
Tisztelt Ház – Tájelőadások a hétvégén a Csíki Játékszín műsorán
A Csíki Játékszín február 17 és 19 között két felcsíki településen és Balánbányán játssza a Tisztelt Ház című zenés vígjátékot. Február 17-én pénteken 19 órától a csíkkarcfalvi Székaszó bérletes nézőket várják az előadásra. Szombaton, február 18-án 19 órától Balánbányán a Nagyhagymás bérletesek tekinthetik meg az előadást. Vasárnap, február 19-én, ugyancsak 19 órától a csíkszentdomokosi Kurkó Gyárfás bérletes nézőknek játssza a csíki társulat a produkciót.
A bérletes előadásokra a fennmaradó helyek függvényében a helyszínen jegyet is lehet váltani, felnőtteknek 25 lejes, diákoknak és nyugdíjasoknak 15 lejes áron.
Halmi Vera az erkölcs nevében felszólaló Takács képviselőt az Országházban nyilvánosan megvádolja liliomtiprással. Takács tisztázni szeretné magát, így kerülnek újra és újra lencsevégre együtt, mert a sajtó a nyomukban jár, hogy az olvasók elé tárhassa a „románc” folytatását. De kinek lehet hinni 1934-ben? Egy magát kompromittáltnak valló lánynak? Egy magát ártatlannak mondó politikusnak? A magát függetlennek tartó sajtónak? És különben is, hogyan kerülnek a szerelmi botrány szereplői egyszercsak Pestről a tengerpartra?
Az előadás rendezője Lendvai Zoltán, koreográfusa Bóbis László, díszlet-jelmeztervezője Kelemen Kata, zenei vezetője Bene Zoltán. Az előadás kiemelt támogatója a Bethlen Gábor Alap.
Vadnay László – Békeffi István – Márkus Alfréd: TISZTELT HÁZ (zenés vígjáték)
A betétdalok dalszövegírói: Harmath Imre, Harsányi Zsolt, Kellér Dezső, Szilágyi László
Szereplők: Halmi Vera: Sándor Anna, Takács, képviselő: Veress Albert, Szepes, szerkesztő: Kosztándi Zsolt, Vali, színésznő: Zsigmond Éva Beáta, Halmi Zsuzsa: Szabó Enikő, Bakonyi: Kányádi Szilárd, Nők és hölgyek: Bokor Andrea, Fekete Bernadetta, Ráduly Beáta, Képviselők és urak: Bende Sándor, Keresztes Szabolcs, Lőrincz András Ernő, Pap Tibor, Puskás László. Zenekar: Ráduj Gábor, Boldizsár Szabolcs, Balázs Péter, Hompoth Arthur-Norbert, Bene Zoltán. Koreográfus-asszisztens: Zaiba Anikó, díszlet-jelmeztervező: Kelemen Kata, zenei vezető: Bene Zoltán, koreográfus: Bóbis László, rendező: Lendvai Zoltán.
Az előadás a 3G Galéria Kft, Hofra Kft, UMPA Bt. és Proscenium Kft ügynökségek engedélyével jött létre.