Tolnai Barbara Julia: Színisek kavalkádja Kecskeméten

Fotók: Háry Péter

Idén a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban 13. alkalommal rendezték meg a Szín-Tár-at, a Színművészeti Egyetemek Találkozóját, amelynek keretén belül színházzal foglalkozó egyetemi hallgatók mutathatták meg tudásukat és rátermettségüket. A repertoárban nyolc előadás kapott helyet, ezeket március 22. és 26. között tekinthették meg az érdeklődők.

Az előadásokat négytagú zsűri követte nyomon: Tóth Kata, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház dramaturgja és a fesztivál szakmai vezetője; Galambos Attila, a kecskeméti színház irodalmi vezetője; Szabó Attila színháztörténész, tanár, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatóhelyettese; valamint Szántusz Noémi, a 12. SZÍN-TÁR Magyar Művészeti Akadémia Díjának nyertese.
A megnézett előadások után szakmai beszélgetésekre került sor az érdekelt bírálóbizottsági tagokkal, így amellett, hogy a színészképző intézmények hallgatói lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák magukat, szakmai visszajelzésekkel is gazdagodhattak. A bírálóbizottság igyekezett kiemelni az előadások erősségeit, és ez az eredményhirdetésen is látszik, ugyanakkor felhívták az alkotók figyelmét a javításra szoruló részletekre. Ezekből a hallgatóság is okulhatott. Pozitív tapasztalat volt, hogy nyíltan és barátságosan viszonyultak a diákokhoz, és azt is figyelembe vették, hogy ezek a rendezések elsősorban vizsgaelőadások, ezért olyan szempontból is megvitatták a rendezéseket, hogy hogyan segítenek a diákoknak elmélyíteni azt a tudást, amit a képzésük során elsajátítottak. 

A fesztivál az Itt egy lány elásta magát (és így nézzétek)! című előadással indult március 22-én. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves bábszínész osztályának előadása igazán izgalmas kezdeményezés lehetett: a színésznövendékek Pass Andrea segítségével gyúrták előadássá az álmaikat, hogy végül a legjobb posztdramatikus előadás címmel a tarsolyukban térjenek haza. Bár magát az előadást sajnos nem láttam, így csak annyit jegyeznék meg ennek örvén, hasznosnak tartom, hogy a színészek saját magukból dolgozzanak. Az emberek saját álmaikat általában személyesen kezelik, de a művészek sokszor vállalják azt, hogy belső világukat mutatják meg a világnak a művészet segítségével. Egy színészhallgatónak pedig különösen fontos, hogy a képzések alatt megtanulja, hogyan dolgozzon saját magából, az ő testével és lényével. 

Ugyanaznap lehetett megnézni a Félelemkeresőket, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves mesteris színészosztályának produkcióját, amely a legjobb zenés előadásnak bizonyult a fesztiválon. A Balázs Zoltán rendezte mozgásszínházi előadás egy újabb elvont és tudatalatti kaland, amelyben a zene és a Grimm testvérek gyerekkorunkból jól ismert figurái kalauzolják a nézőket egy groteszk, mégis ismerős világban. 

Másnap, 23-án az Újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves színészosztálya Hétötöd című előadását lehetett megnézni, amely egy novella adaptációjának tekinthető. Az eredetileg hét etűdből álló anyagból csak öt etűdöt hoztak el a fesztiválra, de még így is számtalan témát felvonultatott az előadás. Az előző estéhez hasonlóan ezúttal is megjelent a félelem leküzdése mint motívum, de felbukkantak benne olyan témák is, mint az örökös boldogságkeresés, egy kis Agatha Christie, ugyanakkor kiút keresése a betegségből és az anorexiából. Az etűdök egy-egy ,,rendeződramaturg” nevéhez kötődtek, akik amellett, hogy a szöveggel és a rendezéssel is foglalkoztak, még színészként is részt vettek egymás munkáiban. Örvendetes, hogy színházi alkotás terén milyen sokféle képzésre utal a Hétötöd felépítése. Továbbá a harmadik ilyen jellegű témával dolgozó előadás után, azt hiszem, megjegyezhetjük, hogy vagy a fesztivál szervezői válogatták ezeket az előadásokat ennyire körültekintően, vagy a jövő színházának alkotóit érdeklik egyre jobban a tudatalatti tartalmak és a félelem leküzdésének lehetőségei. 

Ugyanezen a napon a Pécsi Nemzeti Színház és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusának negyedéves színművészetisei egy musicallel örvendeztették meg a fesztivál résztvevőit. A bibliai elemekre épülő, a fiatal korosztály istenkeresését is kifejező Godspellt Kéry Kitty rendezte, az alkotás során Kuthy Ágnes bábrendező, Ujláb Gábor zenei vezető és Uray Péter koreográfus segítette a fiatal színészeket. Bár ezúttal a műfajból is következik, minden esetben hasznos tud lenni a színésznövendékek számára, ha egy vizsgaelőadás zenei szakértő, koreográfus vagy más szakmabéli alkotó tanácsai mentén, velük együttműködésben készül el. 

Márc. 24-én igazán izgalmas workshopon lehetett részt venni. A Pass Andrea által koordinált esemény keretében az Itt egy lány elásta magát (és így nézzétek)! című előadás eszköztárát próbálhatták ki a résztvevők, olyan kérdésköröket érintve, mint például miként lesz álomból színházi valóság. Vagy hogyan tudja közelebb hozni a valóságot az irrealitás? A foglalkozás igazi ajándék volt azoknak, akik szeretnek alkotni. 

Márc. 25-én a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színészosztályának és a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem harmadéves színész évfolyamának előadásai következtek. Sajnos, mivel az osztályoknak így fért bele az idejükbe, az előadásokat ugyanarra az időpontra tették, ezért a két szóban forgó csapatnak nem volt lehetősége egymást megtekinteni. Persze egy fesztiválon néha egymással párhuzamos időpontokban is zajlanak előadások, de az volt a tapasztalatom, hogy a diáktársaimnak élmény volt egy másik csapatot látni, részt venni az ő szakmai beszélgetéseiken, és a későbbiekben, az ismerkedéseink alatt is megvitatni az előadásokat, és sajnálom, hogy ez nem tudott mindegyik előadás esetében megvalósulni. 

„Diáktársaimnak”, írom, vagyis a kolozsvári színészhallgatóknak. Közelről szemlélhettem mondhatni a rezdüléseiket is a találkozó eseményein, ugyanis nem csak ők vettek részt tőlünk ezen a találkozón, hanem az előadásukban dolgozó öttagú dramaturgcsapat is, vagyis mi, harmadéves színháztudomány szakos hallgatók. A korábbi években nem fordult elő, hogy a teatrológus hallgatók is ott lehessenek a fesztiválon, amely évről évre vendégül látta a színiseinket – pedig egy ilyen jellegű esemény nem csak a színészosztályoknak nyújthat lehetőséget és szakmai tapasztalatot. Ráadásul így tudósítások is születhetnek a találkozóról, ím!

Visszatérve az előadásokra, az SZFE negyedéves színészhallgatói A nagy Ibsen-vizsga avagy sehol sem jobb a szobalevegő című előadásukat mutatták be, amely végül fesztiválgyőztes előadás is lett. A Tarnóczi Jakab által rendezett vizsgaelőadás Ibsen három családdrámájából indul ki, ezen belül Alvingék, Solnessék és Borkmanék történeteit dolgozza fel, és a színészhallgatók apákat, fiúkat, lányokat és anyákat játszanak benne. 

A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem harmadéves színészosztályának A szecsuáni jólélek című előadását Kozma Gábor Viktor rendezte, és beugróval játszottuk, ugyanis az egyik színészünk egy erdélyi repertoárszínházban dolgozott épp. A minket kisegítő mesteris hallgatónak köszönhetően valami számunkra is újabbat vihettünk a fesztiválra. Az előadás Sen Te, az utcalány történetét dolgozza fel és próbálja meg a mai nézők számára is aktuálissá tenni, olyan súlyos kérdéseket vetve fel, mint a nők elnyomott helyzete, vagy a jóság kérdése egy olyan világban, amilyenben mi magunk is élünk. Kozma Gábor Viktor más szakembereket is bevont a munkába, többek között Palocsay Kisó Katát, így a harmadéves hallgatók a bábozással kapcsolatos tapasztalataikat is bővíthették, továbbá Mureșan Alice koreográfust, aki segített megtalálni azokat a mozdulatokat, amik főleg a zenei betétek alatt váltak igazán nélkülözhetetlenekké, és amelyek Lőrincz Árpád segítségével valósultak meg. A szecsuáni jólélek a legkomplexebb színházi eszközkészletért kapott dicséretet a Szín-Táron, és úgy érzem, hogy ha elfogultan is, de igazat írok, amikor azt állítom, hogy vizsgaelőadásként oktatási szempontból (és azon kívül) mindenképpen sokat ad a résztvevőinek. 

A Pesti Magyar Színiakadémia már egy jólesően ismerős komédiát, A revizort hozta el a kecskeméti közönségnek, és előadásukkal elnyerték a legkreatívabb társulati munkáért járó elismerést. Az előadást Perényi Balázs rendezte, és a színészek akár több szereplőt is játszottak benne. Az előadás egyik erőssége a látvány volt. A díszletet a színészek saját maguk eszkábálta falécekből készült bakokkal, továbbá egy faajtóval oldották meg. Színes jelmezeiket neonos ragtapaszokkal díszítették fel, amik folyamatosan leváltak róluk az előadások alatt, ezzel is szimbolizálva A revizorban szereplő hivatalnokok alkalmatlanságát és látszatvilágát. A színészek testjátékukkal és hangjukkal is ügyesen jelenítették meg a néhol fogyatékos, ostoba karaktereket, ezzel is megfűszerezve az egyébként is könnyed komédiát, de a drámaibb jelenetek sem okoztak nekik problémát. Ahogy a szakmai beszélgetésből is kiderült, az erősségük ténylegesen a saját kreativitásukban és igazi színházi alkotókhoz méltóan a véletlenekben is rejlik. Ilyen véletlen volt számukra a sajátos szemtikkelős karakter, akit egy baleset folyamán fedeztek fel, és a leváló neonszalag, amelyet jó alkotókhoz méltóan ma már tudatosan alkalmaznak. 

Az utolsó előadást a kaposvári egyetem a Godspell kapcsán már említett negyedéves diákjai mutatták be a fesztiválon. A Hullámtörés az azonos című Lars von Trier-film alapján készült, bár, mint ahogyan az előadás utáni szakmai beszélgetésből kiderült, a színészeknek meg volt hagyva, hogy a filmet nem szabad megnézni. Az előadást Guelmino Sándor rendezte, és nem is igazán tudnám a vizsgaelőadások közé sorolni, mivel egy másfajta, erősebb rendezői koncepció érvényesült benne, amelyet a színészhallgatók amúgy szépen megbírtak, és ezeknek az erős szerepeknek a felvétele biztosan szintén fejleszti őket. Az előadás a díszletét és a kellékeket tekintve sem olyan volt, mint amit a diákok – tegyük fel – saját kezűleg állítanak össze, hanem profi színházra utaló díszletekkel dolgoztak. Az előadás, ahogy a filmből is sejthető, erősen drámai történetet dolgoz fel, amelyet elsősorban a felnőtt korosztálynak ajánlanék. Az alkotók törekedtek arra, hogy a nézőteret minél közelebb hozzák a színpadhoz, és még pogácsával is megkínáljanak minket, s mi rágcsálás közben is egy igazán jól működő koncepció és egy megrázó történet nézői maradtunk.