Szilágyi Katalin: Pénz beszél

Szilágyi Katalin: Pénz beszél

Koldusopera, Csíki Játékszín
A Játéktér 2024/1. számából
Fotók: Kelemen Kinga 

Bertolt Brecht Koldusoperája nemcsak kiállta az idő próbáját, de ma talán még aktuálisabb, mint valaha. Szőcs Artur napjaink Romániájába helyezi a történetet, a nézők arcába nyomja az aktuális politikai és társadalmi igazságtalanságokat: az egzisztenciálisan kettészakadt országot, a becsületes diplomások nyomorát, a hazug, korrupt politikusok vagy nagyban utazó bűnözők jólétét, és miközben morális dilemmákat feszeget, sajátos elidegenítő effektusokat használ.

Ki ne hallott volna már az öt év szabadságvesztésre ítélt, de az országból kimenekült Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester korrupciós ügyeiről? Aki netán mégsem, annak az előadás narrátora és hangművésze, Bartalis Gabriella „egy kis dalban” meséli el – a színészeket idézve –, rögtön az előadást felvezető első jelenetben. Az alkotók Kurt Weill ironikusan provokatív eklektikus zenéjét használták, de aktualizálták a dalszövegeket. 

A rendezés a brechti hagyományokhoz hűen folyamatosan ráébreszti a nézőt arra, hogy amit lát, az csak a valóság reprezentációja, nem pedig maga a valóság. Számos alkalommal áttöri a negyedik falat, a színészek közvetlen kapcsolatot teremtenek a közönséggel. Már az előadás első percében a nézők prekoncepciójának és félelmeinek tükröt tartva elmondják, hogy egy három és fél órás előadás következik szünet nélkül. Majd azonnal oldják a feszültséget, arról biztosítva a nagyérdeműt, hogy aggodalomra semmi ok, lerövidítették az eredeti időtartamot, mindenki nyugodjon meg, minden jó lesz. 

Szőcs Artur sajátos dramaturgiai és színpadi elidegenítő effektusokat használ: a teljes előadás cselekményét a színpad jobb oldalára berendezkedett narrátorok mesélik el, akik nemcsak képbe hozzák a nézőket a történésekkel, hanem a hangeffekteket is ők adják különböző eszközök kreatív használatával a mikrofonjukban. Emlékezetes, ahogyan Bicska Maxi (Kozma Attila) fájó búcsút vesz az ő Pollyjától (Tóth Jess) egy gyors szexjelenetben: a két színész négy méter távolságból, pusztán pucsító fenékkel és ringó derékkal zavarba ejtően erotikus jelenetet imitál a narrátorok segítségével, akik két nyers csirkemellet csapkodnak egymáshoz a mikrofonjuk előtt. 

A szinkronos megoldás az elidegenítés mellett kimeríthetetlen humorforrásként tud működni azokban az esetekben, amikor a színpadi cselekmény és a hangeffektek tudatosan nem kerülnek szinkronba. Lehetőséget ad a hangművészek és színészek közötti konfliktusra, egymás gyalázására, megkérdőjelezésére, folyamatosan emlékeztetve a nézőket, hogy színészeket látnak a színpadon, akik a munkájukat végzik. Például a narrátor szerepébe beugró Nagy Gellért, aki a való életben a Kolduskirályt alakító Hatházi András tanítványa, hamarabb csapja össze a tenyerét, mintsem az egyik koldus arcán elcsattant volna egy hatalmas pofon, amire akkora fejmosást kap a karakteréből azonnal kilépő Hatházitól, hogy csak annyit tud mondani megszeppenve: „Bocsánat, tanár úr.” Majd gyorsan megmagyarázza, hogy várható volt a pofon érkezése, ezért élte úgy bele magát az adott jelenetbe, hogy elkapkodta. Ezt a három rétegű valóságot – a színházi előadás során a karaktert alakító színészben rejlő civil embert – például akkor mutatják meg, amikor Nagy Gellért Jimmy szerepében a drámaiságot kissé túltolva haldoklik, ezért a narrátorok nem bírják szó nélkül, és kimondják, hogy most aztán már tényleg elég. Hatházi persze azonnal elhárítja magától a felelősséget, mondván: ő nem erre tanította a diákját. 

Mivel rendezői utasításra a színészek nem használhatnak eszközöket, azokat gyakran emberekkel pótolják vagy konkrétan kimondják, milyen fizikai érzést váltanak ki belőlük a különböző képzeletbeli tárgyak (ez tűzforró, ez jéghideg stb.). Bicska Maxi esküvőjére így az összelopkodott ajándékokat – kakukkos óra, bólogató macska, cselló vagy zászló – mind színészek alakítják, akikkel szintén felveszik a kapcsolatot a narrátorok és a színészek, ezzel idegenítve el újra és újra a nézőket a cselekmény átélésétől, miközben rámutatnak a valóságra. Például amikor behozzák az egyik dobozba csomagolt ajándékot, „akaratlanul” is kicsúszik az egyik narrátor száján: „Azt ne mondd, abban is egy színész van?”, majd szól a bólogató macskát és a zászlót játszó színészeknek, nevükön szólítva őket, hogy most már álljanak le a bólogatással és lobogással, szegények meddig akarják még ezt csinálni, nem fárasztó? 

Az előadás folyamatosan kiemeli, hogy a színház egy munkahely. Bizony. Nem játék! Ahova az emberek, a színészek bejárnak dolgozni. A legerősebb jelenet, amely ezt tudatosítja a nézőkben, az Márdirosz Ágnes (Kocsma Jenny) Cápa-dala, miután elárulta Bicska Maxit a rendőröknek, amit olyan szívszorítóan, könnyek között ad elő, hogy már majdnem együttérzünk vele – de a beleélés most sem történhet meg, a brechti epikus színház lecsap, és gúnyosan megkérdezik tőle a narrátorok, hogy miért bőg? Amire továbbra is könnyek közt fejti ki már nem Jenny, hanem Ágnes, hogy rendezői utasításra, ezt kérték tőle, hát ezt kapják. Majd részletesen elkezdi ecsetelni, hogy mekkora szívás tényleg a munkahelyük, ahova bejárnak DOLGOZNI és komoly fizikai és lelki megerőltetéseknek vannak kitéve nap mint nap. Színészek a színházra mint intézményre gyakran sütnek el önironikus poénokat benne, mint például: „Elront a színház”, de azonnal le is csapja egy másik színész, hogy „Most is ott vagy, bazmeg!” Ezeket az egyszerre reális és érzelmes, mély valóságokat, a színház nehézségeit és a hozzá való életre szóló kötődést nem kell túlmagyarázni. 

Szőcs Artur Koldusoperája térben és időben is a nézőkre van szabva, talán emiatt ennyire szerethető. Bicska Maxit a (csíkszeredai) Zöld Péter utcai börtönbe zárják be, a koldustípusokat pedig teljesen napjainkra szabták: a „féllábú kutyások” és „egyszerű csövesek” mellett megjelentek a táncosok fogyatékos skillekkel, akik „bármikor képesek hányni vagy fosni a buszon”, újdonságként hasítanak a „parkolás-segítők” és egyre többen vannak „szegény intellektuelek” is. Hiszen éppen azok keresnek a legkevesebbet, akik a jövő generációjáért felelnek, a tanárok tehát. A nagy bevétellel rendelkezők: a korrupt politikusok és a kapcsolati hálójukhoz tartozó, nagyban utazó bűnözők pedig saját birodalmuk bővítése érdekében mások zsebébe nyúlnak. Az előadásban a Kolduskirály többször hangsúlyozza, hogy a vállalkozása nem cég, hanem alapítvány, ezzel utalva arra, hogy az országok vezetői alapítványokba szervezik ki az ellopott közpénzt az átláthatatlanság érdekében. A koldusok különböző feliratos pólókat viselnek, amelyek jelzik, miként jutottak jelenlegi helyzetükbe, de utalnak arra is, hogy ez bárkivel megtörténhet a mai társadalomban: svájci frank hitel, jobb ügyvéddel rendelkező ex, kétdiplomás csóró stb. 

A vezetők pusztán termékként használják fel saját céljaik elérésére a szegényeket, erre utal Szőcs Artur előadásának kezdő és záró jelenete is, amelyben a reményvesztett koldusok a ruhájuknál fogva kampókra felakasztva sorakoznak a vágóhídon.


Koldusopera. Csíki Játékszín, Csíkszereda. Bemutató: 2023. december 22. Szerző: Bertolt Brecht. Fordító: Vass István. Rendező: Szőcs Artur. Rendezőasszisztens: Borsos Tamás. Produkciós vezető: Keresztes Szabolcs. Zenei vezető: Bene Zoltán. Jelmeztervező: Zubor Kata. Díszlettervező: Kovács Dániel Ambrus. Koreográfus: Bodor Johanna. Zenekar: Bene Zoltán, Benedek Szilamér, Berze Albert, Boldizsár Szabolcs, Kiss Lehel, Szőgyör Árpád, Veress Albert. Szereplők: Kozma Attila, Hatházi András, Fekete Bernadetta, Tóth Jess, Puskás László, Szlivka Mercédesz Dóra, Kosztándi Zsolt, Márdirosz Ágnes, Vass Csaba, Bende Sándor, Pap Tibor, Kányádi Szilárd, Nagy Gellért, Bartalis Gabriella, Tatár Zsuzsa, Fazakas Nóra, Balázs-Bécsi Aliz, Bilibók Attila, Borsos Tamás, Ferencz Ádám, Keresztes-Nyirő Anna.