Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése című kortárs francia darabját mutatja be a gyergyószentmiklósi társulat. Joël Pommerat a mai francia színház egyik legizgalmasabb írója, alkotója,…

Interjúalanyaink két alkalommal tartottak háromórás pszichodrámás foglalkozást színházi szakembereknek, majd fókuszcsoportos interjút vezettek a mentális jóllét témakörében, amelyen szintén színházi alkotók vettek részt. Beszélgetésünkben többek közt arra voltunk kíváncsiak, hogy szakemberekként mit gondolnak, mit jelent a mentális egészség egy művészeti folyamatban, illetve hogy a színházi alkotókkal való találkozásaik alapján mit látnak, hogy áll a színházi szakmai közeg a mentális jóllét szempontjából. Iza és Enikő válaszolt ezekre, és még számtalan megkerülhetetlen kérdés felmerült e téma kapcsán, amelyek – reméljük – hasznosak lesznek majd mindazok számára, akik munkájuk során vigyázni szeretnének önmaguk és mások lelki egészségére.

A 2022 májusában létrejövő beszélgetés tizenegy résztvevője közt volt kulturális menedzser, egyetemi tanár, látványtervező, dramaturg, valamint 20 és 50 év közötti színészek – kőszínházban dolgozók és szabadúszók egyaránt.
A fókuszcsoportos interjú fő kérdései a következők voltak: Melyek a szakmai kiégés tünetei? Felismerjük-e ezeket? Milyen körülmények gyorsíthatják a kiégést? Kié a felelősség? Mi a kiégés, a mások általi kihasználás és az önkizsákmányolás közti viszony? Kihez fordulhatunk? Egyáltalán lehet-e beszélni a színházi közegben ezekről a kérdésekről? Végül pedig: mit tennénk egy olyan elsősegélycsomagba, amely a kiégés megelőzésében segít bennünket? Hát a kiégés esetén használható túlélőcsomagunkba?
A riportból kiderül, hogy erdélyi színházi alkotókként hogy is álltunk 2022 tavaszán a mentális egészség és a szakmai kiégés terén.

Oxigén, Tamási Áron Színház Fotók: Barabás Zsolt „Ha elmész egy balettre, és azt várod, mikor fognak már énekelni, akkor az idődet pazarlod, hiszen ezek a fehér…

Deák Kati két lapszámot szerkesztett a Játéktérnél, ezenkívül néhány másik szöveget írt. Amikor a folyóirat indult, tíz éve, még diákként kicsinek, szürkének, túl komolynak látta a folyóiratot. Most úgy értékeli: tőlünk, szerzőktől, szerkesztőktől függ, viszünk-e bele színeket, árnyalatokat.

?????? ??́???̈???̈?? ??? ??? ?????́?????́???? ????́?? ???? ? ℎ??????????́? ?́???? ???̈???? ?????? ??????????̈?? ???̈?????? ?????? ?????́?????? ???????????? ???? ?????????? ?????̈??? ?????? ℎ???́???̈???? ??????????? ?? ???????́??́???́??̋…