SZOCIOPOLY- Egy rendhagyó színházi esemény Sepsiszentgyörgyön

SZOCIOPOLY- Egy rendhagyó színházi esemény Sepsiszentgyörgyön

Április 3-án rendhagyó színházi eseményre kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a magyarországi Mentőcsónak Egység és Gyerekesély Egyesület SZOCIOPOLY című interaktív színházi társasjátékába lehet bekapcsolódni 18 órától a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben. A szociális társasjátékot másnap, azaz 4-én délután a Székely Mikó Kollégium, illetve a Református Kollégium diákjai is kipróbálhatják, egy külön számukra megszervezett előadásban.

 A Magyarországon 2010-ben alapított Gyerekesély Egyesület fő célja a gyerekek életesélyeinek javítása és a gyerekszegénység újratermelődésének megakadályozása, a Mentőcsónak Egység egy független színházi társulat, amely aktuális társadalmi kérdések színházi jellegű tematizálásával foglalkozik. Kezdeményezéseik során olyan társadalmi problémákat feszegetnek, mint az előítéletesség, a mélyszegénység, a rasszizmus, a menekültkérdés és a kivándorlás.

A két egyesület közreműködésében létrejött Szociopoly című előadás egy a maga nemében újszerű kezdeményezés, amely a színházi drámát és a társasjátékot ötvözve a mai magyarországi mélyszegénység világába nyújt betekintést. Arra hívja a nézőt, hogy maga is átélje, megtapasztalja, ne csak kívülről szemlélje, milyen segélyből, családi pótlékból, GYES-ből, alkalmi munkából tengődni a mindennapokban. A játék által megteremtett valóságban mindenki szegény lesz egy-két órára, és a saját bőrén érezheti a kirekesztődés szorítását.

Az előadás írója és rendezője Fábián Gábor, szakmai konzultánsa Bass László és Fodor Kata, előadják: Bass László, Jaskó Bálint, Fábián Gábor, Sipos Vera és Tési Dóra.

A felnőtteknek szóló, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben április 3-án 18 órától játszott előadásra a jegyek ára 15 lej. Jegyek a Városi Kulturális Szervezőirodában kaphatók hétköznapokon 9–16, pénteken 9–13 óra között, tel.: 0267312104, illetve előadás előtt a helyszínen.

Az előadással kapcsolatban a  www.mentocsonak.com honlapon találhatók további információk. Az eseményre a Közösségi részvétel éve program keretében kerül sor a Kónya Ádám Művelődési Ház. szervezésében a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérrel partnerségben.