcs Enikő és Szőcs Károly Csaba irányítása alatt a csoport elmélyülhet a sport- és életviteli foglalkozásokban, illetve kipróbálhatja magát a falmászásban is.
A Health4Future fantázianevű projekt célja egy olyan közeg megteremtése a résztvevők számára, amely támaszt nyújthat az aktuális kihívásokkal való szembenézéshez, illetve ahol jövőbeni munkájuk minőségét előmozdító szakmai ihlettel, motivációval és korszerű módszerekkel gyarapodhatnak.
A projekt egy hosszútávú regionális kezdeményezés részeként valósul meg, amely a régióban jellemző, az ifjúsági dolgozók szakmai életében tapasztalható nehézségeket kompenzáló programokat, azaz lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre és feltöltődésre.
Az Osonó Színházműhely mindeddig kilenc Erasmus+ projektet bonyolított le.