Szerkesztőségi közlemény

Szerkesztőségi közlemény

Kedves Olvasóink!

Kerek tíz évvel ezelőtt, 2012-ben jelent meg a Játéktér első – összevont, őszi-téli – száma. Évfordulóhoz érkeztünk, amelynek ünnepét és örömét szeretnénk megosztani veletek, ahogyan a működésünket érintő híreket is.

Az idei évadtól kezdődően Varga Anikó főszerkesztő – aki 2014-től vezette a lap munkáját – lemond, és a továbbiakban tanácsadóként vesz részt a Játéktérben. Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy közösségi formában folytatja működését: ez mindig is közel állt lapunk szellemiségéhez. Az évfordulóhoz közeledve a szerkesztőség megújulását is szükségesnek éreztük: menet közben új munkatársak csatlakoztak hozzánk, akiknek a tevékenységével már találkoztatok, illetve találkozni fogtok.

Az alapító szerkesztőség tagjai közül Ungvári Zrínyi Ildikó és Zsigmond Andrea továbbra is a Játéktér szerkesztője marad, ahogy Dunkler Réka, a sajtókapcsolatokért és hírekért felelős munkatársunk is. Bakk Ágnes Karolina 2019 óta viszi a nemzetközi színházi fókuszt – továbbra is számíthattok az összeállításaira. Tavaly tél óta munkaközösségünk tagja Jankó Szép Yvette: kritikáit, a skandináv színházról szóló szövegeit és számos skandináv drámafordítását olvashattátok eddig a Játéktérben. György Andrea idén ősztől csatlakozott a szerkesztőséghez: Andrea a kezdetektől publikált kritikákat a Játéktérben, a továbbiakban pedig a nyomtatott lapszámok kritika rovatát vezeti. Biró Réka 2019 óta viszi a Játéktér online kommunikációját, két éve pedig a teljes online felület szerkesztője – a továbbiakban Marton Orsolyával közösen, aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves teatrológus hallgatójaként csatlakozott a laphoz. 

A továbbiakban a Játéktér hajdani és jelenlegi szerkesztői személyes esszékben mutatják be a folyóirat és portál szövegeinek gondozásához fűződő tapasztalataikat. A periodika betöltött tíz éve adja a sorozat apropóját. A szerkesztői vallomásokat szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe!