Színházba járni jó! – az ifjúság hete a Szigligeti Színházban

Színházba járni jó! – az ifjúság hete a Szigligeti Színházban

Iskolaprogram, operaelőadás, éjszaka a színházban: október 3-7. között rendhagyó programsorozattal készül a nagyváradi Szigligeti Színház. Az ifjúsági hét célja, hogy minél több fiatal nyerhessen betekintést a színház különböző műfajaiba és kulisszái mögé.

Csaknem kilenc hónapnyi intenzív munka eredményeképpen október 3-án, hétfőn 19 órától mutatják be a Színház az iskolában, iskola a színházban nevelési program legújabb előadását. A csaknem száz nagyváradi tanuló által színre vitt Ki leszek, ha nagy leszek? című produkció a résztvevők szövegei és improvizáció alapján készül, és a fiatalok jelen- és jövőképét tárgyalja dinamikus, humoros formában. Az Ady Endre Líceum, a Mihai Eminescu Főgimnázium, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, a Művészeti Líceum, a Pedagógiai Líceum, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem diákjait ezúttal is a Szigligeti Társulat művészei készítették fel. Jegyek korlátozott számban kaphatók a színház jegypénztárában.

Október 4-én 13 órától különleges vendégjátékot fogad a Szigligeti Színház: a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói Gaetano Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájával szerepelnek a színház nagyszínpadán. A koncertelőadás különlegessége, hogy rövidített, közérhetőbb formában vitték színre az alkotók, a produkció célja ugyanis közelebb hozni a fiatalokat a klasszikus zenéhez és az opera műfajához. Az előadást a nagyváradiak számára ismerős Miske László rendezte. A kitűnő zenei teljesítmény mellett szórakoztató perceket ígérő vígoperára ingyenes meghívók igényelhetők (korlátozott számban) a Szigligeti Színház jegypénztárában.

Október 7-én új oldalukról mutatkoznak be a Szigligeti Színház három társulatának művészei: az Éjszaka a színházban elnevezésű esemény programjában felolvasószínház, nyílt próba, kiállítás és táncház is helyet kap. Az események délután 17 órától kezdődnek, helyszínük pedig a Szigligeti Színház nagyterme és a Szigligeti Stúdió. A szervezők az esemény részletes programját hamarosan elérhetővé teszik a www.szigligeti.ro oldalon, valamint a színház Facebook-oldalán.