
A Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztiválján láthatja a közönség a George Orwell regénye nyomán készült Állatfarm című musicalt Puskás Zoltán rendezésében. A kolozsvári ősbemutató szövegváltozatát Lénárd…

A Kolozsvári Állami Magyar Színház hosszú kihagyás után játszott ismét élő közönség előtt: ez alkalommal mutatták be Puskás Zoltán rendezésében az Állatfarmot, Orwell politikai meseregényének zenés színházi adaptációját. Rendhagyó előadásreflexiójában Jankó Szép Yvette az állatmesék és az antropomorfizáció, illetve a koronavírus-járvány okozta színházlátogatási változásokból kiindulva az előadás kérdésfelvetésének aktualitásáról gondolkodik, a poszthumán filozófiájának tükrében. A szerző megkíséreli az ember mint színházi állat definícióját, és ennek függvényében elemzi a produkció hatásosságát, sikerét.

A februárban elmaradt nyitás után májusban újra várja közönségét a kolozsvári színház, annak reményében, hogy ezúttal megszakítás nélkül fogadhatja a nézőket. A Kolozsváron jelenleg érvényes…