Székely Éva: Tessék mondani, mi az az art de vivre?

Székely Éva: Tessék mondani, mi az az art de vivre?

A Játéktér 2017. őszi számából

2017. szeptember 26-án, kedden a Lidl egyik franciaországi logisztikai központjában dolgozó alkalmazottak sztrájkba léptek, miután a cégvezetés rendkívüli felmondás keretében elbocsátotta az egyik raktári munkást súlyos munkavállalói kötelezettségszegésre hivatkozva. Az elkövetett vétség abban állt, hogy a munkaidő-nyilvántartás szerint az érintett dolgozó a munkaideje lejárta előtt 23 perccel elhagyta a munkahelyét. Ráadásul a munkaidő végén valaki újra használta a beléptető kártyáját. Erre a második műveletre nyilván azért volt szükség, magyarázza a gyengébbek kedvéért a vezetőség, hogy palástolja a 23 perc hiányzást. A munkavállalói oldalról kapott magyarázatból viszont nemcsak arra a rejtélyre derül fény, hogy miért jelentkezett ki kétszer, hanem arra is, hogy az üzletlánc miféle (emberi?) erőforrás-gazdálkodási stratégiát választott a versenyképessége növelésére. A szóban forgó saját állományban álló raktári dolgozó vallomásából ugyanis az derül ki, hogy a munkaidő vége felé valójában odaadta a beléptető kártyáját egy kölcsönmunkaerőnek, hogy ez utóbbi elmehessen vécére, mivel az ideiglenesen kiközvetített kölcsönszemélyzetnek nem jár beléptető kártya. További probléma, hogy a vétkes a kölcsönkolléga védelme érdekében nem tett erről említést a munkáltató előtt a felmondást megelőző elbeszélgetés keretében, inkább vállalta a korai távozás vádját, ugyanis akkor még nem gyanította, hogy ekkora baj lesz.

Az már csak véletlen, hogy éppen aznap este sugározta az egyik állami francia televíziós csatorna Cash Investigation című tényfeltáró riportműsorát Munka, a te könyörtelen világod (Travail, ton univers impitoyable) címmel, és az érdeklődése középpontjában két nagy sikerű piaci szereplő, a Lidl üzletlánc és a Free telekommunikációs társaság állt. Aki teheti, nézze meg, elleshető belőle, hogyan tehet szert behozhatatlan versenyelőnyre egy modern vállalat. Egyelőre szabadon elérhető az interneten.[1]

Csupán ízelítőképpen említenék néhány fogást.

Totális kontroll. Ne adjunk lehetőséget az alkalmazottnak, hogy idejekorán elhagyja a munkahelyét. Legjobb, ha bezárjuk, ha lehet. Például ne adjunk neki beléptető kártyát, mint fent. Ha mégis sikerül túl korán kijutnia: fegyelmi eljárás.

Egy pénztárosnő ne igyon vizet munkaidő alatt! A víztől pisilni kell, az pedig a mosdóba vezet: időveszteség, lásd, mint fent.

A polcokra nincs értelme egyenként kipakolni a terméket. Egy margarin 250 gramm, egy kartonban van 40 darab. Azaz 39 felesleges mozdulat, amikor meg lehet azt oldani egyetlen mozdulattal is. Nem is olyan nehéz, csupán 10 kiló. Helyezze ki az árufeltöltő eredeti kiszerelésben kartondobozostól. Csúnya, de olcsó: amúgy is ez a vásárlói preferencia.

Egyáltalán, ne is legyen árufeltöltő a boltban. Minek, ha elég a sokoldalú bolti eladó, aki pénztártól az árufeltöltésen keresztül a felmosásig mindent el tud intézni. Két vevő között, hopp, ott a seprű. Megint senki a pénztárnál, sitty-sutty, feltöltöm a mosogatószeres polcot: 3 az egyben.

Ne üljön le az a pénztáros. Ülve kevésbé hatékony, ráadásul úgy néz ki, mint egy léhűtő: nem piacos.

Logisztikai központunkba telepítsünk hangvezérelt árukiszedési és árumozgatási rendszert a gyorsabb és pontosabb munkavégzés kedvéért. Akár 20%-os hatékonyságnövekedés várható. Többé nincs szükség arra, hogy a raktári dolgozó hozzászóljon a munkatársához. Csupán csak viselnie kell egész nap a fejhallgatót, hallgatni a szoftver szintetikus hangját, engedelmesen követnie az utasításait, hiszen a rendszer úgy irányítja a raktárban, akár egy GPS. Beszél hozzá egész nap. Nagyszerű! A dolgozónak egész nap csak pár szót kell használnia, a többit a gép amúgy sem tudja értelmezni. A fent hivatkozott riport szerint a francia Lidlben ez 47 szó: számok, betűk, és a leggyakoribb – soha ki nem találnánk – az „OK”.

Legyünk eredményorientáltak, írjunk elő napi kvótát. A fenti riportban ez napi 8 tonna, azaz minimum 250 csomag mozgatása egy raktári dolgozó esetében.

Ne fizessünk többet a minimálbérnél, vagy ha muszáj, csak leheletnyivel: evidencia.

Arról pedig mindenképpen bizonyosodjunk meg, hogy a munkavállaló nem érzi magát biztonságban. Mindig lebegjen előtte, hogy mindenki helyettesíthető. A kiszolgáltatottság érzését különböző módon erősíthetjük. A munkaszerződés rafinériáin túl kézenfekvő eljárás a nyugtalanítás, ellenőrzés, fenyegetés, egyszóval a morális zaklatás. Megfelel egy-egy jól irányzott mondat. Példaként fordítom az egyik területi vezetőnek az üzletvezetőhöz intézett fegyelmező szavait a riportban hallható telefonos felvételről: „Legközelebb, ha jövök, s a bolt rendetlen, megígérem, megígérem, megígérem, hogy azután te és én minden héten találkozunk, minden héten, tűzzel-vassal jövök, ha jövök, tűzzel-vassal, nekem elhiheted, tűzzel-vassal! Behívlak minden héten, te! Havonta 1-2 heti béredet fogod elveszíteni, mert napokra felfüggesztelek, és meg fogsz halni, és aztán feljelentesz, az eljárás elhúzódik majd 5 évig. A bíróságot úgy ismerem, mint a tenyeremet, több ügyvédem van, mint neked. Meg fogsz halni! Így akarsz játszani? Így akarsz játszani?”: fegyelem.

Fennáll a lehetősége, hogy az alkalmazottak így vagy úgy lebetegednek, munkahelyi ártalmakra panaszkodnak: stressz, fáradtság, fejfájás, hátfájás. A mozgásszervi problémák, váz- és izomrendszeri megbetegedések, felső végtagi zavarok mellett előfordulhatnak még a pszichoszomatikus megbetegedések, mint az szív és -érrendszeri betegségek és egyéb pszichoszociális következmények, mint a burnout szindróma. Ha magától nem oldódik meg a probléma, hamar kell lépni, mert a rendszeres hiányzás a munkaütemezést megzavarja, ugyanakkor a beteg alkalmazott amúgy sem teljesíti az előírt kvótát. Kerüljük el a felesleges kiadásokat. Folyamodhatunk a hátrányos megkülönböztetéshez, tiszteletlenséghez, számba nem vételhez, azaz a morális zaklatás minden formájához mindaddig, amíg az alkalmazott magától fel nem mond. Másik megoldás az, hogyha kihasználjuk az első kihágást, amit elkövet, és amire hivatkozva felmondhatunk a csökkent termelékenységű dolgozónak, mint a fenti esetben, a 23 perccel korábbi távozás, vagy egy reggeli késés. Ha pedig a megbetegedés folyományaként megváltozott munkaképesség esete áll fenn, olyan foglalkozási rehabilitációt javasoljunk, amit amúgy sem fogad el, így például helyezzük át a több száz kilométerre található telephelyünkre.

Imígyen lehetünk sokkal olcsóbbak, mint más, az alkalmazottait méltányos körülmények között foglalkoztató cég. Zseniális, nem? És pofonegyszerű!

A keddi Cash Investigation 3,8 millió nézővel nézettségi rekordot döntött. A két sikeres társaság pedig mosakodik, ígéreteket tesz, de most már biztosan nem ússza meg imázskárosodás nélkül, ugyanis a francia lassan felejt és haragtartó. És a raktárépületben elkövetett öngyilkossági esetet eddig még nem is említettem.

A francia vásárló önérzetes vásárló. Nem jobb, nem is morálisabb, mint a többi, de történelmileg a közélet cselekvő résztvevőjeként tekint magára, úgy ítéli meg, hogy a vásárlással hozzájárul a vállalat sikeréhez, vagyis támogatja a vállalati stratégiát, azaz közvetett módon jóváhagyja az alkalmazottak kiszipolyozását, ha az alacsony árak miatt mégis az adott üzletet választja. Az internetezők máris bojkottra hívnak.

Évekkel ezelőtt érkeztem Franciaországba, 200 magyar fiúval jöttünk kórházat építeni. Dolgoztunk egész álló nap, és este hazafelé megálltunk egy boltnál. Mindenki bevásárolt a vacsorához. Világosan emlékszem a pénztárnál való hosszadalmas sorban állás miatti felháborodásunkra. Nem a sor volt hosszú, csak a várakozás. Ugyanis a pénztáros hölgy minden vevőnek köszönt, rámosolygott, megkérdezte, hogy van, miközben rendre beolvasta a vonalkódokat, majd rosszabb esetben be is pakolta az árut a vevő táskájába, miközben esett még pár szó az időjárásról, vagy egyéb hétköznapi, csip-csup dologról. Meg kellett szokni. Újra meg kellett tanulnunk örömet lelni abban, hogy a pénztáros embertársaként néz ránk, emlékezni arra, hogy a vásár kivételes szociális alkalom, és kettőn áll. Reedukálni kellett önérzetünket, közösségi érzékenységünket, mert mintha elvesztettük volna, vagy legalábbis csonkult volna valamiért egy ideje.

Később, amikor hazautaztam, vagy ha bementem az írásom elején említett diszkontba, azt volt nehéz elfogadni, hogy nem várták meg, hogy elpakoljam, amit vásároltam, hanem az enyémre tolták a következő kliensét. Önérzetemben sértve, fintorogva rámoltam a táskába, míg a pénztáros kihasználva az ügyetlenségemből fakadó holt időt, pikk-pakk, befújta és letörölte a pénztárpultot.

Játsszunk egyebet, játsszunk etimológiást! Előveszem a szótárt.[2]

„munka [1138 tn., 12. század vége] Szláv jövevényszó, vö. óegyházi szláv mYka ’kín, gyötrelem’, horvát-szerb muka ’ugyanaz; gond, fáradság’, szlovák muka ’kín’, orosz  [muka] ’ugyanaz’. A szláv szavak valószínűleg indoeurópai eredetűek, vö. ófelnémet mengan ’összekever, összevegyít’. A magyar szó belseji n jelenléte arra utal, hogy a kölcsönzés már a 10. század vége előtt lezajlott, vö. abroncs, galamb. Elsőként ’kín, gyötrelem’ jelentésben adatolható. Ma a köznyelvben főleg ’tudatos, célszerű emberi tevékenység, dolgozás’ jelentésben használatos [1372 u.]. Gyakori származékai a munkás [1138 tn., 1416 u.], munkálkodik [1416 u.], munkálat [1529 e.], munkásság [1673].”

Lásd még: Halotti beszéd: „Horoguvék isten es vetevé üüt ez munkás világbelé, es leün halálnek és pukulnek fesze es mend üü nemenek. Kik ozuk? Miü vogymuk.”

„dolog [1372 u.] Szláv, talán horvát−szerb jövevényszó, vö. horvát−szerb dug ’adósság, kötelesség’, óegyházi szláv dl g ’tartozás, adósság’, szlovák dlh ’ugyanaz; kötelezettség’. A szó végső soron indoeurópai eredetű, vö. gót dulgs ’adósság’, ír dligid ’kötelesség’. Nyelvünkben a ’munka; ügy, eset’ jelentések a legrégebbiek. Származékai: dolgos [1470], dolgozik [1560 k.], dolgozó (melléknévi igenév) [1560 k.], (főnév) [1803], dologtalan [1723], dologi [1807], dolgozat [1829].”

robot1 [1593] ’jobbágymunka; fárasztó munka’ Német, közelebbről bajor−osztrák jövevényszó, vö. bajor−osztrák robat, robold, német régi nyelvi robot ’úrdolga, robot’. Ez a cseh robota ’ugyanaz; (nehéz) munka’ főnévre vezethető vissza. Szavunk eredeti ’úrdolga, jobbágymunka’ jelentésében történettudományi műszó. Rosszalló értelemben ’kényszerből végzett gépies munka’ [1799] jelentésben használatos. A robotol [1650] -l gyakorító igeképzős származék.”

Nem összetévesztendő a következővel:

robot2 [1921] ’gépember’ cseh jövevényszó, vö. cseh robot ’gépember, emberi munkát végző gép’. Ez a cseh robota ’nehéz munka, úrdolga’ szóra vezethető vissza, melyre az azonos jelentésű német Robot is hatással lehetett. A cseh szó tudatos szóalkotás eredménye. Karel Čapek író R.U.R. című drámájában így nevezi azokat a gépembereket, melyek annyira tökéletesedtek, hogy már mindent tudnak, amit az ember. A robot szó nyelvünkben való megszilárdulását nemzetközi elterjedtsége is befolyásolta. A robot összetételi előtagként való használatára vö. robotgép [1949] szavunkat.”

Mit gondolna Čapek úr a hangvezérelt árukiszedési és árumozgatási rendszer szintetikus hangon beszélő szoftveréről és az utasításoknak engedelmeskedő, 47 szóval kommunikáló embergépekről?

A következő valamivel pozitívabb:

„meló [1877] Jiddis jövevényszó, mely a németből is nyelvünkbe kerülhetett, vö. jiddis melocho, melôche ’munka; mesterség; mesterségbeli fortély’, német argó maloche, meloche ’ugyanaz; nehéz testi munka; foglalkozás’. A jiddis szó a ’munka’ jelentésű újhéber melākā főnévre vezethető vissza. A melózik ige [1911] -z igeképzővel, a melós főnév [1924] -s főnévképzővel alakult. A bizalmas társalgási nyelv szava.”

Más nyelvekben is találunk semleges vagy egyenesen pozitív töltetű szót a munka jelölésére, így például a román lucru latin eredetije nyereséget, hasznot, előnyt, sőt gazdagságot jelentett – így érthető, miért lukratív a jövedelemszaporító tevékenység.

A francia „travailler” igét, és ugyanúgy a spanyol „tabajar”-t a latin tripalium szóból eredeztetik, amely az állatok szenvedés, például ellés vagy tűzzel-vassal besütés (erre gondol talán a területi igazgató úr a fenti üzenetben) ideje alatti féken tartására szolgáló eszközt, később kínzóeszközt jelölt. Ez kereszteződött a trabiculare szóval, ami maga is azt jelenti, hogy kínozni, szenvedésnek alávetni.

Kár volna az egy nyelvet beszélők csoportjának munkához való viszonyát egyszerűen etimológiai alapon magyarázni, vagy ideológiát építeni köré. Arról nem is beszélve, hogy a nyelvtörténet során a szavak jelentésárnyalata sokat módosul, mire a jelen beszélői birtokba veszik. Viszont 12 és 14 óra között a vállalati büfében a francia szakszervezetis kolléga nem biztos, hogy ellen tud állni a kísértésnek, hogy a szó eredetére hivatkozva illusztrálja a munka (travail) keserves voltát. Mi több, lévén hogy latin korában még kínzóeszközt jelentett, könnyű rámutatni a sötét oldalára, miszerint az embernek ember által való kizsákmányolására, kínzására, kiszipolyozására szolgál, belelátni szereplőket, cselekvő és szenvedő alanyt vagy tárgyat, hóhért és áldozatot. Azt ne felejtsük el, hogy a francia travailler kezdetben valóban tárgyas ige volt ugyan, de inkább olyan értelemben, mint nálunk a „megmunkál”, a kovács, az ötvös igéje. Az agyag szenved, nem a keramikus, az eredmény pedig egy szép váza. Az anyag szenved, míg átalakul, nemesedik az ember kezében.

Kár volna a közös nyelvet beszélők csoportjának munkához való viszonyát egyszerűen etimológiai alapon magyarázni, vagy ideológiát építeni köré. Arról nem is beszélve, hogy a nyelvtörténet során a szavak jelentésárnyalata sokat módosul, mire a jelen beszélői birtokba veszik. Viszont dél és kettő között a vállalati büfében a szakszervezetis kolléga nem biztos, hogy ellen tud állni a kísértésnek, és így elfelejti, hogy eredetileg tárgyas ige, olyasmi, mint a megmunkál. Így például a vajúdó nő igéje, majd később az anyagmegmunkálást jelenti, mely esetben az anyag szenved, és nem az ember, aki dolgozik vele.

A munka persze (per se) nem kínszenvedés.

Amikor beléptem a francia munkáltatómhoz, úgy dolgoztam, ahogy addig, Kelet-Európában. Rendesen, gondoltam én. Aztán az a kellemetlenségem támadt, hogy dél, fél egy körül be-benéztek az irodámba, mentem-e már enni. Zavartak. Idő teltével egyre sűrűbben. Este is, hazaindulás előtt bekopog a kolléganő: „Aztán hazamenni! Van élet a munka után!”

Nyugtalanító volt. Oda jutottam, hogy megkérdeztem a főnökömet, kockáztat-e valamit, ha fél óra alatt megebédelek, és nem eszem egy-két órán keresztül, mint a többiek, vagy ha este tovább maradok bent fél órával. Jön valaki ellenőrizni? Bajba kerülhetünk miattam? Megkértem, dolgozhassak nyugodtan, utálom a közepén félbeszakítani a feladatot. Szerencsém volt, megnyugtatott, nincsen semmi baj, nyugodtan dolgozhatok, amennyit akarok, ahogy tetszik. Áldott jó ember. Sokáig nem tudtam, mi is a helyzet. Meg kellett tanulnom értelmezni a munkaszerződésemet, értelmezni a kávészünetben elhangzó vitákat a különböző címen járó szabadságokról, szakszervezetről, személyzeti képviselőkről, tanácsról, munkavédelemről, érdekképviseletekről, állami felügyeleti szervekről, étkezési jegyről, kollektív szerződésről. Mintha az anyatejjel szívták volna magukba ezt a sok tudást.

Évekig eltartott, míg megtanultam, hogy a kevesebb nem kevesebb. Kevesebb jelenlét nem jelent kisebb teljesítményt. Pihent ember jobban dolgozik, a kialvatlanság megbetegít. Nemcsak a rendszeressé váló hiányzásról, egyesek esetében, hanem a kóros mennyiségű jelenlétről is mint munkahelyi magatartászavarról beszélnek Franciaországban. Elemzik, tanulmányokat írnak, összehasonlítanak és kiszámítják, hogy a felesleges túlóra drágább, mint a rendszeres hiányzás. Felmérések szerint az EU viszonylatában Franciaországban dolgoznak a legkevesebbet és Romániában a legtöbbet, míg a ledolgozott órára számított termelékenység ezzel fordítottan arányos.[3]

Nagyon nehéz levetkőzni, amire éveken keresztül kondicionáltak. Kilépsz a kapun, és még süt a nap. Még van idő tornaterembe menni, vagy leszaladni a folyópartra, kiülni egy könyvvel a parkba, főzni. Éveken keresztül bűntudatosan hagytam el a munkahelyemet a munkaidőm lejártával, pedig tuszkoltak, hogy menjek kifelé.

Munkatársam hangosan gondolkodik: ha az ember az egyik haragos partnertől másfél óra alatt 72 e-mailt kapott ugyanazzal a rövidke és tisztességes szöveggel, az morális zaklatás? Én is elgondolkodom: ha rossz vicceket, tiszteletlenséget hallgatok álló nap, de nem ugyanattól a személytől származnak, hanem mindenik valaki mástól, az morális zaklatás?

A morális zaklatás a munkahelyi erőszak egyik formája, és a munkáltatónak kötelessége megvédeni az alkalmazásában álló munkavállalót. A következő kritériumokban ragadható meg: ismételten visszatérő agresszív megnyilvánulás (megfélemlítés, szidalom, helytelen megjegyzés stb.), amely azzal a következménnyel jár, hogy az áldozat munkakörülményei leromlanak, a méltósága sérül, fizikai vagy szellemi egészsége, szakmai jövője veszélybe kerül. Nem szükséges a vertikális viszony ahhoz, hogy a zaklató hatalmi helyzetbe kerüljön: lehet beosztott alkalmazott, munkatárs vagy vezető. És a zaklatásnak nem ismérve a szándékosság. Például ilyen a becsmérlés, indokolatlan kritizálás, nyilvános megalázás, lealacsonyító feladat kiosztása, képességeit meghaladó feladat kiosztása, kirekesztés, számba nem vétel, munkaeszközök megvonása, indokolatlan visszafokozás, állandó felügyelet és számonkérés, fenyegetés, rosszízű ugratás, magánéleti hivatkozások, lealacsonyító megjegyzések, bőrszínre, nemre, korra, nyelvjárásra, származásra vonatkozó diszkriminatív megjegyzések és viccek.

Hol van ettől a szexuális zaklatás, nem beszélve pofonról vagy más testi fenyítésről?

A mindennapi meglepetések is tanítgattak, formálták a munkához való viszonyulásomat.

Vigyázzatok, utazók! Hacsak nem a fővárosi forgatagot választottátok úti célul, viseljetek karórát, mert jaj, ha nem. Ha nem akartok éhen maradni, tisztelni kell a rendet. Rendes ember pedig 12 és 14 óra között ebédel. Sem előtte, sem utána nem fognak kiszolgálni egy étteremben, ugyanis a séf is ember, neki is jár a pihenőidő. És sokba is kerül, hogy ott tartsák csak neked, és annak a másik betévedt alaknak, aki pechére délután háromkor éhezett meg. Várni kell este hétig. Viszont szedd a lábad, mert kilenckor már lehet, hogy eltanácsolnak.

Ugyanígy, 12 és 14 óra között ne zaklasd a bankot, mert zárva, csakúgy, mint a boltok. Ez számukra is az ebédszünet ideje, és e tekintetben nincs pardon.

Amúgy általában a slow a divat. Kezdődött a gyorséttermekkel szembeszegülő slow food mozgalommal, amelynek az az alapelve, hogy időt kell szánni az evésre. Nem francia innováció, hanem olasz, de jól passzol a francia (pejoratív konnotációitól mentes) életművészet, az art de vivre kultúrához. Nem azért eszünk, hogy éljünk, hanem valahogy fordítva. Az evés nemcsak táplálkozás, hanem szociális esemény és gasztrokulturális élmény.

Erre a modellre születtek a Slow Life, Slow Sex, Slow Cities mozgalmak, amelyek mind azt javasolják, lassuljunk le. Szeresse és tisztelje az ember magát és a másikat.

A lelassulást minden reggel megélem az autóban. A 40 perces autóutat másfél óra alatt tettem meg. Tüntettek a taxisok, csigahadművelet az Uber-veszély ellen. Ma rosszabb volt, két óra. A gazdák trágyát halmoztak a körgyűrű egyik felüljárójára, így tiltakoztak az alacsony tejfelvásárlási árak ellen. Majd a vasutasok. Aztán a reptéri alkalmazottak. A nyugdíjasok is. Senki nem káromkodik, senki nem gorombáskodik. A tüntetésnek itt hagyománya, tisztes múltja van, és bepárásodott szemüvegek révednek a nagy francia ’68-ra. Csak az anyukák és apukák idegesek. Az iskolából mindenképp el kell hozni a gyereket este hét előtt. Azután már feláras a szolgáltatás, és szidás is lesz a tanügyi alkalmazottak részéről. Majd elfelejtettem, ők is tüntetnek, de az csak javítja a közlekedést, mert a gyereket nem lehet iskolába vinni. A tüntetésnek olyannak kell lennie, hogy az látszódjon és bosszantson. Különben hatástalan marad.

Toulouse szép városának egyik nyári attrakciója a Rio Loco fesztivál: neves nemzetközi sikernek örvendő művészek, színvonalas program, kiváló hangosítás, príma színpadtechnika, hozzáférhető jegyárak, százezres nézősereg mindennap. 2016 júniusában másként történt mindez, mert az előadó-művészeti szakszervezet szervezett tüntetést, ami abból állt, hogy a nyitóesten elfoglalták a színpadot azzal a szándékkal, hogy felfüggesszék a fesztivál programját. Végül abban egyeztek meg a fesztivál igazgatóságával, hogy töröljék a belépti díjakat, a fesztivál legyen hozzáférhető ingyen, és a tüntetők a hangosbemondón keresztül az est folyamán többször szólhassanak a közönséghez. A tüntetés célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az előadóművészek és a velük dolgozó technikai személyzet prekárius helyzetére, amely a színházi idénnyel járó ideiglenes foglalkoztatásukból fakadó jövedelemkiesést és létbizonytalanságot eredményez, és egyben tiltakozás volt az őket biztosító munkanélküliségi segélypénztárt veszélyeztető reformokkal szemben. A fesztiválidény Franciaországban jelentős jövedelemforrás minden piaci szereplő számára a szállodáktól az éttermeken keresztül a szuvenírárusokig. A tüntetések és a sztrájkok miatt százával maradtak el a fesztiválok. A tüntetésnek legyen látszatja.

Élni tudni kell.

Máskülönben marad az oktalan tűrés.


[1] https://www.youtube.com/watch?v=s5uHC6TN2wo
[2]
Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete. Főszerkesztő: Zaicz Gábor. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2006.
[3]
Forrás a ledolgozott óraszámokhoz: http://www.coe-rexecode.fr/public/Liens- en-tete/English/Actual- working-time-in-France- and-in- Europe-in- 2015. Az órára vetített termelékenységi mutatók az Eurostat oldalán tekinthetők meg: Labour productivity per person employed and hour worked (EU28=100): http://ec.europa.eu/eurostat/tgm/refreshTableAction.do?tab=table&plugin=1&pcode=tesem160&language=en.