Interjúalanyaink két alkalommal tartottak háromórás pszichodrámás foglalkozást színházi szakembereknek, majd fókuszcsoportos interjút vezettek a mentális jóllét témakörében, amelyen szintén színházi alkotók vettek részt. Beszélgetésünkben többek közt arra voltunk kíváncsiak, hogy szakemberekként mit gondolnak, mit jelent a mentális egészség egy művészeti folyamatban, illetve hogy a színházi alkotókkal való találkozásaik alapján mit látnak, hogy áll a színházi szakmai közeg a mentális jóllét szempontjából. Iza és Enikő válaszolt ezekre, és még számtalan megkerülhetetlen kérdés felmerült e téma kapcsán, amelyek – reméljük – hasznosak lesznek majd mindazok számára, akik munkájuk során vigyázni szeretnének önmaguk és mások lelki egészségére.

A 2022 májusában létrejövő beszélgetés tizenegy résztvevője közt volt kulturális menedzser, egyetemi tanár, látványtervező, dramaturg, valamint 20 és 50 év közötti színészek – kőszínházban dolgozók és szabadúszók egyaránt.
A fókuszcsoportos interjú fő kérdései a következők voltak: Melyek a szakmai kiégés tünetei? Felismerjük-e ezeket? Milyen körülmények gyorsíthatják a kiégést? Kié a felelősség? Mi a kiégés, a mások általi kihasználás és az önkizsákmányolás közti viszony? Kihez fordulhatunk? Egyáltalán lehet-e beszélni a színházi közegben ezekről a kérdésekről? Végül pedig: mit tennénk egy olyan elsősegélycsomagba, amely a kiégés megelőzésében segít bennünket? Hát a kiégés esetén használható túlélőcsomagunkba?
A riportból kiderül, hogy erdélyi színházi alkotókként hogy is álltunk 2022 tavaszán a mentális egészség és a szakmai kiégés terén.

A Játéktér 2022-es, második lapszámának fókuszában a színház és a jóllét kérdéseivel foglalkoztunk. Annak érdekében, hogy ezt a jelenséget minél átfogóbban megérthessük, környezetünkben élő színházi…