
Márton Gyula Csinibaba című szövegéből készült zenés vígjátékot mutat be a Szigligeti Társulat május 12-én, pénteken 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében. Az előadást, amelyben…

Dokumentumszínházi előadással idézi meg a lánglelkű költő emlékét a Szigligeti Társulat Hát azért nekem örökre Szépen békét hagyjatok; Ugysem sok gyümölcsü munka: Falra borsót…

A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának előadásán járt a szerző. Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabját Novák Eszter rendezésében láthatja a közönség. Az előadás címszereplője a pályakezdésének negyvenedik jubileumát ünneplő Fábián Enikő, akinek mintegy jutalomjátékul ajánlja a produkciót a színház. Tudjuk, hogy a bosszú hidegen tálalva a legjobb. Főleg, ha egy egész élet épül a bosszúállásra. Kérdés, hogy megtartja-e a nagyváradi színpad Güllent.

November 11-én, csütörtökön, 18 órától a Szigligeti Színház nagytermében tart nyílt próbát a Szigligeti Társulat. Ezúttal Az öreg hölgy látogatása című készülő produkció próbafolyamataiba tekinthetnek…

Új premierre készül a nagyváradi Szigligeti Társulat: november 17-én, szerdán, 19 órától Friedrich Dürrenmatt klasszikusát, Az öreg hölgy látogatása című tragikus komédiát mutatják be a…

Október 4-én kezdetét vette a Szigligeti Színház idei évadának második nagytermi bemutatója, Az öreg hölgy látogatása című Dürenmatt-darab próbafolyamata. Az előadást Novák Eszter, a Szigligeti…

Beszélgetés Novák Eszter rendezővel, a Szigligeti Társulat művészeti vezetőjével A Játéktér 2021. tavaszi számábólBorítókép: Vigh László Miklós Az elmúlt évben komoly kihívásokkal néztünk szembe. Lassan egy…

Január 27-én, 19 órától a Szigligeti Színház jubileumi hetének keretén belül kerül sor Czvikker Katalin, a teátrum főigazgatója Szépélet című drámájának felolvasószínházi bemutatójára. Az előadást…

Megkezdődtek a 2017/2018-as évad két utolsó bemutatójának próbafolyamatai a Szigligeti Társulatnál: a nagyváradi együttes Csehov- és Hubay-előadásokra készül. Apátlanság: Csehov-dráma a Szigligeti Stúdióban Bár a…