
Október 1-jén, vasárnap délelőtt 11 órától mutatja be Az ellopott hegedű című bábelőadását a Nyomda utcai Ariel Színház. A szövegkönyv szerzője Demény Péter, az előadást Bonczidai Dezső…

A Játéktér 2022/4. számából#10év Harminc éve vagyok szerkesztő. 1995-től dolgozom ebben a szerepkörben, és kezdettől világos volt mindenki számára, hogy én nemcsak és nem is…

A színház jövője – ma? című körkérdésünkben arról kérdeztünk írókat, színházi és filmes szakembereket és színészeket is, hogy ők miképpen látják a pandémia által megváltoztatott színház jövőjét? Milyen trendeket látnak bekövetkezni és milyen technológiai behatásokkal számolnak? A válaszokban számos személyes és elméleti szál is felmerült és a filmes hatást többen is megemlítették.

Megjelent a Játéktér 2021-es tavaszi számában. Andrej Kurejcsik, a neves fehérorosz drámaíró Insulted. Belarus(sia) című drámája a 2020 augusztusában kitörő fehérorosz tüntetések első hónapjaiból, annak hullámzó eseményeiből inspirálódott….

A Demény Péter verseiből szerkesztett Lélekcsönd című esttel vendégszerepel Kolozsváron és Marosvásárhelyen Salat Lehel színész és Márkos Albert csellóművész. A Miskolci Nemzeti Színházban készült előadás június…

Demény Péter (Marosvásárhely) író, költő, publicista, műfordító. A Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának óraadó tanára. Írásai a Játéktéren: A dolgos napraforgó…

Van ez a kezdetben az ige, a jaj; a jajgatás, a félelem a mindentől, de leginkább az egektől, a villámoktól meg a kövektől, mert az…

ELŐFIZETÉSSEL A JÁTÉKTÉR OLCSÓBB: feb 15-ig Kovács Gábor munkatársunknak a kovacs.jatekter@yahoo.ro-ra írja meg telefonszámát, ő visszahívja Önt. Részletek itt: https://www.jatekter.ro/?p=6407 Fotók: Éder Vera Pedig az,…