Tar Gabriella-Nóra: Gyermekszínészek a felvilágosodás és reformkori erdélyi színpadon

Tar Gabriella-Nóra: Gyermekszínészek a felvilágosodás és reformkori erdélyi színpadon

Felhívás:

ELŐFIZETÉSSEL A JÁTÉKTÉR OLCSÓBB: feb 15-ig Kovács Gábor munkatársunknak a kovacs.jatekter@yahoo.ro-ra írja meg telefonszámát, ő visszahívja Önt.

Részletek itt:  https://www.jatekter.ro/?p=6407

A Játéktér 2013. tavaszi számából

I. Gyermekszínházak a 18–19. századi Európában

A 18–19. század európai gyermekelőadói (1) önálló gyermektársulatba szerveződve járták a világot, (2) felnőtt-együttesek közegében léptek színpadra vagy (3) ún. színésztanodák növendékeiként ismerkedtek a hivatásos művészek életmódjával.1[1]

A vándor gyermektársulatok kiskorú előadóit valamely felnőtt (sokszor színész) gyűjtötte maga köré, aki a társulat principálisaként folyamodott a városi tanácsokhoz játékengedélyért, illetve amolyan „művészeti vezetőként” tanította be az egyes darabokat a kis előadóknak.

A felnőtt-együttesekben a gyermekek alkalomszerűen vagy rendszeres gyermekprodukciókban léptek színre. Olykor egy-egy kisebb gyermekegyüttes megélhetése érdekében átmenetileg egy felnőtt-társulat védnöksége mellett működött. Gyakran azonban a felnőtt-társulatok színészgyermekei léptek színpadra felnőttdarabok hosszabb-rövidebb szerepeiben vagy valamely önálló gyermekelőadás keretében.

A színész- és balettiskolák – főleg a 18. században – rendkívül elterjedtek voltak. Több ilyen tanodát az állandó színházak igazgatóságai hoztak létre, hogy ezek növendékei majdan bekapcsolódhassanak a hivatásos társulatok munkájába. A legtöbb színitanoda azonban idővel elvesztette iskolajellegét, és tevékenységének súlypontjává a jól jövedelmező nyilvános fellépések váltak.

II. Felnőtt-együttesek gyermekszínészei Erdélyben

Kimondott gyermektársulatok erdélyi vendégjátékairól a kutatás jelenlegi szakaszában csak szórványos adatokkal rendelkezünk. Erdélyben a színházi iskola, az ún. „Theaterpflanzschule” vagy „Theater-Philantropin” eszméje meglepő módon igen korán (már az 1770-es évek végén) visszhangra talált. Elméleti fejtegetésekre gondolunk itt elsősorban, és kevésbé az eszme gyakorlatba ültetésére.

A felnőtt-társulatokban megvalósuló gyermekfellépések kapcsán arra kerestünk választ többek között, hogy hol jelölhető ki a gyermekszínész társulatban elfoglalt helye, miben állt a színpadi funkciója, hogyan írható le a szerepköre, illetve mit tudunk felnőttkori tevékenységéről.

Felnőttegyüttesekben fellépő gyermekszínészek már az 1770-es években – a hivatásos magyar színjátszás kezdeteit megelőzően – megjelentek az erdélyi színpadon. Az első erdélyi, német nyel vű színházi hírlap, a Szebenben megjelenő Theatral Wochenblatt már 1778-ban fontosnak tartotta értesíteni olvasóit arról, hogy Josef Hilverding társulatában (a szebeni színházi újság alapítójáról van szó!) a gyermekszerepeket („Kinderrollen”) Franz Rathky, Emmerich Rathky és Katharina Monticelli játsszák.[2] A gyermekszerepek jellegét csupán a gyermekszínészek egyikének esetében rögzítette a szerepköröket is feltüntető társulati névsor: eszerint Franz Rathky apródként és kezdő szerepekben („Pagen und Anfängerrollenv”) lépett fel.[3]

Az 1790-es években meginduló erdélyi hivatásos magyar színjátszás keretein belül a gyermekek színpadi foglalkoztatása tehát nemcsak európai, hanem erdélyi előzményekre is visszatekinthetett. Amikor a hivatásos magyar színjátszás kezdeteit vette Erdélyben, élt is a létező hagyománnyal. Ennek első bizonyítékát az a kolozsvári színlap őrizte meg, amely szerint 1793 „Böjt Más Havának 12-dik Napján” „Méltóságos G. Rédeiné Asszony ő Nagysága Házánál” a Nemes hazugság[4] című Kotzebue-darabban Vilhelm és Amália szerepét „Gyermekek” játsszák.[5] A gyermekszereplők nevét az említett színlap nem közli. Hasonlóképpen ismeretlen marad számunkra azon két gyermekszínész is, akik „Két Gyermekek” szerepében Kotzebue Embergyűlölés és megbánás című ötfelvonásos érzékenyjátékában léptek fel ugyanezen év „Sz. György Havának 4-dik Napján.”[6] Lehetséges, hogy ugyanazokról a gyermekszínészekről van szó, mint korábban. A forrásul szolgáló színlapon a gyermeknevek helyén ezúttal vonalkák állnak a szereposztásban.

Különösen gyakori az efféle névhiány az erdélyi magyar színjátszás kezdetén, de a későbbiekben is nemegyszer előfordul. Felmerül a kérdés, hogy színlapjaink miért nem örökítették megmindenesetben a fellépő gyermekszínészek neveit? Azért nem tartották fontosnak a gyermekszínészek nevének rögzítését, mert hordozója nem számított a színésztársadalom valódi tagjának?

Úgy gondoljuk, másról van szó. A kezdeti névhiány kézenfekvő magyarázatának látszik az, hogy a kolozsvári társulathoz ekkor még nemigen tartoztak színészgyermekek, akik közül, mint később látni fogjuk, a gyermekszínészek zöme került ki. Ilyenformán az egyes darabok gyermekszerepeinek lefedése alkalmi lehetett.[7] Amint azonban az első kolozsvári színésznemzedék tagjai közül többen családot alapítottak, leggyakrabban pedig éppen színészházasságokra került sor (pl. Kótsi Patkó János és Fejér Rozália esetében), a gyermekszerepeket is sikerült többé-kevésbé az állandóan jelenlevő, a társulathoz tartozó gyermekszínészekkel eljátszatni.

Hogy ezeknek a társulathoz tartozó gyermekeknek valóban színészstátust tulajdonított a korabeli gondolkodás, azt nemcsak a (most már) színlapokon megjelenő gyermeknevek tanúsítják, hanem a korszak színházi zsebkönyveinek azon szokása is, hogy a gyermekszínészeket a társulat névsorának közlésekor „Gyermek szerepre” vagy „Gyermek szerepekre” megjelöléssel mindannyiszor felsorolják. A felvilágosodás- és reformkori erdélyi gyermekszínjátszás így elsősorban korabeli színházi zsebkönyvek és színlapok mentén rajzolódik ki, a gyermekszínész nevéről az előbbiek, az eljátszott szerepekről az utóbbiak tudósítanak. Forrásként ezeket hívtuk segítségül.

A fennmaradt színlapok alapján első, név szerint is ismert, erdélyi magyar gyermekszínészünk Kótsi Katica volt. 1803. január 1-jén A helytelen szemérmetesség című Kotzebue-darabot „a’ Mai nap méltóságához alkalmaztatott Illuminatio” zárta, „melyel Kotsi Katitza mint Melpomene, és Ernyi Antonia mint Thalia a’ Nagy Érdemü Publicumnak és a’ Magyar Nemzetnek a’ Háládatosság Óltárán áldoznak”.[8] Kótsi Katica ennél korábbi színházi fellépéséről nincs tudomásunk, viszont neve ezt követően újból és újból megjelenik az ez évi kolozsvári színlapokon.[9] Szerepei 1803-ban a következők voltak: január 12-én Ziegler Pecsétnyomójában „Frantziska egy gyermek”, január 28-án A napszámos vagyis az elveszett gyűrűk című darabban „A’ Groffnak 6 Esztendos Léánykája”, november 2-án „Egy kis Leányka” Kotzebue Az epigramma című vígjátékában, november 12-én Goethe Sztellájában a „Posta-Mesterné Leánya”, november 26-án a General Slenszhaim kisfiúját, Fertsit alakítja, december 3-án Harry, a kereskedő kislánya Az önnön áldozat című Kotzebue-darabban.[10]

Kótsi Katica színészgyerek volt, az első állandó jellegű kolozsvári társulat alapító tagjainak, Kótsi Patkó Jánosnak és Kótsiné Fejér Rozáliának a kislánya. Európai kontextusban a felnőtt-együttesek keretében történő gyermekelőadások egyik típusaként valamely darab rövidke gyermekszerepében legtöbbször a társulathoz tartozó színészgyermekeket (színészházaspárok gyermekeit) vették igénybe. Ez az eljárás a korszak színházi zsebkönyvei alapján a felvilágosodás és reformkori erdélyi színpadoknak is sajátja volt, ennek első példáját éppen Kótsi Katica színpadi szerepeltetéseiben látjuk.

A korabeli színházi zsebkönyvek és színlapok mentén sokszor egész színészcsaládok (színészházaspárok és gyermekeik) kirajzolódnak. A társulati névsorban általában mindig találni a gyermekszínésszel azonos nevű felnőtt előadót vagy színtársulati tagot, valószínűsíthetően az illető gyermek szüleiről, esetleg nagyobb testvéreiről van szó. Előfordul azonban az is, igaz, nagyon ritkán, hogy a zsebkönyvekben megnevezett gyermekszereplők esetében az illető társulathoz nem tartozik azonos családnevű felnőtt színész. Ilyen gyermekszínészek voltak 1778-ban a már korábban említett Katharina Monticelli és az ugyancsak a Hilverding-féle társulathoz tartozó Rathky-fivérek.[11] Josef Hilverding társulatában ekkor a trupp névsora alapján sem Monticelli, sem Rathky nevű felnőtt színész nem játszott, akihez az említett gyermekszínészeket családi kötelék fűzhetné. Hasonló gyermekszínészünk az 1856-ban a „Debreczen, Nyiregyház és Szatmárt, egyesülten működött szintársulatban” fellépő Szathmári Janka.[12]

A gyermekszínészek kapcsán legtöbbször azonban mindkét szülő vagy legalább ezek egyike színtársulati tagként jelenik meg a zsebkönyvekben közölt társulati névsorban. Színészszülők gyermekeként lépett színre például Fejér Lilla,[13] Mátéfi Béla[14] és Király Béla[15]1838-ban, Dobozi Lina[16] 1848-ban, Szabó Cornélia[17] 1866-ban vagy Beczkói Miklós[18]1872-ben. Csupán egyetlen hozzátartozót találtunk a társulati névsorban a családnév alapján többek között olyan gyermekszínészek esetében, mint Bartha Terézia,[19] Laczkó Ida,[20] Tóth Lina,[21] Bertényi Berta,[22] Timár Jankó[23] stb. Csak néhány név ez az adatok sokaságából, adatsorunk azonban a zsebkönyvek mentén könnyen folytatható.

Nem ritka jelenség az sem, hogy gyermekszereplőkként egy-egy társulaton belül testvérpárok léptek fel. Testvérpár volt az a Barna Mari és Kati, akiket a közönség Pósa Mihály igazgatása alatt 1852-ben Marosvásárhelyen láthatott.[24] Többször is feltűnik a zsebkönyvekben Kaczvinszki Málika és Jánoska, illetve Szabó Anti és Pepi neve, mindkét esetben színészházaspárok gyermekeiről van szó.[25]

Úgy tűnik, hogy gyermekszínészeink többsége kislány volt. Forrásaink alapján véleményünk az, hogy a felvilágosodás és reformkori színpadokon körülbelül kétszer annyi női gyermekszereplőt foglalkoztattak, mint fiú gyermekszínészt. A kor gyakori színpadi megoldásaként ezek a női gyermekszínészek fiúszerepekben is felléptek. Kótsi Katica kapcsán már szó esett arról, hogy 1803. november 26-án a General Slenszhaim című darabban egy „Fersti” nevű kisfiút alakított.[26] Hasonló módon lépett színre Fejér Lilla is, amikor 1838. június 29-én Vörösmarty Árpád ébredése című művében „Egy apa” mellett „Ennek fiá”-t, július 21-én Treuhold Domi az amerikai majom vagy a néger bosszú című szomorújátékában pedig Richárd, egy ötéves kisfiú szerepét játszotta.[27]

Milyen darabokban láthatott egyáltalán a közönség gyermekeket a korabeli erdélyi színpadokon? Gyermekszínészek valamennyi műfajban megjelenhettek színpadjainkon, s meglátásunk szerint a felnőtt színészek mellett leginkább statisztáló funkcióval rendelkeztek.[28] Fellépésük lehetett tipikus vagy alkalmi jellegű. Tipikus szerepeknek nevezzük az olyanokat, amikor valamely darab színrevitele a felnőtt szereplők mellett kimondottan gyermekszereplőt is igényelt. A gyermekszerepek legtöbbje ilyen, ennek közismert példája a kis Soma szerepe Katona József Bánk bánjában. Maga Kotzebue is nagy előszeretettel iktatott be darabjaiba tipikus gyermekszerepeket, ezek legtöbbször az érzékenység színpadi megjelenítését szolgálták.[29]

Egy-egy gyermekszínész fellépése valamely dráma egy-két szavas vagy éppen szótlan szerepében olykor alkalmi is lehetett. Ilyenkor a társulat az adott szerepet, amely nem feltétlenül gyermekszínészt igényelt, valószínűleg nem tudta (vagy nem akarta) felnőtt színésszel lefedni. Így lépett színre betegként a már említett Fejér Lilla 1838. június 17-én Gleich Doktor Pipitér és a szolgája Rétipip című vígjátékában.[30] Ugyancsak ő játszotta majd egy hónappal később „Több atyafiak” szerepét egy Intzédi nevű színésszel Kotzebue Hol sok a pénz, sok az atyafi című darabjában.[31]

Hogy a színpadon fellépő gyermekeket a korabeli színházi életben társulati tagokként tartották számon, láttuk már. Nem egyikük neve a színházi zsebkönyvekben ismételten megjelenik: Dobozi Lina például gyermekszereplőként 1848-ban egy szatmári, 1852-ben pedig egy marosvásárhelyi zsebkönyv lapjain bukkan fel. Mi történt azonban gyermekszínészeinkkel, mikor a gyermekszerepek körét kinőtték?

Érthető módon sokan közülük folytatták a színházi pályát, ehhez a gyermekkori fellépések egyfajta előiskolát jelentettek. Ebben az értelemben osztjuk Jordáky Lajos azon véleményét, hogy Kótsi Patkó János leányát, Kótsi Katicát színésznek nevelte.[32] A gyermekszínészi tevékenység sokszor a szakmai felkészülés egyedüli fórumát jelentette. Különösen fontos volt ez abban az időszakban, amikor a színészetre való tudatos készülést színésziskolák még nem tették lehetővé. A korszak több erdélyi és magyarországi felnőtt színészéről tudjuk, hogy pályafutását gyermekszínészként kezdte (így Felekyné Szákfy Amália, Lendvayné Hivatal Anikó, Prielle Kornélia, Újfalussyné Sáska Biri stb.) – volt tehát, akiből a későbbiekben valóban színész lett.[33]

Gyermekszínészeink további pályája sokszor azonban nehezen követhető nyomon. Adódhat ez a források hiányából, de számolnunk kell itt a társulati mozgások, a névcsere (művésznév, többnevűség, lánykori név feladása) stb. jelenségeivel. Erdélyi gyermekszínészeink pályájának átfogó feltárásával még tartozik a kutatás.

III. Konklúziók

Tanulmányunkban a felvilágosodás- és reformkori Erdély gyermekszínjátszóiról értekeztünk a korabeli felnőttegyüttesek keretében.

Dolgozatunk mentén az alábbi következtetések rajzolódtak ki:

A 18. század Magyarországán gyakran vendégszereplő, hivatásos gyermekszínészekből álló gyermektársulatok feltételezésünk szerint Erdély városaiba azok távolsága, nehezebb megközelíthetősége, ismeretlen színházi viszonyai miatt, illetve a rendkívül kedvező magyarországi recepcióból adódóan nagyon ritkán vagy egyáltalán nem jutottak el.[34] Felnőtt-társulatokhoz tartozó gyermekszínjátszókra forrásaink már az 1770-es években utalnak, a korabeli gondolkodás a felnőtt színészekkel együtt „társulati személyzetként” tartotta őket számon.

Az erdélyi gyermekszínészek zöme a színészgyermekek közül került ki. A fennmaradt színlapok alapján első, név szerint is ismert, erdélyi magyar gyermekszínészünk Kótsi Katica volt. Úgy tűnik, hogy gyermekszínészeink többsége kislány lehetett, őket a társulat szükség esetén fiúszerepben is hasznosította.

A korabeli színpadokon a gyermekek szerepe inkább a mozgás, mintsem a szöveg szintjén valósult meg, színpadi jelenlétük sokszor az érzékenység dramaturgiai kifejezését szolgálta.

A gyermekkori fellépések sokáig a színésszé nevelés egyedüli eszközét jelentették, ilyen értelemben egyfajta „színésziskolának” tekinthetők.

Ugyanakkor a tudatos színésznevelés igénye sem sokáig váratott magára Erdélyben, hiszen a felvilágosodás „Theaterpflanzschule” vagy „Theater-Philantropin”-eszméje a régióban már az 1770-es években elméleti megfogalmazást nyert: igaz, német színjátszók tollából és az általánosság keretein belül maradva.

Munkánk során természetesen nehézségek is felmerültek. Objektív problémát jelentett elsősorban korabeli forrásainknak a hazai, gyakran katalogizálatlan állományokban való nehéz hozzáférhetősége. Gyakran, és ez már a kutató önnön korlátja, a társulati mozgások vagy a színházi névhasználat forgatagában esett nehezünkre a tájékozódás. Számolnunk kell tehát olyan lappangó adatokkal is, amelyek esetleges felbukkanása a leírtak újraértelmezését teheti szükségessé. Úgy gondoljuk, munkánk további állomásai már most kirajzolhatóvá válnak: Az 1790–1850 közötti korszak erdélyi gyermekfellépéseinek kronológikus leírását tudomásunk szerint mindeddig egyetlen kutató sem végezte el, gyermekszínészeink teljes névtárának elkészítése mindenképpen az erdélyi színészcsaládok történetének feltárását vinné előbbre.



[1] Vö. Gertraude Dieke: Die Blütezeit des Kindertheaters. Ein Beitrag zur Theatergeschichte des 18. und beginnenden 19. Jahrhunderts. Emsdetten, 1934.

[2] Theatral Wochenblatt. Für das Jahr 1778, h. n., 14.

[3] Uo.

[4] A darabcímeket mai átírásban közöljük.

[5] Kolozsvári Színlap. 1793. március 12. OSZK, Színháztörténeti Tár,Budapest.

[6] Kolozsvári Színlap. 1793. április 4. OSZK, Színháztörténeti Tár,Budapest.

[7] A hivatásos magyar színészet kezdetén a felnőtt szereplők esetében is megfigyelhető hasonló, színészhiányból fakadó alkalmi szereplefedés.

[8] Kolozsvári Színlap. 1803. január 1. OSZK, Színháztörténeti Tár,Budapest.

[9] Ernyi Antóniáról több adatot nem találtunk.

[10] Kolozsvári Színlap. 1803. jan. 12., 1803. jan. 28., 1803. nov. 2., 1803. nov. 12., 1803. nov. 26., 1803. dec. 3. OSZK, Színháztörténeti Tár,Budapest.

[11] Theatral Wochenblatt. Für das Jahr 1778, h. n., 14.

[12] Játékszini zsebkönyv. Husvéti emlékűl Szathmár, Szabolcs, ésBihar megye lelkes fiai ’s leányinak… ajánlva (Égeni Elek, Kovács Elek és Némethy Mihály sugók). Szatmár, 1856, 6.

[13] Fejér Lilla szülei Fejér Károly és Fejérné Görgényi Franciska, a kolozsvári „dalszinész-társaság” tagjai voltak. Vö. Játékszíni zseb-könyv melyet a’ magyar játékszín’ nagy lelkü pártfogóinak mély tisztelettel ajánl Feleki Miklós a’ dal-szinész társaság súgója. Kolozsvár, 1838, 4-5.

[14] Mátéfi József és Mátéfiné Csávási Mária színészek kisfiáról van szó. Vö. uo.

[15] 15 Király Béla Király János és Királyné Juraschko Jozefa színészek kisfia volt. Vö. uo.

[16] Dobozi Bertalan és Doboziné Juliánna színészek gyermeke. Vö. Játékszini emlény 1848-ik évre Szatmár-Németi lelkes fiainak és leányinak… ajánlják Báthory János és Magyar János. Szatmár, 1848, 5.

[17] Szabó Sándor és Szabóné Emilia színészek gyermeke. Vö. Szinházi emlény 1866-ik évre. Kiadja Szabó Sándor, Latabár Endre szintársulata sugoja. Kolozsvár, 1866, 2.

[18] Beczkói János és Beczkóiné Paulina színészek kisfia. Vö. Bucsuvételi nemzeti szinházi zsebkönyv 1872-ik évre. Kiadták Márton Béla és Nagy György a kolozsvári nemzeti szinház sugói. Mvásárhely, 1872, 3-4.

[19] A forrásként használt zsebkönyv szerint Bartha Terézia 1835-ben lépett fel Kolozsváron, a társulati névsorban azonos családnévvel felnőtt színészként csupán Bartha Mózes szerepel. Vö. Magyar Játékszíni Zseb-könyv, mely 1835-dik esztendőben előadatott játék darabok’ neveit foglalja magában. Uj esztendei ajándékul ’s tisztelet hódolásul alázatossan ajánlja a’ kolozsvári nemzeti színész társaság’ súgója Horváth Gustáv. Kolozsvár, 1835, 6-7.

[20] Laczkó Ida 1848-ban lépett fel Szatmáron, a társulati névsorban azonos családnévvel Laczkóné szerepel. Vö. Játékszini emlény. Szatmár, 1848, 5.

[21]Tóth Lina Laczkó Ida szatmári pályatársa volt, 1848-ban lépett fel Tóth István és Döme Lajos igazgatása alatt. Vö. uo.

[22] Bertényi Berta 1853-ban Kolozsváron gyermekszínészkedett, valószínűleg húga lehetett az ugyancsak a társulathoz tartozó „Bertényi Julia k. assz.”-nak. Vö. Nemzeti játékszini emlény. Kolosvár városa nagy lelkű fiai s leányinak mély tisztelettel ajánlja a szinész társaság sugója. Kolozsvár, 1853, 5-6.

[23] Timár Jankó 1863-ban Aradon játszott gyermekszerepeket, az illető társulatba édesapja, Timár János révén kerülhetett be. Vö. Szinházi emlékkönyv. Kiadták Latabár Endre dráma, népszínmű és operette szintársulatának sugói: Iván Nándor és Szabó Sándor.Arad, 1863

[24] Játékszini zsebkönyv 1852-ik évre. Marosvásárhely városa lelkes fiainak és leányainak mély tisztelettel ajánlják a’ sugók. Marosvásárhely, 1852, 2.

[25] A Kaczvinszki- és a Szabó-testvérekre egyaránt vonatkozó forrásunk az 1856-os szatmári zsebkönyv.

[26] 26 Kolozsvári Színlap. 1803. november 26. OSZK, Színháztörténeti Tár,Budapest.

[27] Kolozsvári Színlapok. 1838. június 29., 1838. július 21. OSZK, Színháztörténeti Tár,Budapest.

[28] Pály Elek színész 1837-ben a következőképpen ajánlotta leánykáját, Pály Lórát,Pest vármegye színészeti választmányának figyelmébe: „Ha gyermekszerepekre is valaki kerestetnék, úgy előre ajánlhatom kisleányomat, nehány szóban s sorban hasznavehető.” Vö. Kerényi Ferenc (szerk.): A vándorszínészettől a Nemzeti Színházig.Budapest, 1987, 246.

[29] Katona Bánk bánja kapcsán Kerényi Ferenc világított rá gyermekszereplő és színpadi érzékenység szoros összefüggéseire.

[30] Kolozsvári Színlap. 1838. június 17. OSZK, Színháztörténeti Tár,Budapest.

[31]  Kolozsvári Színlap. 1838. július 15. OSZK, Színháztörténeti Tár,Budapest.

[32] KÓTSI Patkó János: A Régi és Új Theátrom Históriája és egyéb írások. S. a. r. és a bev. tanulmányt írta Jordáky Lajos. Bukarest, 1973, 45.

[33]Igen tanulságosak ebben a vonatkozásban Enyedi Sándor névjegyzékének adatai. Vö. Enyedi Sándor: Déryné erdélyi színpadokon. Bukarest, 1975, 108 kk.

[34] A korabeli Magyarországon hivatásos gyermekszínészekből álló társulatok gyakran színpadra léptek, jelenleg 11 olyan principálisról (Philipp Andrasch, Felix Berner, Bartholomaeus Constantini, Franz Grimmer, Joseph Felix Kurz, Franz Xaver Merschy, Franz Joseph Moser, Johanna Schmallögger, Franz Joseph Sebastiani, Johann Leopold Stotz, Friedrich Zöllner) tudunk, aki 1747 és 1802 között gyermekszínészeivel Magyarországon is vendégszerepelt.