
Több mint egy év telt el, hogy felütötte a fejét a koronavírus-járvány, és megváltozott a megszokott életünk. A színházi élet pedig szintén viharos volt az elmúlt időszakban: a járványhelyzettel járó rendeletek szinte hetente változtatták álláspontjukat a színházak bezárásával és újranyitásával kapcsolatban. A szabadúszó színházi alkotók számára különös kihívást jelentett a tavalyi év – ezekről a tapasztalatokról Adorjáni Panna független színházcsinálót, Botos Bálint szabadúszó színházi rendezőt, Gábor Zsófi szabadúszó díszlet- és jelmeztervezőtt, Kali Ágnes szabadúszó dramaturgot és Ötvös Kinga szabadúszó színészt Schneider-Lőnhárt Csenge kérdezte.

Beszélgetés Ötvös Kinga előadóművésszel A Játéktér 2019. nyári számából Borító: Nóra – Kolozsvári Állami Magyar Színház. Fotó: Biró István Tíz-tizenöt évvel ezelőtt mi volt az elképzelésed…

A Játéktérnek megalakulásától kezdve fontos volt a fiatal színházi alkotókra és szakírókra irányuló szakmai figyelem. Az éves díjunk erről szól, amelynek szavazását idén is –…

Szelfi és a bőr tapintása, virtuális üzenet és papírra írt levél, a nyelv és a test létezése, valamint korlátai: a Parental Ctrl című koncert-előadást november…