
Január 18-16. között a magyar kultúra napjait ünnepli a Szigligeti Színház, szerte Bihar megyében: a programban könyvbemutatók és a társulatok legnépszerűbb előadásai szerepelnek. A magyar…

Százkilencven évvel nyomtatásban való megjelenése után, 2021. október 1-én mutatja be Vörösmarty Mihály egyik legismertebb művét a Szigligeti Társulat: a Csongor és Tünde című drámai…

Március 25-én, csütörtökön elkezdődött a Szigligeti Társulat 2020/2021-es évadja utolsó nagyszínpadi produkciójának próbafolyamata. A társulat a tervek szerint május 30-án mutatja be Vörösmarty Mihály Csongor…

A kaukázusi krétakör. Szigligeti Színház, Nagyvárad Fotó: Mohácsi László Árpád A nagyváradi Szigligeti Színház az évad elején mutatta be A kaukázusi krétakör című előadását Anca Bradu rendezésében. Bertolt…

Ismét Nagyváradon lesz látható Bertolt Brecht klasszikusa, A kaukázusi krétakör. A novemberben nagy sikerrel bemutatott, azóta számtalan hazai turnén és Magyarországon is vendégeskedő produkciót február 20-án,…

November 5-én 19 órától mutatja be a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata Bertolt Brecht és Paul Dessau örök klasszikusát, A kaukázusi krétakört. A nagyszabású produkcióról sajtótájékoztató…

Nagyszabású produkcióval nyitja a 2017/2018 évad nagyszínpadi bemutatóinak sorát a Szigligeti Színház: Bertolt Brecht és Paul Dessau A kaukázusi krétakör című klasszikusát november 5-én, 19…

Augusztus 23-án elkezdődtek a Szigligeti Társulat új évada első nagyszínpadi produkciójának olvasópróbái: Bertolt Brecht és Paul Dessau A kaukázusi krétakör című nagyszabású klasszikusát Anca Bradu…

A Játéktér 2014. nyári számából Fotó: Máthé András Szophoklész: Antigoné. Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen Ráckevei Anna a debreceni Csokonai Színház igazgatói posztjára benyújtott pályázatában figyelemre…