
Úgy alakult, hogy január végén, egy hét alatt két bemutatóra is sor kerül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban. Január 27-én a Csaba csepp…

Joël Pommerat mesedrámáiról Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy francia drámaíró-rendező, aki azért kezdett klasszikus mesék átdolgozásába, hogy kislánya érdeklődését felkeltse a munkája…

Az idei színházi évad első, gyerekeknek szánt előadásának bemutatóját családi programként hirdette meg a szatmárnémeti Harag György Társulat. 2016. október 8-án, szombaton 11 órától a…

Október 2-án délután 16 órakor családi programra várjuk mindazokat, akik még nem látták vagy ismét látni szeretnék a Hamupipőke című mesejátékunkat Csíkszeredában, a Csíki Játékszín nagytermében. Az…

Június 12-én, vasárnap de. 11 órától az Ariel Színház vendégül látja a kecskeméti Ciróka Bábszínház osztatlan szakmai- és közönségsikert aratott előadását, a HAMUPIPŐKÉT. A 6…