
Idegen. Szigligeti Színház, Nagyvárad Táncegyüttes A Játéktér 2019. nyári számából Fotó: Vigh László Miklós A kortárs tánc közönsége Budapesten is meglehetősen szűk, egy-egy új bemutató…

A Nagyvárad Táncegyüttes április 27-én, szombaton 19 órától a Csíki Játékszínben vendégszerepel az Idegen című táncszínházi előadásával. Jorge Luise Borges „Márk evangéliuma” című novellája kitűnően…

Április 26-án, péntek este 7 órától a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház nagytermében látható a Nagyvárad Táncegyüttes Idegen című előadása, melynek rendező-koreográfus Györfi Csaba. Az produkció…

A Nagyvárad Táncegyüttes Idegen című előadása látható a Tomcsa Sándor Színházban április 28-án 19 órától. A táncszínházi passió Jorge Luise Borges Márk evangéliuma című novellája alapján…

A Nagyvárad Táncegyüttes Idegen, valamint a Csíki Játékszín A kaktusz virága című előadásával vette kezdetét a II. MAFESZT. A Magyar Színházi Szövetség éves seregszemléjét január…