Szász – Turós – Vizi: „Az alkotáshoz kell a csend”

Szász – Turós – Vizi: „Az alkotáshoz kell a csend”

Fotók: Rácz Rebeka

Pályakezdőkről szóló sorozatunkban ezúttal három olyan teatrológust ismerhetünk meg, akiknek még nincs úgymond „papírjuk” arról, hogy ők a színház tudorai, de már közel állnak ehhez. Jelenleg mindhárman a kolozsvári BBTE Magyar Színházi Intézetében tanulnak.

Nagy Janka és Ozsváth Zsuzsa hamarosan végez a hároméves színháztudomány szakon. Nagyosy Tímea pedig, máshonnan érkezve, jelenleg a ’Kortárs színház’ mesterképzőre jár. Mindegyikükkel egy-egy másodéves diáktársuk készített interjút.

NAGY JANKÁt Szász Anna faggatta eddigi tapasztalatairól:

Jellemezd öt szóban Nagy Jankát!

Ambivertált, hiszen nagyon kedvfüggő nálam, hogy inkább az extrovertált vagy az introvertált véglet felé húzok. Nyitott vagyok, szeretek barátkozni, de ha nem érzem magam jól egy társaságban, hajlamos vagyok ellenni a saját világomban. Szeretek csapatban dolgozni. Művészetkedvelő és (talán) –csináló is vagyok. A művészetek kiskorom óta közel állnak hozzám. A szüleim szeretnek táncolni, ami átragadt rám is. Mivel színészek, magam is a színházban nőttem fel. Mindig is szerettem énekelni. A festészetet, a rajzolást és a fotózást is szinte terápiának mondanám. Udvariasan őszinte vagyok. Mindig arra törekszem beszédben, vagy az írásaimban is, hogy elmondjam a véleményem, és ne ferdítsek a valóságon. Azonban ezt igyekszem szépen tálalni. 

Mesélnél a fotózáshoz fűződő viszonyodról?

Mindig is vonzott a fotózás minden formája. Szeretem a vintage fotókat, mert különleges a hangulatuk. Most kaptam egy régi filmes kamerát, de a polaroidommal is sokszor készítek képeket. Nem szeretem, ha meg van szabva, mit kell fotóznom. Számomra ez önkifejezési forma. Szeretek kísérletezni fényekkel és formákkal. Mindent szeretek fotózni, amit szépnek vagy érdekesnek találok, legyenek azok állatok, emberek, tárgyak vagy a természet. 

Szatmárnémetiben nőttél fel. Tervezel visszamenni a gyökereidhez?

Azt érzem, hogy nem tudnék véglegesen máshol élni. Ha ideiglenesen egyetem vagy egy Erasmus-ösztöndíj miatt el is költöznék máshova, mindig azt terveztem, hogy később visszaköltözöm.

Beszélnél az Északi Színházban szerzett tapasztalataidról? 

A szüleim miatt a szatmári színház a második otthonom volt. Rengeteg embert ismertem ott meg, sok olyasmivel találkoztam, amivel máshol nem lett volna alkalmam. Azt éreztem, hogy szeretek ott lenni, annak ellenére, hogy az évek során jöttek-mentek a színészek. 

Miután tizenöt éves koromban önkéntes lettem, elkezdtem még jobban belelátni a színház belső működésébe. Legalább annyi időt töltöttem a színházban, mint az iskolában, amit a tanáraim nagy része nem díjazott. De jót tett nekem ez az öt év önkéntesség. Az önkéntesség csapatjáték, és mellette buli is. Emellett sok dologra megtanított, és kimozdított a komfortzónámból, ami számomra szükséges is, mert hajlamos vagyok beleszokni a kényelmes helyzetekbe. 

Az első előadás, amiben részt vettünk, a Csókos asszony volt, aminél csak örültünk, hogy lehetőséget kaptunk a statisztálásra. Ezt követte A dzsungel könyve, ami gyerekkorom óta fontos számomra. A régebbi szatmári verziót rengetegszer láttam, és abban a szüleim is játszottak. Amikor megtudtam, hogy újra előveszi a színház, nagyon megörültem. Ez volt az az előadás, amiben már komolyan dolgozni kellett, mi voltunk a farkasok, a majmok, a falubeliek, tehát sok dolgunk volt benne. Azt csináltuk mi is, amit a többi színész – kivéve persze a főszereplőket. Hosszú próbafolyamat volt, amiből sokat lehetett tanulni. Rengeteg tánc- és énekpróbán vettünk részt, de abszolút megérte.

Az utolsó statisztálásom tizenkettedikes koromban, a Raszputyinban volt. Ez más élmény volt, mert ekkor már én voltam szinte az egyetlen a régi önkéntesek közül, aki bevállalt egy előadást az érettségi előtt. Itt sok új önkéntes vett körül. Izgalmas volt látni, hogy ők hogyan jelennek meg a színpadon, és miként állnak hozzá a próbafolyamathoz. 

A pandémia miatt megszűnt a színházban az önkénteskedés, de most kezd újjáéledni. Reménykedem benne, hogy olyan élményekkel gazdagodnak majd a következő generációk is, mint amilyeneket én szereztem.

Azt hiszem, aki egyszer bekerül a színház világába, nehezen szakad el tőle. Velem is ez a helyzet. Mindig eldöntöm, hogy más irányba is elindulok, de végül mindig itt kötök ki.

Ezért jelentkeztél teatrológia szakra is… Milyen élmény volt az elmúlt három év?

Elég döcögős út volt. A covid alatt öten kezdtük az egyetemet. Az elején online zajlottak az órák, és nem tapasztaltuk meg az igazi egyetemista életet, ennek ellenére nagyon szerettük egymást. Már chaten keresztül is barátnőknek éreztük magunkat. Összetartóak voltunk, mindennap beszéltünk. Az egyetemi, szakmai rész azonban nehéz volt így.

Miután felköltöztem Kolozsvárra, minden átalakult. Élőben elkezdtem jobban megismerni a tanáraimat. Más lett a hangulata az óráknak, és végre mi is egyetemistának érezhettük magunkat. Bár az évek során lecsökkent az osztály létszáma négy főre, majd háromra, aztán kettőre…

A teatrológia megtanított, hogy ne csak a színész perspektívájából lássuk a színházat. Rengeteg lexikális tudást szereztünk, és sokat tanultunk a színház rejtettebb részeiről is. A tanáraink igyekeztek ugyanakkor olyan tudást is átadni, amelyeket az élet más területein is hasznosíthatunk majd. 

Harmadév végére érzem azt, hogy megismertük a tanárainkat, sokat beszélgettünk is velük. Nehéz nekik egy vagy két diáknak órát tartaniuk, ahogyan nagyon nehéz diákként is egyedül lenni hosszú távon, azonban így sokkal több figyelmet kapunk. Számunkra hasznos irányba terelhetjük az órát, és harmadév végén nem utolsó szempont, hogy órákon is konzultálhatunk a szakdolgozatunkról. 

A szakdolgozatod témája Sardar Tagirovsky rendező egyik előadása. Miért ezt választottad?

Mindenképpen olyan témát akartam választani, amihez kötődöm, és amiről képes vagyok kellő mennyiséget írni. Ezért választottam Sardartól a Raszputyint, amiben statisztálok is. Az előadás kapcsán kutatásom fókuszában az idő áll, ami számomra különben is izgalmas téma. Szeretem ezt az előadást, és mindig van kihez fordulni, ha anyagra vagy segítségre van szükségem. 

Sardart amúgy sokszínű, érdekes embernek találom, akinek megvannak a maga bogarai, ahogy mindenkinek, a munkája nyomán azonban mindig valami különleges születik.

Mik a terveid a teatrológia befejezése után?

Jelenleg útkeresésben vagyok. Tervben van, hogy elvégzek még egy szakot, de még nem találtam ki pontosan, mi lenne az. Nem zárkózom el attól sem, hogy esetleg a színháztól eltávolodva más területeket is kipróbáljak. 

+ Villámkérdés. Ha választhatnál, hogy a világ összes emberi nyelvét, vagy inkább az állatok nyelvét beszélheted?…

Az állatok nyelvét választanám.


NAGYOSY (VIRÁG) TÍMEA portréját Turós Ági rajzolta meg: 

A BBTE Alkalmazott modern nyelvek szakán végeztél alapképzésen, ahol szakfordítással és szinkrontolmácsolással foglalkoztál, most pedig elsőéves vagy a Kortárs színház mesterin. Miért döntöttél a váltás mellett?

Amikor alapképzésen végeztem, tudtam, hogy ezen a területen nem vágyom továbbtanulásra. Benne voltam a bölcsészkar szakosztályban1, és ott hallottam először a teatrológia szakról. Akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy milyen lehet itt a mesteri, így utánaolvastam. Színházba járok gyerekkorom óta, szeretnék többet megtudni ennek a világáról, akkor miért ne tanuljak két évig valami olyat – gondoltam –, amitől ennyire csillog a szemem?

Hány nyelven beszélsz?

Alapképzésen két nyelvet kellett választanunk, én az angol és a német mellett döntöttem. Ez azt jelentette, hogy angolról románra, románról angolra, illetve németről románra és románról németre fordítottunk. Így az angol, a német, a magyar és a román az a négy nyelv, amiken akármikor szívesen beszélgetek. Ezen kívül megtanultam az egyetemen norvégul is. Illetve két évig tanultam franciát is, de abból alapszinten vagyok még. Szeretek nyelveket tanulni, s még jó pár tervben van, úgyhogy, ha megkérdezel öt év múlva, remélem, hogy még kettőt hozzá tudunk adni a listához. 

Hogyan került a színház az életedbe? És hogyan kerested az egyetemen a kapcsolatot a színházzal?

A szüleim mindig vittek eleinte bábszínházba, majd színházba. Ezt követően az iskolában is kialakult az, hogy az osztályból néhányan közösen eljártunk a kolozsvári színházba. Majd részt vettem több ESziK vagy isszák?-os foglalkozáson is, amiket Kocsis Tünde ott tartott. És végül a szakdolgozatomat is színházi szövegek fordításáról írtam. Akkor már tudtam, hogy erre a mesterire szeretnék beiratkozni, így témaválasztáskor már kerestem az érintkezési felületet a két terület között. 

A debreceni DESZínház évente kiír egy fordítói pályázatot drámaszövegekre. Erre elsőévesen pályáztam. Egy kortárs román drámát fordítottam le, Gabriel Sandu Uitasem című művét. 

Emellett egy félévet a Váróterem Projektnél szakmai gyakorlatoztam. Itt pályázatokat fordítottam és előadásokat feliratoztam. És végül most mesterin Raluca Sas-Marinescu tanárnő közvetítésével együtt dolgoztunk a Reactorral (Reactor de creație și experiment), és az ottani előadások szövegeit fordítottuk és feliratoztunk. Illetve a harmadéves színészosztály számára az Édes Anna szövegkönyvét fordítottam le románra, és feliratozom is az előadást. 

Mik a terveid a színházzal? Mi vonz benne a legjobban, és mi taszít?

Inkább projektekben látom magam egyelőre. Illetve szeretnék belekóstolni a dráma- és kritikaírásba, vagy abba, hogy milyen dramaturgnak lenni.

Elsőre talán az taszít, hogy milyen időbeosztással jár a színházban való munka (szerencsére rugalmas a munkahelyem, és eddig össze tudtam egyeztetni a kettőt).

Ami vonz… Igazából a hatása a nézőre, ami más, talán több, mint amit egy film vagy egy könyv el tud érni.

És mi az a rugalmas munkahely?

Egy e-learning cégen keresztül gyártok intézményeknek tanítási anyagokat, németül és angolul. Ezek nem feltétlenül nyelvtanulást segítő anyagok. Inkább a cég által nyújtott kurzusoknak készítjük el a munkafüzeteit és füzeteit egy interaktív platformra. 

Ha egy napig kipróbálhatnád, milyen egy drámai szereplő élete, kit választanál?

Ádámot Az ember tragédiájából. Talán azért, mert azt vettem észre, hogy a jelenben könnyű a múltat elítélni. De kipróbálnám, hogy milyen, amikor olyan tudás van a birtokomban, mint amit Ádám szerzett azzal, hogy végigzongorázta a történelmet. Hogy láthassam a teljes képet. Vagyis hogy tisztán lássak. 

+ Villámkérdés. Mivel szoktad levezetni a feszültséget?

Régen versenyszerűen tájfutottam, ebből a futás megmaradt. Mint minden problémámra a megoldás…


OZSVÁTH ZSUZSÁt Vizi Abigél beszéltette:

„Több párhuzamos kapcsolatot tartotok fent egymással. Ha valamelyikben szakítottak, mentőhálóként ott volt egy másik, így soha nem veszítették el egymást” – írja Sztercey Szabolcs. Te hogyan tudsz ehhez kapcsolódni?

Az első diplomámat a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem grafika szakán szereztem. Aszerint grafikus vagyok. Miután lediplomáztam, persze kétségbeestem, hogy mi lesz az életemmel. Kisvártatva megláttam egy hirdetést, hogy a nagyváradi Szigligeti Színház közönségszervezőt keres, beadtam oda a jelentkezésem. Fel is vettek – irodalmi titkárnak. A színházas pályafutásom 2014 őszén így kezdődött tehát. 

Egy év múlva átkerültem az intézmény bábtársulatához, a Lilliput Társulathoz, szintén irodalmi titkárként. Itt aztán lehetőségem adódott másban is kipróbálni magam: voltam rendezőasszisztens, játszottam két előadásban, illetve a társulat plakátjait is nagyrészt én készítettem. Féléves kihagyással ez tartott 2021-ig, amikor is a Bihar Megyei Tanács határozata alapján, az intézményi leépítések folyományaként a bábtársulat irodalmi titkári posztja is megszűnt. Ez mellesleg egybeesett a világjárvánnyal is, és ekkor újfent gondolkodóba estem, hogyan tovább. Ekkor próbáltam ki magam kellékesként is a társulatban – az még úgysem voltam addig.

De többet akartam látni a színházból. 2020 őszén beiratkoztam Kolozsvárra a teatrológia szakra. Itt másfél év online oktatás után véget ért a kényelmi állapot, visszaállt a világ rendje, és meg kellett oldanom, hogy hús-vér mivoltomban is be tudjak járni órákra. 2022 őszén lehetőségem nyílt a Kolozsvári Állami Magyar Színház által meghirdetett irodalmi titkári munkakört elfoglalni. Ez azért is jött kapóra, mert az egyetemre való bejárást is meg tudtam így nagyjából oldani. Szerencsém volt, hamar találtam lakást is. És most itt vagyok. 

A grafika alapképzés után miért egy újabb alapképzésre jelentkeztél?

A nagyváradi színházas éveim alatt megszerettem a színházi alkotói közeget kulisszán innen és túl, és azért iratkoztam alapképzésre (és nem rögtön egy mesterire), hogy némi szakmai tudással alapozzam meg azt, amit eddig ösztönösen érzékeltem ebből a világból. Beható elméleti segédletet szerettem volna kapni, összefüggéseket észrevenni.

Illetve úgy gondoltam, kaphatok olyan képzést, amely túlmutat a színházi munkám irodai részén. Például ilyen a dramaturgia. Az előzetes tapasztalataim révén nem gondoltam, hogy ez az egyetem fogja kinyitni a világot, de nyitott voltam arra, amit tanítottak. Bár a dramaturgi kapu érzésem szerint szűkösnek bizonyult. Ezt kicsit sajnálom, de azt is tudom, hogy ha valami szívből érdekel, annak a tudásnak utánamegyek magam is. A saját eszközeimmel.

Amúgy azért érdekel a dramaturgi szál, mert magam is írok. Verseket – első verseskönyvem az Előző részek címet viseli –, de szívesen írok prózát is, ha arra van ihletem.

A grafika jelen van az életedben?

Majdnem napi szinten. A Lilliput Társulattól a mai napig vannak felkéréseim. A FISZ irodalmi tábor arculatát 2021-ben pl. én terveztem. Könyvborítókat készítek, meg kulturális események számára plakátokat. Az alkalmazott grafikán kívül festek, és művészibb, kísérleti grafikákat is elkövetek. Legutóbb a Székelyföldi Grafikai Biennálén volt kiállítva az egyik munkám, illetve tavaly a Bánffy-palotában is láthatóak voltak munkáim.

Hogy kapcsolódnak egymáshoz ezek a különböző műfajok?

A kapcsolat közöttük én vagyok. Az én érzelmi és értelmi világlátásom. Egyik művészeti forma sem kerül háttérbe a másik rovására. Van, amit versben tudok kifejezni, van, amihez egy kép jobban passzol. Ez hangulat és idő kérdése is. Meg valamié, amit talán az alkotó maga sem tud.

„Belekortyolni üres kávésbögrémbe. Ébredni kéne” (Varró Dániel). Hogyan tudod menedzselni a káoszt, ami a több lábon állással jár?

Valóban mindig több dologgal foglalkozom párhuzamosan. A grafika, a színház, az egyetem és a versírás mellett ráadásul az Újvárad folyóirat webszerkesztője vagyok. Aztán csodálkozom, hogy miért füstöl a fejem… De ezek az elfoglaltságok számomra támasztékok. Szerencse kérdése is, hogy van hozzájuk affinitásom. És kedvem is. 

Ebből a folyamatos pörgésből néha nehéz kiszállni; ha megbomlik az elfoglaltságok köre, hiányérzetem lesz. De hát nem lehet és nem is kell mindig lehozni a csillagot az égről. 

A szabadabb hétvégeken jó takarítani végre. Ha sikerül, írni valamit. Mindegy, hogy mennyi gondolat meg érzés kavarog bennem, nekem az alkotáshoz kell a csend. 

Számomra fontos az egyedüllét, és fontosak a személyes kapcsolatok is. Az egyedüllét alkotáshoz segít – amit persze az emberi kapcsolatok is (vagy valamely kapcsolat hiánya) katalizálnak. Egy munka kiadásához ugyanakkor valamelyest mindenképp exhibicionistának kell lenni. Meg nyilván engem is érdekel, hogy mit gondolnak a munkámról mások, de nem hagyom, hogy ez határozza meg, mit és hogyan csinálok. Amúgy sem én vagyok a fontos. A fontos az, hogy valamit tudok-e mondani a világról. 

+ Villámkérdés. Ha megszűnnének a művészetek, mit kezdenél az életeddel?

Űrhajós lennék, csillagokkal foglalkoznék. Leszerződnék Elon Muskhoz, haha.


[1] Szakosztályok olyan kisebb diákszervezetek egy karon belül, melyek úgy szakmai, mint szórakoztató rendezvényeket szerveznek, összetartva a kar diákjait.