Ugron Nóra: Prológus – post.faliment, avagy a metamodern színház lehetősége?

Temps d’Images Fesztivál, Kolozsvár

Fotó: Váczi Roland

Az idei kolozsvári Temps d’Images fesztivál témája a csőd, kudarc utáni állapot – miért hangzik ez furcsán magyarul? Tehát románul post.faliment és angolul post.bankruptcy. Még nem kezdődtek el a programok, én viszont egyfajta készülési rituáléként elolvasom a neten fellelhető anyagokat a hamarosan startoló, performatív kifejezési formákra fókuszáló fesztiválról.  A Temps d’Images egy nemzetközi szférában 2002 óta létező jelenség, öt országban rendezik meg, és programszerűen a különböző művészeti formák közötti átmenetekre és kommunikálási lehetőségre fekteti a hangsúlyt. A kolozsvári szcénán 2008 óta van jelen.

Prológusnak nevezem ezt a bevezető részét a szövegnek, mivel a fesztivállal kapcsolatos előzetes gondolataimat és elvárásaimat fogalmazom meg benne. Úgy gondolom, hogy minden rendezvény és kiadvány kapcsán fontos megnézni az ún. paratextusokat, ebben az esetben a fesztivál honlapján található leírásokat, teasereket és a rendezvény kapcsán már megjelent cikkeket, interjúkat. Ezek az előzetes anyagok már kialakítanak egy elváráshorizontot a nézőben, és elindítanak egyfajta párbeszédet arról, hogy mit és hogyan szeretne ez a fesztivál adni és kommunikálni a résztvevők (ez talán jobb szó, mint a néző) felé, illetve a fesztiválon előadó/bemutató művészek hogyan viszonyulnak a témához és ehhez a lehetőséghez.

Az Observator Cultural közzétett nyolcoldalnyi interjúanyagot néhány, a fesztiválon megjelenő művésszel. Az idei Temps d’Images ún. társult művésze (artist asociat) Farid Fairuz, aki a fesztivál témáját is javasolta. Fairuz a We are all lichens (Mind zuzmók vagyunk) nevű nyolc másik művésszel közösen tervezett projekt keretében egy fluid-performatív kísérletet mutat be That panda over there, wearing pants, is a holobiont! (Az a nadrágot viselő panda ott, egy holobionta) címmel. Az Observator Cultural vele készített interjújában hosszasan kifejti, hogy miért a post.faliment témát javasolta az idei fesztiválra. A következőkben kiemelek néhány általam fontosnak vélt pontot az interjúból.

Fairuz rögtön az elején megjegyzi, hogy szerinte romániai viszonylatban a Temps d’Image a legeredetibb fesztivál a közösségalkotás, a társadalmi szinten koherens, következetes és releváns tartalom megszólaltatása szempontjából. Ez a kijelentés már elég nagy kapaszkodót ad ahhoz, hogy hová pozicionálhatjuk a rendezvényt annak függvényében, hogy mit szeretne elérni. Bár a színház műfajából eredendően mindig társadalmi és politikai, ez azonban sokféleképpen megjelenhet kortárs viszonylatban. A Temps d’Images eleve egy nem kőszínházi, független, alternatív térben zajlik – fizikailag az Ecsetgyárban és más stúdiótermekben, és alternatív alkotóknak ad megszólalási lehetőséget műfajközi, performatív formákban. Az alternatív- és kőszínház között elég éles elkülönülés tapasztalható a jelenlegi romániai és magyar közegben – bár talán általánosan is, hiszen önmagában a két fogalom létezése feltételez különbségeket. Most nem mennék bele e kettő viszonyának általános és mélyreható elemzésébe, viszont fontosnak érzem a fesztivál valamilyen szintű elhelyezését, amibe beletartozik ennek a viszonynak egyfajta alapszintű megvizsgálása. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi romániai magyar és román nyelvű kőszínházak az utóbbi öt-tíz évben nem voltak képesek reagálni arra a kifejezésmódbeli újításra, amit az ebben az időszakban megjelenő alternatív csoportok alakítottak ki. Gondolok itt többek között Kolozsváron az Ecsetgyárban működő csoportokra, a Reactorra és magyar viszonylatban talán a Váróterem Projektre, Bukarestben meg például a Teatrul Béznă nevű csoportra. Egyrészt a kőszínházak repertoárján kevesebb kortárs darab szerepel, míg az alternatív csoportok szinte kizárólagosan kortárs darabokkal vagy a próbafolyamatok során kialakított szöveggel dolgoznak. Ez nem kellene feltétlenül általános jelenség legyen a kőszínházakat és alternatív csoportokat illetően, hiszen például Finnországban mindenféle színházi társulatra jellemző, hogy sok kortárs szöveggel dolgoznak. Továbbá az egyik legfontosabb eltérésnek tartom az előadott darabokból is következő tematikai különbséget: az alternatív szféra erősen reagál a kortárs szociális és politikai kérdésekre, amely a performatív és dokumentarista kifejezésmódokból is következik, azonban ezáltal kompetensebben képes a színház szociális és politikai szerepeinek betöltésére egy adott közösségben. Most meg is állnék itt, hiszen éppen oda lyukadtam ki, amit Fairuz is mondott az interjúban a Temps d’Images-zsal kapcsolatosan.

Ha a szociálisról és a politikairól beszélünk, akkor itt van a fesztivál témája: post.faliment. Az interjúban is elhangzik a kérdés, amelyből a téma kiindul: mi következik az emberi, individuális és társadalmi csődünk után? A kérdés megfogalmazásában rejlő preszuppozícióból kifolyólag itt már nem arról van szó, hogy létezik-e ez a csőd egyáltalán, hanem eleve feltételezi humán társadalmaink és működésünk csődjét. Ez nagyon jól illeszkedik az antropocén korszakról folytatott diskurzusba is, ahol arról van szó, hogy az erőteljes emberi befolyás hatására (nukleáris tesztek, szén-dioxid kibocsátás, műanyagszennyezés) egy új földtörténeti korszak kezdődhetett el az 1950-es évek táján, amely felgyorsította a klímaváltozást, és katalizálta például a Földön élő fajok rohamos elpusztulását. Az antropocént egy technologizált környezet jellemezheti, azonban a jelenlegi léptékben történő emberi tevékenység következtében bio-, cyber- és környezeti katasztrófákat jósolnak a tudósok. Ez a földtörténeti korszakváltás is nevezhető csődnek akár. Bár önmagában semleges is lehetne, az előre jósolt katasztrófákat figyelembe véve jelenleg inkább kudarcról beszélhetünk. Tehát a csőd beismerése, kimondása, annak vizsgálása és a lehetséges poszt-csőd állapotok felvázolása egy nagyon aktuális és talán romániai viszonylatban nem túl gyakran emlegetett téma – bár a Pro TV-ben néhány hete volt egy rövid hír az antropocénről.

Fairuz, amikor ezt a témát javasolta, egy személyes észrevételből indult ki, úgy gondolja, hogy eljutottunk az ideológiai, vallási, politikai, gazdasági rendszerek és törvények csődjéhez. Ez a megállapítás önmagában még eléggé a posztmodern diskurzusba helyezi magát, és az interjú egész szövegéből sem derül ki, hogy Fairuz hozzáállása ehhez a csődhöz milyen mértékben távolságtartóan, posztmodernül az ironikusban vagy azon túl elhelyezkedő. Viszont van néhány olyan pont a szövegben, amely hasonlít ahhoz, amit a metamodernről olvashatunk a metamodernism.com oldalon. A metamodern körül kialakult diskurzus is kapcsolódik az antropocén szempontjából fontos társadalmi, politikai és környezeti változásokhoz. Továbbá az előbb említett honlapon azt olvashatjuk, hogy a metamodern szorosan összefügg a változásra való kollektív vággyal a „világ végét” jósoló diskurzuson túl és arra adott válaszként – és éppen ez a vég és változás az idei fesztivál témája. A posztmodern iróniájának és cinizmusának hatásaként a metamodern az őszintére vágyik, de természetesen tudatában a posztmodern során elérteknek és annak, hogy nincsenek nagy történetek és igazságok. Paradox módon, a posztmodern és a modern között oszcillálva (egyébként ezt az oszcillálást jelenti a szóban megjelenő meta előtag is) azonban mégis az őszinte, autentikus megszólalás lehetőségét kutatja, hiszen az utóbbi néhány évtized eseményei, a klímaváltozás, a terrortámadások, a politikai extrémizmus megerősödése, a kapitalizmus és neoliberalizmus kudarcai kapcsán már nem elegendő egy destruktív, ironikus hangnemben szólni.

Fairuz szerint mind zuzmók vagyunk, szimbióták, nem lehetünk már csak biológiai értelemben sem függetlenek. Egy ilyen közösségi mondanivaló, amely az antropocén kontextusban a humán társadalmak csődjéhez kapcsolódó politikai állításból indul ki és a metamodern kifejezési formákra utal, hatja át az idei Temps d’Images paratextusait – bár itt csak a Farid Fairuzzal készült interjú szövegét mutattam be. Vajon hogyan fognak megszólalni az előadások, performanszok, kiállítások, könyvbemutatók ebben a kontextusban? Milyen lehet, megvalósul-e és létezhet-e az általam implikált metamodern színház és előadói művészet a fesztivál keretein belül? Milyen jövő- és jelenképekkel találkozunk a feltételezett csőd viszonylatában a fesztivál programjaiban? És miben hasonlítunk a zuzmókra?

__________

További írások a Temps d’Images Fesztiválról:

Ugron Nóra: Epilógus – Post.festival avagy további kérdések?

Ugron Nóra: A mi holobiontánk, a mi erőszakunk – Temps d’Images napló 3.

Ugron Nóra: „We are FUCKED” – Temps d’Images napló 2.

Ugron Nóra: Milyen, ha a nő hipermaszkulin? – Temps d’Images napló 1.