
Varga Balázs (1988) Sepsiszentgyörgyön született, szakirányú tanulmányait a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának színész szakán teljesítette, alap- és mesterképzésen. 2010-ben a nagyváradi Szigligeti Színházhoz szerződött, ahonnan négy év után a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatához igazolt, amelynek azóta is a tagja. Legutóbbi, a Piros fű című előadásban nyújtott kiemelkedő alakítása kapcsán beszélgettünk munkáról, szokásokról, pályáról, türelemről, és arról, hogy hol találkozik a költészet és a horgászat.

Májusban Marosvásárhelyre látogat a nyolc különböző erdélyi településen működő Gyulafehérvári Caritas Superar Kórusa, több mint 100 fellépő gyerekkel. A GET UP AND SING! című műsort…

A Beszélnünk kell! című marosvásárhelyi tantermi előadásrólFotók: Bereczky Sándor Tantermi dráma, színházi nevelési program, drámapedagógia – ezekről a fogalmakról a szakmának elsősorban a budapesti műhelyek jutnak eszébe:…

A Román Színházi Szövetség (UNITER) közzétette a romániai színházi szakma legrangosabb díjára jelöltjeinek listáját. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata idén újra a jelöltek…

Keresztes Attila rendező a Hedda Gabler után megrendezte Henrik Ibsen Nóra című drámáját is: a tematikus hasonlóság jelzett gesztusának tekinthető, hogy ugyanazt a díszletet látjuk viszont a színpadon mindkét alkotásban. György Andrea részletes elemzésében kitér arra, miben cseng össze, miben különbözik a két vásárhelyi produkció.

Fehér Balázs Benő első marosvásárhelyi rendezése mindennapi emberi létkérdéseket boncolgat különleges, furcsa, játékos kontextusban. Marton Orsolya kritikája szerint a Boris Vian regényéből készült színházi adaptáció kusza történetvezetése ellenére is megindító, érzékeny előadás.

Nem történt semmi. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós TársulataFotók: Bereczky Sándor Rég kerültem ekkora bajba kritikusként, íróként, kultúrafogyasztóként, magánszemélyként, színházi emberként, volt diákként, az alkotókat…

A színházaknak a járványidőszakra adott válaszreakciókjából indul ki György Andrea előadáselemzése, a művészszínház és a szórakoztató műfajok közé helyezve Keresztes Attila marosvásárhelyi rendezését. Az Egy római tragédia kortárs átirata szoros reflexió a helyi közönség és közösség szokásaira, egyben társadalomkritikával átitatott színház a színházban produkció. A kritika arra keresi a választ, hogy mennyire sikeres az a fúzió, amit az alkotócsapat megkísérel.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Tamási Áron Színház felhívja közönsége figyelmét, hogy mivel Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön 3 fölé emelkedett az ezer főre eső koronavírusos…

Lőrincz Ágnes jelenleg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze, korábban tagja volt a kolozsvári és szatmárnémeti színházaknak, utóbbinál hat évig művészeti vezetőként is tevékenykedett. Jelen interjúban életpályájának különböző stációiról beszélgetett vele Kiss Krisztina: előbb a gyermekkorban tapasztalt népi kulturális hatásokról, a zeneiskolában és a színművészetin szerzett élményekről, majd a különböző színházakban játszott szerepeiről, rendező–színész viszonyokról és az alázatról is szó esett.