Ugron Nóra: „Forradalomra van szükség a román színházi életben” – beszélgetés a Giuvlipen Színházi Társulat tagjaival

A Játéktér 2020. téli számából
Borítókép: A ROMACÉN – A boszorkány ideje (ROMACEN – Vremea vrăjitoarei) című előadás szereplői, Giuvlipen Színházi Társulat. Fotó: Augustina Iohan

A lapszámunkban közölt romafuturista manifesztum és legújabb előadásuk, a ROMACÉN – A boszorkány ideje kapcsán, kerestük meg Zita Moldovan és Mihaela Drăgan színházi alkotókat, a Giuvlipen független, roma, feminista színházi társulat alapító tagjait. Romániában a Giuvlipen az első és az egyetlen roma színházi társulat, melynek neve romani nyelven egy általuk megalkotott neologizmus, amely feminizmust jelent. A járvány hatásairól, a romániai oktatási rendszerről, pedagógia, színház és társadalom kapcsolatáról, illetve antirasszizmus és színház viszonyáról Ugron Nóra beszélgetett velük.

A romániai színházi kontextusban mit jelentett a Giuvlipen hat évvel ezelőtt, amikor létrehoztátok, illetve mit jelképez ma? Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Zita Moldovan: Egy feminista roma színházi társulat megjelenése 2014-ben valószínűleg csodával határosnak tűnt az itthoni színházi közeg számára. A mi szándékunk kezdettől fogva egy olyan platform létrehozása volt, amely lehetőséget ad minél több roma színésznek a szakmai elindulásra és láthatóságra. Hat év elteltével kijelenthetjük, hogy ez sikerült, az idők során több mint tíz roma színésszel dolgoztunk együtt a Giuvlipen nyolc előadásában.

Független színházi társulatként indultunk, minden anyagi háttér és támogatás nélkül, jelenleg három előadásunkat játsszuk folyamatosan állami kulturális intézményekben. A roma színházat elsőként vittük be állami színházak repertoárjába, amivel jelezni kívántuk egy roma kulturális intézmény hiányát Romániában, valamint szerettük volna felhívni a figyelmet egy ilyen intézmény relevanciájára.

Mihaela Drăgan: A járvány miatt sok projektünkön és jövőbeli tervünkön kellett változtatnunk. Pár előadásunkat, amelyeket adaptálni tudtunk szabadtérre, elkezdtük roma közösségekben játszani. Őszre készítünk egy művészetről és identitásról szóló adást a szociális médiába, valamint egy videoművészeti munkát, amely a romafuturizmus témájával és gondolatával foglalkozik. Egyéni terveink is vannak: én jelenleg egy új színdarab megírásán dolgozom, illetve Nicoleta Ghiță kollégánkkal közösen szeretném, ha létrehoznánk egy rapalbumot. Ez idő alatt Zita egy roma viseletből inspirálódó ruhakollekció tervezésén dolgozik.

Független színházként milyen hatásait tapasztaltátok a világjárványnak?

Z. Moldovan: A járvány felszínre hozta a független színészi lét kiszolgáltatottságát és anyagi bizonytalanságát, amelybe minden színész, aki nincs állami intézményhez szerződve, beleütközik. Épp ezért beszélünk már évek óta a Giuvlipenben egy romániai roma színház megalapításáról. Sajnos ez a vágyunk 2020-ban sem valósult meg, de továbbra is minden erőnkkel küzdünk azért, hogy egy ilyen intézmény létrejöhessen. Mivel én A romák életéből (Din viața romilor) című műsor moderátoraként a nemzeti tévé alkalmazottja vagyok, a kollégáimhoz képest, akik csak függetlenként dolgoznak, kevésbé éltem meg kitettséget a pandémia negatív hatásai miatt.

M. Drăgan: A színészi munkánkból származó előreláthatatlanság és a színházi tevékenységek felfüggesztése mellett érzelmileg nagyon megviseltek minket a legkiszolgáltatottabb roma közösségekkel szembeni rendőri visszaélések, az online médiából és tévéből egyaránt áradó gyűlölet. A pandémia jobban felszínre hozta a hatalmi visszaéléseket és a rasszizmust, ami aggodalommal töltött el minket. Nem egy olyan időszak volt ez, amelyben rendelkeztünk volna azzal a mentális komforttal, hogy produktívak és kreatívak lehessünk.

Az antirasszista küzdelem milyen lehetőségeit látjátok a színházban romániai kontextusban?

Z. Moldovan: Minden előadásunk foglalkozik az antirasszizmussal, azonban sajnos, ahogy már említettem, nem rendelkezünk saját térrel, amelyben teljesen a küzdelmeinknek szentelhetjük magunkat. Fontos, hogy az előadásaink révén elfoglalhattunk olyan kulturális tereket, amelyeket addig csak nem romák számára szántak – ilyen minden nemzeti színház az egész országban –, azonban természetesen vágyunk arra, hogy mások is kövessék a példánkat, vagy legalább szövetségeseink legyenek az antirasszista küzdelmeinkben.

M. Drăgan: Lehet, hogy ez arrogánsan hangzik, pedig csak realista vagyok: azt kívánom, hogy a Giuvlipen modell legyen a jó gyakorlatra egy olyan színházi közegnek, amely még a kulturális provincializmusba ragadt, és hogy azokat a progresszív témákat, amelyekkel az előadásainkban foglalkozunk, az állami színházak színpadain is viszontláthassuk majd. Rendkívül rosszul érintett minket sok román kultúrember nyilvános rasszista megnyilvánulása a Black Lives Matter-mozgalom és a színes bőrű emberek jogai kapcsán. Azt hiszem, nagy forradalomra van szükség a román színházi életben, amelyben a konzervatív, nacionalista vagy abuzív hangok uralkodnak – lásd a nemrég lelepleződött zaklató, a színikritikus Mircea Morariu példáját.^[1]

Láttam, hogy van egy fiatal romáknak szóló workshopotok hős/hősnő-tematikával. A romániai oktatási rendszer sok hiányossággal rendelkezik, nincsenek megfelelő iskoláink, megfelelő tananyagaink, még csak elegendő tanárunk sem sokszor. Az etnikai, nyelvi, nemi, szexuális irányultságbeli, társadalmi osztálybeli kisebbségek kiszolgáltatottak a diszkriminációnak és a láthatatlanná tételnek. Oktatási szempontból milyen lehetőségeket láttok a színházban?

Z. Moldovan: Valóban, a romániai oktatási rendszer egyáltalán nem foglalkozik a különbözőség és kisebbségiség kérdéseivel, vagy az antirasszista és feminista törekvésekkel kapcsolatos nevelési programok kidolgozásával, fejlesztésével. A diákok egyetlen iskolai tankönyvből sem tudhatnak meg semmit a roma rabszolgaságról vagy a roma holokausztról. Úgyhogy a színház vagy ezek a színházi workshopok, amelyeket mi is szervezünk, képesek valamelyest pótolni az információhiányt, miközben nevelési céljuk is van.

M. Drăgan: Mi több, a román oktatási rendszer épphogy hozzájárul a rasszizmus megerősödéséhez és a roma gyerekek szegregációjához. Sok színházi workshopot tartottunk roma gyerekeknek és kamaszoknak, számtalan városban és faluban, és mindig mindenütt előbukkantak azok a megszégyenítő tapasztalatok, amelyeket a roma diákok rendre megélnek. Legutóbb egy Mizil városi roma középiskolás lány mesélte el, hogyan sértegette, alázta meg és szitkozódott földrajztanára az egész osztály előtt egy – a diák személyes Facebook-oldalára kitett – roma holokausztról szóló poszt kapcsán, szemére hányva, hogy az elnyomó történelem és a romák népirtása puszta hazugság. Először is mit keres ez a zaklató tanár kiskorú diákja Facebook-oldalán? Másodsorban, hogyan lehet egy tanár holokauszttagadó, és ezt az erőszakos magatartását hogyhogy nem büntetik?

Igen, hát ezen a szinten állunk jelenleg. Ezért fontos nekünk, hogy folytassuk a fiatal romáknak és nem romáknak tartott színházi nevelési workshopokat, ezzel is hozzájárulva egy olyannyira hiányzó antirasszista neveléshez.

A romafuturista manifesztum és a ROMACÉN – A boszorkány ideje (ROMACEN – Vremea vrăjitoarei) című előadásotok egy új művészeti irányzat, a romafuturizmus megjelenését jelzi. Hogyan kezdtétek a romafuturizmus gondolatát kidolgozni?

M. Drăgan: Ennek a gondolatát először egy 2016-os művészeti kiállítás kapcsán körvonalaztam, amely A technológia eltűnése (Dispariția tehnologiei) címet viselte és a bukaresti ODD terében zajlott. Ez volt az első alkalom, amikor a romák technológiához való viszonyáról gondolkodtam, és hogy mi lenne, ha a technológia a kapitalizmus, a fehér felsőbbrendűség és a hetero-patriarchátus elleni küzdelem egyik eszköze lehetne, ahelyett, hogy mindezek megerősítését szolgálná. A kiállítás keretében egy holografikus munkát készítettem, de elégedetlen voltam az eredménnyel, és szerettem volna jobban elmélyülni a témában.

Aztán 2018-ban meghívtak egy rezidenciára a hongkongi Para Site művészeti központba, ahol a kutatási témám egy új művészeti mozgalom és ennek az alapelveinek a kidolgozására irányult, amelyet romafuturizmusnak neveztem el. Behoztam ebbe egy új elemet, a boszorkányságot, és mágikus gyakorlatokat kutattam Hongkongban, majd Taipeiben és Manillában. Sok anyagot összegyűjtöttem, és az Európába való visszatérésemkor kidolgoztam egy performanszt Berlinben, amely olyan fogalmakat vezetett be, mint a technoboszorkányság, vagy olyan roma hősnőket, mint a Cyber-Witches, valamint egy új, a technológia segítségével a romák uralta geológiai korszak, a romacén kezdetének gondolatát vagy a transzgenerációs roma traumák gyógyulását. Romániában kapcsolatba kerültem rendkívül progresszív roma boszorkányokkal, mint Mihaela Mincă és a lányai,^[2] akikkel közösen szerveztünk egy, a roma boszorkányságnak és romafuturizmusnak szentelt konferenciát.

Zita hamar felkarolta a romafuturizmus gondolatát, és sokban támogatott ennek a kidolgozásában.

Hogyan kapcsolódik a romafuturizmus más dekoloniális, spekulatív irányzatokhoz, mint például az afrofuturizmus?

M. Drăgan: Az afrofuturizmus és a sinofuturizmus olyan művészeti mozgalmak, amelyek inspiráltak, amelyeket megvizsgáltam, és amelyekkel a romafuturizmus, azt hiszem, sok közös gondolatban osztozik, mint például az eurocentrizmus vagy a fehér patriarchátus uralmának dekonstrukciója.

Milyen terveitek vannak, hogy a romafuturizmus gondolatát továbbfejlesszétek a színházban? Európai kontextusban milyen lehetőségeket láttok a romafuturizmusban?

M. Drăgan: Ahogy említettem, a romafuturizmus témájával foglalkozó videók elkészítésén dolgozom. Az elmúlt években elkezdtek érdekelni a színháztól eltérő, más művészeti médiumok is, és úgy érzem, itt az idő, hogy többet kísérletezzek ezekkel. A romafuturizmust bemutattam a kelet-európaitól eltérő kontextusokban is, Londonban, Berlinben, Velencében, New Yorkban, és azt remélem, hogy valódi művészeti mozgalommá nő, és minél több roma művész használja majd ennek a gondolatait. Azt hiszem, eljött az idő, hogy magunkat saját jövőnk irányítóiként képzeljük el, és hogy kidolgozzunk egy kollektív tudatot, amelyben a roma közösséget egy igazságosabb emberiség építésének aktív résztvevőjeként tekintik. Azt hiszem, a roma művészetnek tovább kell lépnie annál, hogy újból és újból az elnyomott múltunkról és jelenünkről beszéljen, egy olyan kreativitás irányába, amelyet a țlkjhgzfuturizmus kínálhat: a technológiai és multimediális találmányok használatát, a roma science fiction kidolgozását vagy olyan narratívák megalkotását, amelyek magukba építik a roma szubjektivitás perspektíváját, ami az emberiséget vagy társadalmainkat illeti.

^[1]Mircea Morariu kapcsán lásd Marta Petreu írását az Apostrof magazinban, amelyben beszámol arról, hogy a szóban forgó színikritikus és egyetemi tanár hónapokon keresztül üzenetben zaklatta különböző álneveken. (letöltés dátuma: 2020. 08. 05.).
^[2]Lásd Mihaela Mincă feminista varázslatát a Cutra folyóiratban. (letöltés dátuma: 2020. 08. 05.).