
Fotók: Biró István #10évÉppen tíz éve, azaz 2012 tavaszán, a Reflex Fesztiválon született meg a Játéktér alapításának ötlete és a folyóirat neve. Kötő József és…

Tanár – direktor – történész – politikus Emlékülés Kötő József születésének nyolcvanadik évfordulóján A Romániai magyar irodalmi lexikon dramaturgként és színháztörténészként határozza meg Kötő Józsefet – életrajzából…

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Színháztudományi Szakbizottsága társszervezésében holnap, augusztus 16-án, Kötő József színháztörténészre, szakpolitikusra, oktatóra, lapunk alapítójára emlékezünk…

Életének hetvenhatodik évében elhunyt Kötő József, író, színháztörténész, dramaturg, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja. Kolozsváron született 1939. augusztus 8-án, a nagyenyedi Bethlen Gábor…

A Játéktér 2014. tavaszi számából A nagybányai és szatmári színház történetéhez „Rájöttünk, hogy vannak falak, felismertük a tiltás építményeit, ennek a tudata determinálta az ember…

Kép: John Everett Millais: Ophelia (1852) Negyedszázada került színre Kolozsvárt Tompa Gábor rendezésében a Hamlet, melynek magyar nyelvű ősbemutatója éppen 218 évvel ezelőtt volt a…