Több előadást tart Budapesten az Osonó Színházműhely

Több előadást tart Budapesten az Osonó Színházműhely

November 23. és december 1. között több budapesti helyszínen kerül bemutatásra az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című fórumszínházi, valamint az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás. A délelőtti előadások mellett, amelyek a társulat osztálytermi- projektjének részét képezik, esténként a Katona József Színház, a B32 Galéria és Kultúrtér és az S4 Háló Közösségi és Kulturális Központ ad otthont a Fazakas Misi által rendezett előadásoknak.

Az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadás  nem dokumentumszínház, bár az előadás kiindulópontját az osonós és a csíkszeredai román fiatalok egyéni tapasztalatai képezik. Nem fórumszínház, bár a magyar és román fiatalok vallomásai megbolygatják a nézőket, arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a játékban saját történéseikkel és rádöbbenéseikkel. Aki belép az előadás játékterébe, kitépi utána a tankönyvekből a románok és magyarok viszonyáról szóló, közhelyektől és előítéletektől hemzsegő lapokat. A produkció azt a törekvést erősíti meg, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni, a színházművészet és színházi kultúra játékos szellemében. A román és magyar nyelvű előadást kétnyelvű feliratozással játssza a társulat.

Szereplők: Mucha Oszkár, Briana Macovei, Pászka Gáspár, Valentin C. Daniel, Babos Anna, Iancu Constantin David, Elek Ágota. Projekt-tanácsadó: Nina Tintar. Rendező: Fazakas Misi.

A budapesti előadások időpontjai:

November 24, 09.20 óra: Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

November 24, 13 óra: Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

November 24: 19 óra: S4 Háló Közösségi és Kulturális Központ (Semmelweis u. 4.)

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista produkciót több mint 500. alkalommal mutatta be a társulat 3 kontinens 24 országának 174 településén. Az előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei, illetve az azokból született szövegkönyv képezi, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat. A magyarországi adaptáció elkészítésében az Osonó produkciós partnere a budapesti Bakelit Multi Art Center volt.

Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika/ Kőhalmi Kamilla, Virginia Alexandra, Sándor Gergő/ Kozma Zsófi, Fazakas Hunor. Technikus: Pászka Gáspár. Rendező: Fazakas Misi.

A budapesti előadások időpontjai:

November 29, 14 óra: Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium

November 30, 19 óra: B32 Galéria és Kultúrtér (Bartók Béla út 32.)

December 1, 19.15 óra: Katona József Színház

A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány által támogatott Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.

A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.