
Sepsiszentgyörgyi társulatok közötti bowlingbajnokság az Osonó következő születésnapi eseménye
A 25 éves az Osonó programsorozat részeként, február 28-án, szerdán 16 órakor a Klub Bowling Sepsiszentgyörgy pályáin kerül sor a megyeszékhelyi színházak közötti bowlingbajnokságra. Az Andrei Mureșanu Színház, a Cimborák Bábszínház, a Háromszék Táncegyüttes, az M Stúdió, a Tamási Áron Színház valamint az Osonó Színházműhely tagjai mérik össze bowling-tudásukat. Az esemény középpontjában a játék és a közösségi élmény áll, illetve az a szándék, hogy a hat társulat tagjai ilyen jellegű, rendhagyó módon is találkozzanak. Mivel a bajnokság nyitott az érdeklődők számára, az esemény egy másfajta találkozást is kezdeményez a nézőkkel, akik a társulatok tagjait ebben a nem megszokott „szerepben” láthatják. Az interjúkkal tarkított másfél órás programot élőben lehet követni az Osonó Színházműhely facebook oldalán, de többször jelentkezik majd a helyszínről a Sepsi Rádió is. A helyszíni közvetítés sportkommentátora Erdély András lesz.
Öt évvel ezelőtt az Osonó már szervezett egy ilyen eseményt. Az akkori pozitív találkozó és jó hangulat miatt döntött a társulat a bowlingbajnokság megismétlése mellett és örömmel vette tudomásul, hogy mind az öt sepsiszentgyörgyi színház pozitívan válaszolt a születésnapi meghívásra. Az ezelőtt öt évvel megszervezett első bajnokság győztese a Háromszék Táncegyüttes csapat volt.