Táncszínházi bemutató a nemzeti ünnepen Nagyváradon

Táncszínházi bemutató a nemzeti ünnepen Nagyváradon

Boldog békeidők címmel új táncszínházi bemutatót tart a Nagyvárad Táncegyüttes: a premierre a nemzeti ünnepen, március 15-én, 19:30-tól kerül sor a Szigligeti Színház nagytermében. A nagyszabású produkcióban a magyar népi kultúra kiemelkedő alkotói, köztük a Tokos Zenekar tagjai is közreműködnek.

A Boldog békeidők a békebeli Nagyvárad hangulatait, életképeit idézi meg. Vilmát, a nagyváradi fényképészkisasszonyt felkérik, hogy dokumentálja a gainai leányvásárt. Itt találkozik Gyulával, a falusi muzsikussal és hangszerkészítővel. A fiatalok között azonnal szikra lobban – Gyula elkéri Vilma címét, és levelezés veszi közöttük kezdetét. Képes levelezőlapokon és táviratokon keresztül vallanak egymásnak magukról, és egymás iránti érzelmeikről, írásaikban megelevenednek a városi és a falusi mindennapok egyaránt. A leveleket személyes találkozók sorozata követi. Bár Vilma és Gyula boldogok egymás mellett, de egy idő után kénytelenek szembenézni azzal, hogy egészen máshogy gondolkodnak a világról. Mind a kettejüknek határozott elképzeléseik vannak arról, hogy hogyan szeretnék leélni az életüket – de vajon elég állhatatos-e a szerelmük ahhoz, hogy együtt legyőzzenek minden akadályt?

Az élőzenés, szerelemmel átszőtt táncelőadáshoz a Tokos zenekar húzza a talpalávalót, Kocsis Enikő és Fitos Dezső, az előadás Harangozó Gyula-díjas rendező-koreográfusai pedig a környék táncaiból inspirálódva idézik meg a 1800-as évek végének és az 1900-as évek elejének pezsgő nagyváradi hangulatát.

Az előadásra a két év után először megszervezett fáklyás menet, valamint a Márciusi Ifjak Díj átadása után kerül sor. A produkcióra jegyek már kaphatók a színház jegypénztáraiban, illetve online, a www.biletmaster.ro weboldalon.

Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy március 9-étől korlátozások nélkül látogathatják a színház előadásait: nem kötelező a maszkviselés, a belépésnél nem kell oltási vagy védettségi igazolványt felmutatni, és visszatérünk a teremkapacitás teljes kihasználásához.