A Játéktér 2023. évi első, tavaszi száma a színház és a tágabb értelemben vett ökológia kapcsolatát állítja fókuszba, valamint annak kortárs megjelenítési lehetőségeiből mutat be…

A Játéktér 2022/4. számából#10év A ‘szerkesztő’ kifejezést mai napig ízlelgetem. A szöveggel való bensőséges kapcsolat kialakításához és a nem látható szövetek feltárásához talán kevesebb érzékem…

Deirdre V. Lyons mára már elismert, több fesztiválon is ünnepelt VR-színházi szerepeiről is ismert színésznő. Interjúnkban alkotói és színészi mechanizmusokról, az élőség virtualitásbeli kérdéseiről és a színház jövőjéről is beszélgettünk.

A színház jövője – ma? című körkérdésünkben arról kérdeztünk írókat, színházi és filmes szakembereket és színészeket is, hogy ők miképpen látják a pandémia által megváltoztatott színház jövőjét? Milyen trendeket látnak bekövetkezni és milyen technológiai behatásokkal számolnak? A válaszokban számos személyes és elméleti szál is felmerült és a filmes hatást többen is megemlítették.

Bakk Ágnes Karolina írása röviden vázolja az internet megjelenése óta az online térben megjelenő színházi előadások és színházi kísérletek történetét. Az áttekintés a röviden bemutatott produkciókat a közös jelenlét és az élő jelleg alapján kontextualizálja és tárgyalja.

A Játéktér 2020. nyári számábólBorítókép: POOL (no water), Kolozsvári Állami Magyar Színház A 2020-as tavaszi járványügyi lezárások idején a színházak világszerte igyekeztek pótolni a nézőik…

A Játéktér 2020. nyári számábólBorítókép: Ha fütyülni akarok, fütyülök, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, Múzeumkert. Fotó: Barabás Zsolt A 2020-as tavaszi járványügyi lezárások idején a színházak…