Színházi nőnapi meglepetések Csíkszeredában, Temesváron és Udvarhelyen

ISTEN PÉNZE A NŐK NAPJÁN

A Csíki Játékszín a sokak által ismert és megszeretett musicaljét bérletszünetben legközelebb március 8-án, pénteken játssza, 19 órai kezdettel.
Az előadás márciusban Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen is látható.
A musical főhősét, Ebenézer Scrooge-t, a lelkileg sivárrá vált, idősödő milliomost, Fülöp Zoltán alakítja. A történet időpontja karácsony, illetve több karácsony is, hiszen hősünket halott üzlettársának, szelleme ekkor látogatja meg és időutazásra invitálja életének korábbi szentestéire. Az egykori cégpartner, a kíméletlen uzsorás, Jacob Marley (a szerepben Kozma Attila énekel) úgy szabadulhat meg pénzéhségének és kapzsiságának köszönhető terheitől a túlvilágon, ha élő embereknek segít jobbá válniuk. Scrooge múltbéli karácsonyai filmként peregnek le szemei előtt és Marley társaságában, emlékeiben kalandozva eszébe jut, hogy mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, amiért lelkesedni tudott.

 

Nőnap ajándékcsomaggal a temesvári színházban

A Gardénia című előadással ünnepli a nőnapot a temesvári magyar színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház március 8-án, pénteken 19 órától, a nőnap alkalmából a Gardénia című előadást játssza a színház stúdiótermében. Az előadást Koltai M. Gábor rendezte. A Gardénia Elżbieta Chowaniec, kortárs lengyel szerző első drámája, mely négy nőről, négy egymást követő generációról, egy családról és a huszadik századról szól. Az izgalmas és randhagyó dramaturgiájú darabban megjelenő szereplők egyszerre kislányok, kisasszonyok, hölgyek, némberek, tündérek, boszorkányok, hercegnők és koszos cselédek, elvirágzott prostituáltak és kényeskedő dámák. Lányok, asszonyok, akik éhesek, akik vágyakoznak, verekednek, mocskolódnak, ölelkeznek, üvöltenek, sírnak, keringőznek. Az előadás nézői négy női generációt láthatnak Krakkóból, Lengyelországból, Közép-Európából. Egy szelet közép-európai történelmet; ötven év pokoljárását, újra meg újra fellobbanó és kifakuló álmokat, keretbe töréseket, falnak rohanásokat, felröppenéseket és elvérzéseket. A Gardéniában, mint egy görög tragédiában, úgy örökíti nemzedékről nemzedékre sorsát egy sajátos női vérvonal. A darabban kirajzolódik négy portré – mögöttük egy kontinensdarab. Bőröndjükben a történelem, bennük az örök, egyszerre iszonyú és mégis csodálatos Nő.

Az előadást követően sorshúzás útján a nézők ajándékcsomagot kaphatnak a SC Global S Vincze SRL jóvoltából.

Meglepetés a nőknek a Tomcsa Sándor Színház részéről is

Úgy tartják, a március nem csak a tavasz kezdetének az ünnepe, hanem a hölgyeké is. Éppen ezért a Tomcsa Sándor Színház úgy döntött, Nők napján, március 8-án, meglepi a hölgyeket. Antal Csaba, Dénes Gergely, Kulcsár-Székely Attila és Csurulya Csongor színészek a Bethlen negyedi parknál valamint a Kossuth utcában köszöntik majd az arra járó hölgyeket, 14 és 15 óra között. Az egy szál virág mellett egy kis meglepetést is tartogatnak… érdemes lesz arra járni.