Szabó Emese – Zárug Berni: Avanzsálunk

Szabó Emese – Zárug Berni: Avanzsálunk

Drámatábor a Székely Mikó Kollégiumban
A Játéktér 2023/3. számából

Fotók: Szabó Emese

Szabó Emese: Eszembe jutott, hogy két éve, amikor a mesteri disszertációra készültünk, megjelent épp a Játéktérben egy váltóinterjúnk, ahol a terveinkről beszéltünk. Jó érzéssel tölt el, hogy most a megvalósulásukról írhatunk. Épp két éve kezdtem el drámatanárként dolgozni a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban gimnazista diákokkal. Ez az órák utáni tevékenység annyira belelkesítette a résztvevőket, hogy a hatodikosokból álló csoport azzal a kéréssel állt elő, hogy szervezzünk nyáron drámatábort. Ahogy a hetente zajló órák ötletét, úgy ezt is támogatta Sztakics Éva igazgató, és ennek azért örülök annyira, mert épp az olyan profilú intézményekben, mint a Székely Mikó is – ahol az elméleti oktatás nagyon erős, a hagyományos tanítási formák érvényesülnek, és kevés idő jut a művészetre, önkifejezésre, tudatos önismeretre –, ott van nagy szükség a drámára mint pedagógiai eszközre.

Zárug Berni: Arról nem is beszélve, hogy annak az iskolának a diákjairól van szó, ahová tizenkét évig jártam, így még nagyobb öröm volt számomra, amikor Emese felkért, hogy csatlakozzak. Júniusban költöztem haza a hároméves pécsi szakmai kalandozásaim után, hogy belevághassak a színházi nevelésbe. Romániában még épphogy csak sarjadozni kezdett ez a Magyarországon már a kilencvenes évek óta virágzó forma. Ez a tábor adta meg számomra a kezdő impulzust ahhoz, hogy az összegyűjtött drámapedagógiai tudással kiegészülve, a legnagyobb lelkesedéssel foghassunk neki a néhány éve kitűzött közös céljaink megvalósításához. A napközis táborunk során öt napon keresztül, nyolc órán át foglalkoztunk a fiatalokkal. Egyértelmű volt az első pillanattól kezdve, mennyire jól tud a csoport együttműködni, milyen bizalmi közeg alakult ki a két éve drámával foglalkozó csapat tagjai között. Ezt bizonyítja az is, hogy milyen könnyen fel tudtak oldódni, és milyen bátran, kísérletezően voltak végig jelen azok a gyerekek is, akik most találkoztak először ezekkel a formákkal. Minden együtt töltött napunk két részre tagolódott: délelőtt főként a drámajátékokra esett a hangsúly, ami ugyanakkor mindig valamilyen módon ráhangolta a gyerekeket a délutáni etapra, mely során egy közösen megalkotott, képzeletbeli világ szereplőiként, globális szimuláció keretében foglalkoztunk egy közösséget érintő problémával.


Sz.E.: A szabályjátékok terepe már ismerős volt a csoport számára, év közben sokat kísérleteztünk ezekkel. A tanítási dráma viszont olyan forma, amelyet nemrég kezdtem el gyakorlatba ültetni, kipróbálni, így még a diákok sem találkoztak vele. Idén végeztem el Takács Gábor, a Káva Kulturális Műhely vezetőjének képzését, aki azt tanácsolta, hogy csináljuk, és hibázzunk, szóval belevágtunk.

Z.B.: Igyekeztünk a délután alkalmazott formákat, konvenciókat a délelőtt folyamán közelebb hozni a résztvevőkhöz. Így komfortosabban és gördülékenyebben folyhatott a szerepben végzett munka, hiszen a játék legnagyobb részében a saját kitalált karaktereiket magukra öltve kellett felszólalniuk, döntéseket hozniuk, egy fiktív figura fejével gondolkodniuk. Természetesen ilyenkor is a saját vélemény tükröződik vissza, de azzal a lehetőséggel élve, hogy maguktól eltartva, a szerepfelvétel nyújtotta biztonságos pozícióból vizsgálhassanak egy problémát, ami ennek a tapasztalásra épülő formának az egyik kulcsfontosságú hozadéka. A diákok a délutáni foglalkozások során az általuk alapított Avanzsálók törzs tagjainak szerepébe léphettek, akik évszázadok óta békében élik mindennapjaikat egy szigeten.

Sz.E.: Az első szakaszban a kontextusépítéssel foglalkoztunk, vagyis létrehoztunk egy teljes képzeletbeli világot. Egy csomagolópapírt tettünk eléjük, és azt kértük, hogy rajzoljanak egy térképet. Így lett a semmiből egy összetett, ötletekkel és gondolatokkal teli valami, amelyet a gyerekek alkottak meg az első vonaltól az utolsóig. Majd bizonyos szempontrendszer alapján mindenki kitalálta a saját karakterét, ez hozta magával a viszonyok megjelenését is, a szerepek közötti kapcsolati háló kialakulását. A drámás tevékenységek működési elvéhez hozzátartozik a demokratikus gondolkodás, ezt a formát játékvezetőként is szem előtt tartottuk, mert az volt a célunk, hogy a diákok megtapasztalják az aktív szerepvállalás, a közös döntéshozás, a felelősségvállalás fontosságát. Ezért még a tábor elején hosszan beszélgettünk arról, hogy mit gondolnak a szabályokról és büntetésekről, egy csoport gördülékeny működéséről. Ez végül ahhoz vezetett, hogy mi, a tábor vezetői és a diákok kötöttünk egy szerződést, amelynek a szabályrendszerét közösen állítottuk fel.


Z.B.: A kontextusépítést – mely során nemcsak a helyszín, a karakterek, a döntéshozás módja rajzolódott ki, de a sziget fiktív élővilága és egy egyedi hitrendszer is, illetve saját törzsi rítusok születtek – a probléma bevezetése követte, mely során azt vizsgáltuk, hogy egy közösség hogyan tudja megvédeni a teremtett értékeit egy fennálló fenyegetéssel, hatalommal szemben.

A foglalkozás során nemcsak a fiataloknak, hanem nekünk is szerepbe kellett lépnünk. Az idő nagy részében bandatagként, illetve másodparancsnokként voltunk jelen, így segítettük belülről a történéseket. A mélyítő szakaszban azonban a csoporttal szemben álló hatalmat is meg kellett jelenítenünk, vagyis azt a – gyerekek által Mr. Kellkőolajnak keresztelt – figurát, aki megörökli a szigetünket, és kőolaj-kitermelést kíván indítani a szívünkhöz ekkorra már közel álló, szent helyünkön. A diákok feladata az volt, hogy a fórumszínházi forma keretében valamiféle kompromisszumot kössenek az üzletemberrel a közösség érdekeit szem előtt tartva. Ez volt az a pont, ahol számomra a tábor elsődleges célja, az együttműködés, együtt gondolkodás, a csoport kohéziójának segítése beteljesülni látszott. A foglalkozás csúcspontján, a tárgyaláson ugyanis az egyik résztvevő betegség miatt nem tudott ott lenni. A jelenlevőkben fel sem merült, hogy az ő beleegyezése nélkül állapodjanak meg – felhívták őt telefonon, és kikérték a véleményét azzal a döntéssel kapcsolatban, melynek következményeit ezután közösen vizsgáltuk tovább.

Sz.E.: A tábor tervezése során fontosnak tartottam, hogy a gyerekek kapjanak más szempontokat is az enyémen kívül, ezért is volt jó a második táborvezető jelenléte, illetve a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben tartott foglalkozás, amelyet Kispál Ágnes és Kispál Attila vezettek. A táborban mi magunk is sokat foglalkoztunk a képalkotással mint sűrített formával és annak az értelmezésével – ezzel rezonált a kiállítás is, hiszen ugyanez a metódus történik egy vizuális alkotás befogadása során. A célunk az volt, hogy a gyerekekben leromboljuk azt az elképzelést (vagy fel se ébresszük), hogy a kortárs művészet érthetetlen és értelmezhetetlen, és csak kiváltságosoknak való. Központi témaként a pop-artot határozták meg a foglalkozásvezetők, és ezen az irányzaton keresztül, Andy Warhol portréi által olyan alapfogalmakkal ismerkedtek meg a gyerekek, mint médium, üzenet, közvetítés, befogadás.


Z.B.: Erre a foglalkozásra fűztük rá a tanítási drámánk reflektív szakaszának záró momentumát. A gyerekeknek a kortárs művészet kapcsán megtanult alkotási folyamat mintájára kellett a törzs életéből választaniuk egy általuk fontosnak vélt üzenetet, melyet valamilyen médiumon keresztül kellett közvetíteni. Nem adtunk nekik formai megkötéseket, használhattak filmet, installációt, zenét, bármilyen közlési módot. Az utolsó együtt töltött napunk végére olyan komplex jelenetek, jelenetsorok jöttek létre, melyek érzékenyen reflektáltak a közösen vizsgált problémákra, a hozott döntések lehetséges környezetvédelmi és társadalmi hatására.

Sz.E.: Ezeken az alkalmakon a színházi eszközökön keresztül gondolkodásra, cselekvésre, kritikusságra törekszünk a résztvevőkkel. Olyan biztonságos tér jön létre, ahol lehet hibázni, véleményt mondani, ahol a különbözőségek nem széthúznak, hanem nyitottá és kíváncsivá tesznek egymás iránt. A dráma szó eredete cselekvés. Nem a nézés a lényeg, hanem a tapasztalat általi tanulás, a cselekvés képessége. Ennek pedig kétségtelenül nagy társadalmi haszna van.

Z.B.: Ez az esemény fontos mérföldkő volt számunkra, hiszen a közösen induló munkánk első állomásának tekinthető. Terveink szerint az új tanévben a Székely Mikó Kollégiumon kívül más sepsiszentgyörgyi iskolában is indulnak drámacsoportjaink, illetve Kézdivásárhelyen, ahol az Utazó Diákszínházzal tantermi előadásokat is „házhoz viszünk” a diákoknak.