Simon Judit: Fesztivál születik Nagyváradon

Simon Judit: Fesztivál születik Nagyváradon

Több napos rendezvényt indított útjának a nagyváradi Szigligeti Színház, méghozzá nem titkoltan hagyományteremtési szándékkal. Amennyiben a szándék beválik, minden évben egy tavaszi hét végén a váradi és a városhoz köthető értékek kerülnek reflektorfénybe A Holnap után fesztiválon. Az elnevezés magyarázata: Nagyváradot elsősorban Ady és a Holnap városaként tartják számon, ami rendben is lenne, de kicsit már unalmas. Merthogy a Holnap után sem állt meg az élet, számos költő, író élt és alkotott hosszabb-rövidebb ideig a Pece parti Párizsban, nem beszélve a képzőművészekről, zenészekről a századelőtől napjainkig.
„A folytonosságra gondolván tekintünk a múltra s cselekszünk a jövőért” – fogalmaz a fesztivált alapító okirat, melyet a nyitó rendezvény közönsége előtt láttak el kézjegyükkel a fesztivál kezdeményezői: Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója, Boka László irodalomtörténész, Szabó K. István rendező, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója, Dimény Levente színművész, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója, Szőke Kavinszki András bábművész, a Liliput Társulat művészeti igazgatója, Marcu Ágnes csellóművész, a nagyváradi Művészeti Egyetem dékánja, Sorbán Attila író.

Tabéry, Osvát és a hős postatiszt
Az ünnepélyes kezdés után Boka László irodalomtörténész és Filep Tamás Gusztáv művelődéskutató vállalkozott a nem kis feladatra, hogy összefoglalja a két világháború közötti váradi irodalmi-képzőművészeti-kulturális történéseit, meghatározó személyiségeit. Felsorakoztak az ismert nevek, az ismert és kevésbé ismert események, robbantak az anekdoták csattanói.  Közismert, hogy Tabéry Géza meghatározó alakja a váradi irodalmi életnek, és az is, hogy P. Gulácsy Irén első prózai írásait a városban publikálta. Közismert az az Osvát Kálmán, aki tető alá hozta az Erdélyi Lexikont (1929). Fivére, Osvát Ernőről, a Nyugat későbbi főszerkesztőjéről már nem tudnak eleget a váradiak. Jómagam például most hallottam először a Könyczei névre hallgató postatisztről, aki szó szerint az életét áldozta a magyar irodalomért. Kéziratokat csempészett át a határon Magyarországról; elfogták, letartóztatták, szökni próbált, lelőtték. Érdekes továbbá, hogy két kérészéletű, ám jelentős váradi irodalmi folyóirat, a Magyar Szó és a Tavasz rövid időre országos irodalmi központtá tették a várost.

A két folyóirat közül a Tavasznak egyébként szerkesztője volt Nadányi Zoltán és Zsolt Béla is. Beszéltek még Antal Sándor, Ligeti Ernő szerepéről, utóbbi a Nagyváradi Naplónál indult, majd Berde Máriával részt vett az Erdélyi Magyar Írói Rend (EMIR) alapításában. Ligeti első verseskötete is Váradon jelent meg 1913-ban. Ifj. Hlatky Endre a Magyar Rádió műsorigazgatójából lett 1940 és 1944 között Nagyvárad főispánja, aki a német megszállás elleni tiltakozásként lemondott tisztségéről, majd a Rádió kormánybiztosaként 1944. október 15-én beolvasta Horthy proklamációját, s a háború után  Olaszországba emigrált szerzetesnek.

Boka László és Filep Tamás Gusztáv kitért a társművészetekre is. Műalkotások vetítésével mutatták be a korszak legjelentősebb képzőművészeit, Tibor Ernőt, a Chagall-tanítvány Leon Alexet, Mund Hugót, illetve a tárgyalt időszak nagy egyéni és közös kiállításait. Szóba került a Sonnenfeld nyomda, mely európai színvonalon dolgozott, munkatársai pedig londoni, berlini tanulmányutakon vettek részt. Kuriózum: a fiumei vasútra szóló jegyeket is náluk nyomtatták. (Leszármazottuk visszaigényelte, és vissza is kapta a hatalmas belvárosi saroképületet, amelyben a nyomda működött.) Nem maradhatott ki az anekdoták közül a híres Vájszlovics és annak szállodája, amely még mindig áll a főutcán.

Versek a „Körözs parton”
A jó hangulatú előadást remek stand-up comedy követte: Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatója, aki váradi, és amint mondani szokta, csak ideiglenesen él több mint két évtizede másutt, jellemzően huszadik századi váradi szerzők művei, elsősorban Emőd Tamás és Bajor Andor írásai alapján igazából irodalmi anyagokkal példázta a váradiság lényegét, sajátos hangulatát, azt hogy mit jelent a „Körözs parti” városban élni. A háttérben hajdani képeslapok, városrészletek képei peregtek, a művész változatos műsorában pedig egymást váltották a derűs hangvételű és torokszorító anyagok. A könnyed, közvetlen előadás alatt Gáspárik összekötő szövegei által mindvégig fenntartotta az élő kapcsolatot a közönséggel, ugyanakkor hitelesen szólaltatta meg az általa összeállított verseket, prózai szövegeket, a már említetten kívül Nagy Endre regényrészletét, Nadányi Zoltán, Szűcs László, Sall László verseit. Különlegessé tette az élményt az egyszerisége, ugyanakkor az a bensőséges légkör, amely az előadó s az értő hallgatóság között kialakult. Az előadás végén megtanultunk és közösen mondunk egy verset a művésszel.
Várad az Várad, mondogattuk a végén, jó nap volt, lássuk a következőt.

Aggódó művészek
A második nap hangnemében, tartalmában eltért az előzőtől. A népzenéről, a néptáncról volt szó, az esti táncelőadás, a Nagyvárosi bujdosók kapcsán.
Novák Péter budapesti színész, énekes, szövegíró, zeneszerző, műsorvezető, rendező, Kiss Ferenc zenész, zeneszerző, népzenegyűjtő és kiadó, valamint Dimény Levente színész, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója találkozott a fesztiválközönséggel. Drámaibb volt a hangvétel, de érdekes is, legalábbis olyan megrögzött városiaknak, mint én, akik keveset tudunk a népművészetről.
A néptánc, népzene apropóján a két magyarországi művész a kultúráról mint kapaszkodóról beszélt az értékvesztett világban. A folklór olyan kincs, hangzott el, melyet be kell építeni a kortárs kultúrába. Ezért is nagyszerű Dimény Levente törekvése, hogy korszerű színpadi nyelven szólaltassa meg néptáncot. A világ dolgaira terelődvén a szó a beszélgetők úgy vélték, mindenki felelős mindenkiért, hiszen a világ beszűkült. Az természetes, hogy a fiatalok elmennek, az viszont sajnálatos, hogy nem térnek vissza. Meg kell őrizni értékeinket, de nincs szükség ellenségképre – hangsúlyozta Novák. „A brutalitás, a gyűlölet itt van mellettünk” magyarázta szenvedélyesen, a „náci párt ott ül a parlamentben, nem tudunk tanulni a történelemből”.  Kiveszett a világból a szolidaritás, az empátia, pedig erre kellene nevelni a gyerekeket.
A Nagyvárosi bujdosók címe Krúdy Gyulától származik, aki Adyt nevezte nagyvárosi bujdosónak. A táncszínházi előadást Novák Péter rendezte, alapja pedig Kiss Ferenc azonos című lemez zenei anyaga. Négy koreográfus alkotta a mozdulatokat, a táncosok élő zene kíséretében mesélték el a nagyvárosokba vándorló fiatalok drámáját. Nagyszerű produkció, avatott énekesekkel és táncosokkal, szép képvilággal. A nagyszámú közönség vastapssal ünnepelte az előadókat, és talán azt is, hogy valami új, korszerű művészi út nyitánya a Nagyvárosi bujdosók előadása.
Szóval ez nap sem a „végre túl vagyunk rajta” kategóriába tarozott.

Az állandó váradi
A harmadik nap egy Magyarországon élő, de echte váradi személyiségé volt.  Horváth Károly zeneszerző pályája Nagyváradon indult, és amint elmondta a közönségnek, a város kulturális élete meghatározóan hatott rá. Zenetanár édesanyjától tanult zongorázni, ő vitte be a színház világába is. Váradon alakult az idővel kultikussá vált Józsa Márta – Horváth Károly kettős. Saját dalaikat játszották, sikeresek voltak. Elvégezte a karvezetői szakot, és Sylveszter Lajos, a sepsiszentgyörgyi színház akkori igazgatója segítségével lett színházi zenész, majd zeneszerző. Tinódi néven zenekart alapított barátaival, akik idővel elmentek, ment ő is, Budapestre, a világhíres Mákvirág együtteshez. Vitték a zenekarral a magyar zenét Európába és a két Amerikába. Horváth megunta a csavargást, kilépett a Mákvirágból, hogy ismét színházi zenét komponáljon. Több mint 200 előadás muzsikája fűződik a nevéhez, Bereményi Géza, Bagó Bertalan felkérésére filmzenét is írt. Volt bábszínház igazgató Zalaegerszegen, és részt vett az udvarhelyi színház megalapításában. Jelenleg szabadúszó és sok év után boldogan dolgozik ismét Nagyváradon. Mert ő váradi, a váradiság ugyanis nem múlik el, mondta Szabó K. István művészeti igazgatónak, beszélgető partnerének, és persze a közönségnek.
Este Horváth Károly-koncert volt Tűzbeszéd címmel, ahol a zeneszerző ismét beszélt váradiságáról. Bereményi Géza, a munkatárs és barát is megjelent a színpadon, ő saját magáról beszélt elsősorban, de szó esett a Cseh Tamással közösen írt dalokról is, valamint a röviden a világ dolgairól.
Horváth és zenész barátai koncertje valódi élmény volt. T.S. Eliot verseit Újhelyi Kinga, a debreceni színház művésze énekelte nagyszerűen. Közreműködött egy Bereményi-verssel Lőrincz Zsuzsa, aki a zeneszerző felesége, de nem emiatt tetszett a versmondása.

Lógós nap
Darvay Nagy Adrienne színháztörténész Cseke Péter váradi származású, magyarországi színművészt, színigazgatót faggatta gyerekkoráról, és édesapjáról, Cseke Sándorról, a város ünnepelt táncoskomikusáról. Kiállítást is rendeztek A két Cseke címmel, este pedig a Kecskeméti Katona József Színház előadását, a Páratlan párost mutatták be, melyet persze Cseke Péter rendezett. Régi, fáradt előadás, már akkor az volt, amikor évekkel ezelőtt megnéztem. De az előző három nap élménye maradéktalan. Egy fesztivál megszületéséhez ez bőven elegendő.