„Számomra a tapasztalás volt a fontos, és önmagam megismerése” – Kolcza Rebekával Nagy Janka beszélgetett

Borítókép: Tavaszi Áldozat, r.: Uray Péter. Fotó: Tóth Helga

Kolcza Rebekával pár napig tartó levelezés után találkoztam az online térben. Szóba került a diákélet és a színházzal való kapcsolata; mindenképp el szerette volna végezni a mesteri képzést, hogy még helyre kerüljenek benne egyes dolgok. Bevallotta, hogy tele van kíváncsisággal a világ felé, ezért még sok mindent kipróbálna az életben. 

Mesélj a kezdetekről, hogyan alakult ki a színházzal való kapcsolatod?

Talán nem is a színházzal volt az első kapcsolatom, mert Baróton nőttem fel, ahol nincs színház. Párszor elmentünk az osztállyal Szentgyörgyre, ott volt a legközelebbi színház. Igazából tízéves korom óta táncolok, így szerettem meg a színpadot, a közönséggel való kapcsolatot. Ezzel egy időben szavalóversenyekre is jártam, és ott is ugyanezt éreztem, hogy szeretek az emberekkel együtt lenni, abban a hangulatban, amit a versmondás vagy tánc adott.

Mikor tudatosult benned, hogy színire szeretnél felvételizni? 

Van egy sztori, amit még nem mondtam el senkinek. Egy országos szavalóversenyen voltam, és a zsűri egyik tagjának a férje, egy idős bácsi, ott ült a nézőközönségben. Miután elmondtam a szavalatomat, mellé ültem le, mert ott volt hely. Rám nézett, és azt mondta, hogy magából színésznő lesz. Azelőtt már érlelődött bennem a gondolat, hogy szeretném ezt csinálni, csak valamiért nem voltam biztos magamban. 

Volt olyan előadás, ami nagy hatással volt rád? 

Igen, egy négyórás Elektra-előadás. Annyira lekötött, hogy nem éreztem közben, ahogy telik az idő. Lenyűgöző volt az energia, amely a színészek felől áramlott. Az utolsó sorban ültem, és ott is éreztem az érzelmeket, a színésznő szenvedését. Sokan kimentek az előadás alatt, mert volt néhány megemészthetetlen jelenet, de én szeretem, ha egy jelenet provokatív, kihívó és meglepő.

Miben más a hároméves alapképzés, mint a mesteri? 

A három év alatt számomra a legfontosabb a tapasztalás volt; az osztállyal, a csapattal, a színészettel való tapasztalás, és az önmagam megismerése is. Ezek alatt az évek alatt belénk gyúrtak mindent, amit lehetett, reggel 8-tól este 10-ig, hétfőtől vasárnapig folyamatosan bent voltunk, dolgoztunk, és úgy érzem, hogy a mesteri azért kellett nekem, hogy ez az egész, ami felhalmozódott bennem a három év alatt, az szépen ülepedjen le. De kicsit úgy érzem, hogy most átestünk a ló túlsó oldalára. A mesterin felét, sőt negyedét sem kaptuk meg annak, amit kaptunk az első három évben. Persze, a jelenlegi járványhelyzet is az oka, viszont számítottam arra, hogy én itt még tudok fejlődni szakmailag, de erre most nincs lehetőség, mert nincs, ahogy találkozzunk. A fél osztály online van jelen sokszor, a másik fele pedig személyesen.

Melyik műfaj áll hozzád a legközelebb? Melyikben érzed jól magad a színpadon? 

Eszembe jut, hogy elkezdtünk egy musicalt a harmadév második félévében, és egyetlen egy dalon dolgoztunk, de végül nem sikerült bemutatnunk, mert a harmadév vége volt már. Az a dal viszont olyan volt, hogy egyszerűen azt éreztem, hogy az éneklésen és a táncon, a színészeten keresztül ki tudok teljesedni. 

Szerinted mik az erősségeid és gyengébb pontjaid? Mit csinálsz a legszívesebben és mit a legkevésbé? 

Ez nehéz kérdés, nem tudok most olyasmit felhozni, amit nem csinálok szívesen, mert szeretem, ha valami mást csinálok a megszokottnál, szeretem, ha valami mást is fel tudok fedezni magamba, tudok kísérletezni.

Voltak emlékezetes bakijaid? Hogyan lehet ezeken túllépni?

Most egy baki jut eszembe, ami nem velem történt meg: volt egy előadásunk, és eltűnt egy kellék. Volt egy csomó kellékünk, és ezek között simán eltűnhetett. Beálltunk kezdéshez, és nem volt ott, hiába kerestük mindenhol. Erre persze az a megoldás, hogy bejátszod a kelléket, vagy egyszerűen kellék nélkül oldod meg a helyzetet. Volt olyan eset is, hogy Shakespeare-részleteket játszottunk, monológokat mondtunk egymás után, és megjelentünk egyfajta takarítóbrigádként, ez volt a jel az előző párnak, hogy következik egy másik monológ. Ahogy a fiú húzta kifelé a színről, a lány beesett a takarásba. Mi persze alig bírtuk, hogy ne nevessünk, mindenki hátat fordított a közönségnek, és próbálta magába fojtani a nevetést. Az ilyen élmények is kellenek a tapasztalathoz.

Szerinted mitől lesz valakiből jó színész? Mi kell hozzá? 

Szerintem kell egy csomó türelem és kíváncsiság. Vágy arra, hogy játssz, és arra, hogy együtt játssz. Ehhez pedig egy csomó energia is kell. Valahonnan mindig elő kell bányászni egy kis plusz energiát, mert van az a pont, amikor érzed, hogy oké, foglalkoztam eleget a karakterrel, de valami nincs kész. Lehet, hogy kényelmesebb lenne azt mondani, hogy foglalkozok vele holnap. Viszont mindig van egy löket, az a „még egyszer és még egyszer” hozza meg az eredményt, és ki tud hozni csodákat a dolgokból.

Neked van valamilyen bevált szokásod, amivel készülsz egy szerepre vagy előadásra? 

Fel szoktam venni magam, és utána megnézem a felvételt. Nem tudom, hogy honnan jött ez az ötlet, de volt, hogy készültem egy monológgal vagy koreográfiával, és úgy érzem, hogy kell látnom magam kívülről is, hogy korrigálni tudjam azokat a dolgokat, amiket belülről jónak érzek, de lehet, hogy kívülről másképp látszik. 

Melyik volt az eddigi kedvenc szereped?

A Zabhegyezőből Holden kishúgát játszottam, és ez a szerep volt, amivel eddig a legjobban azonosulni tudtam. Lehet, hogy azért éreztem ilyen jól magam, mert sok pozitív visszajelzést kaptam, viszont azelőtt is volt bennem egy pozitív érzés: egyszerűen nem izgultam, amikor a jelenetem jött, mert azt éreztem, hogy ez én vagyok. 

Említetted, hogy nagyon sok előadásotok volt, sokat próbáltatok, gyakorlatilag egész nap bent ültetek. Ilyen körülmények között a színi mellett mennyire jutott időd a diákéletre? 

Azt tapasztaltam, hogy az összes időmet a csoporttársaimmal töltöttem, és rajtuk kívül nem is voltak más barátaim. Órák után velük mentem sörözni, szórakozni; persze voltak lakótársaim, akikkel szintén jártunk szórakozni, de a legközelebb a csoporttársaimhoz álltam. Mindig találtunk rá alkalmat, hogy együtt legyünk, és ezért is volt tele élményekkel ez a három év.

Volt olyan tanárod, aki meghatározó szerepet töltött be ezek alatt az évek alatt? 

Úgy érzem, hogy mindegyik tanárommal volt olyan pont, ahol kapcsolódni tudtunk egymáshoz, és meg tudtuk érteni, hogy mit akar a másik. Szerintem ez fontos, hogy egy tanár tudjon a mi nyelvünkön is beszélni, és mindenkivel meg tudja értetni, hogy mire gondol. Mivel sokat együtt voltunk a tanárainkkal is, mindegyikükkel volt ilyen alkalom.

A három év befejezése után sikerült elhelyezkedned? Dolgozol most valahol? 

Nem, nem dolgozom. Mindenképp akartam mesterit végezni, hogy még helyre kerüljenek dolgok bennem. Nem volt kérdés, hogy akarom-e folytatni a szakmát, mert igen, akartam, de aztán jött a pandémia, és egyszerűen nem volt lehetőségem elhelyezkedni. 

Volt már filmes élményed? Mi a különbség a filmes játék és a színjátszás között? 

A közönség, ami meghatározó a színházban. Mostanában be szoktam segíteni a filmeseknek, vizsgafilmeket készítünk, és nagyon szeretek kamera előtt játszani. Még mindig tanulom, mert ugye az egyetemen ilyesmit nem tanultunk sajnos, pedig jó lett volna, mert nagyon hasznos. Próbálom még mindig átkonvertálni azt, amit tanultam az egyetemen, ami a színházi színészethez kapcsolódik, de még nem fejtettem meg, hogy hol van az a pont, ami a kettőt nagyon különbözővé teszi. 

Ha visszamehetnél az időben, lenne olyan, amit másképp csinálnál? 

Azt hiszem, hogy ha a mostani eszemmel mennék vissza első évre, akkor nem siránkoznék annyit, hogy miért van a sok rohanás, és miért nem tanulunk meg rendesen egy dolgot, hanem sok mindenből kapunk egy kicsit. Egyszerűen elfogadnám azt, hogy ezek majd mind fontosak lesznek, és jobban odafigyelnék.

A saját életedben tudod hasznosítani a színin tanultakat? Van olyan, amit bele tudsz építeni a mindennapokba? 

Sok mindent tanultunk, például mozgástechnikát, vagy olyan gyakorlatokat, amivel levezethetjük a feszültséget. Sok relaxációs gyakorlatot csináltattak velünk az egyetemen, és csak később jöttem rá, hogy miért: ezeket a meditációkat, légzésgyakorlatokat azért csináltuk, hogy tanuljunk meg lazítani, tudjuk kezelni a feszültséget. A mindennapokban is odafigyelek a tartásomra és a mozgásomra, vagy például a légzésemre. Konfliktushelyzetben megtörténik, hogy fejben kilépek belőle, és megpróbálom átgondolni a helyzetet a másik fejével is. 

Hol látod magad öt-tíz év múlva? Szerinted mindig színész leszel, vagy ki szeretnél próbálni más dolgokat is? 

Szeretnék kipróbálni más dolgokat is. Azt hiszem, éppen a kíváncsiság miatt, amiről az előbb beszéltem. Úgy érzem, hogy nem szeretném elengedni magamtól a színészetet, viszont azt is érzem, hogy nem fogom ezt főállásban csinálni. Úgy gondolom, hogy egy független társulat tagja leszek, és teljesen mást is fogok csinálni, amiből megélek.