Sebestyén Rita: Hét kontinens Hamlet kastélyában

Sebestyén Rita: Hét kontinens Hamlet kastélyában

A Játéktér 2014. őszi számából

Fotó: Kim Agersten

Beszélgetés Lars Romann Engel színházi rendezővel, a helsingőri HamletScenen elnevezésű Shakespeare-fesztivál igazgatójával

Mint egy amőba, úgy nyúlik ki a tengerbe a kicsi, de stratégiailag jelentős félsziget a dániai Helsingőrből a svéd Helsingborg felé az Őresund-szoros legszűkebb pontjánál – ami kevesebb mint húsz perc alatt szelhető át a félóránként induló, hatalmas komppal. Az ide épített büszke kastélyt és erődítményt nevezik Kronborgnak, illetve az utóbbi ötszáz évben inkább Hamlet kastélyaként vált népszerűvé. Nem meglepő módon kapta tehát a HamletScenen elnevezést a hat évvel ezelőtt létrehozott Shakespeare-fesztivál. Shakespeare-előadásokat 1816 óta játszanak ezen a helyen. Az erőd körfalai közé rejtett teraszon Lars Romann Engellel, a fesztivál igazgatójával találkozom, aki egyébként színházi rendező is. Tavaly említette, hogy legalább két Hamlet-előadás fémjelezte eddigi művészi karrierjét, így gyanútlanul, mintegy bemelegítőként teszem fel a kérdést a tavaly rendezett különleges, interaktív jellegű színpadi produkciójáról. Ettől fogva nagyon gyorsan és csaknem észrevétlenül merülünk bele a Hamlet-sorozatok körüli beszélgetésbe; országos és nemzetközi, klasszikus és kísérleti színházi előadások, filmek, énekes és zenés produkciók soráról esik szó.

Egy évvel ezelőtt megkérdeztem tőled, hogy a különböző országokban felfedezett és a fesztiválra meghívott Shakespeare-produkcióktól eltekintve, művészként hogyan teljesíted az álmaid? A válaszod az volt, hogy éppen Hamletet rendeztél. Hol tart most a produkció?

Az egy fiataloknak szóló Hamlet, aminek H. herceg a címe; hatvanperces interaktív előadás, amellyel azóta, hogy találkoztunk, körbeutaztuk Dániát. És úgy tűnik, hogy a darab más nyelvekre lefordítva is „terjedni” fog.

Pontosan mit értesz itt interaktív alatt? A közönség közbeléphet egy adott pillanatban azzal, hogy „ne öld meg a királyt!”?

Tulajdonképpen azt csináltam, hogy vettem a Hamlet cselekményének főbb mozzanatait: az anyja épp hozzáment egy új fickóhoz, így lett egy mostohaapja, ott van a bizonytalansága Opheliával, a legjobb barátja, Horatio, és a tény, hogy az apja halott. Ezt az öt dilemmát – tekinthetjük létkérdéseknek – aktualizáltam, mely szerint H. herceg egy korunkbeli fiú, aki történeteket mesél az életéről, miközben képeket mutat a közönségnek a Facebook-profiljáról. Képzeld őt magad elé, amint egy magas bárszéken ül, mögötte egy képernyő és a kocsmapulton a laptopja. Nagyjából öt percen keresztül meséli a történetet, miszerint az anyja hozzáment egy új fickóhoz, miközben az érzéseiről mesél: „Nagyon feszült vagyok a mostohaapám miatt, nem kedvelem, nem törődik velem, és az apám halott.” Majd bekapcsolja a laptopját, a Facebook-profilja kivetítődik egy nagy képernyőre és a közönség felé fordulva megkérdezi: „Mit tehetnék?”, „Mihez kezdjek mindezzel?”, „Szerintetek mit kellene tennem?” Valósággal meginterjúvolja a közönséget arról, hogy mit javasolnak. Miután végighallgatja tanácsaikat, újból beszélni kezd hozzájuk, és a helyére visszaülve reagál a tanácsokra, néha elismerően megismétli azokat.

Egyetlen színészt kell elképzelnünk szemtől szembe a közönséggel?

Igen, csupán egy színészt. Az előadást gyakran játsszuk iskolákban, ugyanis azokkal a problémákkal, amelyekkel H. hercegnek küzdenie kell, kimondottan a fiatalokat célozzuk. De tulajdonképpen ez egy nagyobb vállalkozás része, amit H Projektnek nevezek – csakúgy, mint a G. királyné (Gertrud, dán királyné) és még egy előadás a király szemszögéből, C. király (Claudius, Dánia királya) néven. Így három eltérő jellegű közönséget célzunk, hogy létkérdésekről beszélgessünk, és segítsünk nekik feltárni a problémáikat. A G. királyné című produkcióban a színésznő H. herceggel kapcsolatos gondjairól mesél, hogy milyen nehéz egy kamasz fiút nevelni, és hogy nemrég ment feleségül egy új férfihoz, aki nem jön ki jól a fiával.

Valójában te megírtad a három színész monológját, ez a rögzített szöveg, a többi pedig improvizáció?

Így van, az interjúrész teljes mértékben a színészre és a közönségre hárul; ez nagyon változóan alakul az egyes előadások folyamán, néha a közönség könnyedén beszél a felvetett problémákról, máskor visszahúzódóbbak.

Melyik a nehezebb, amikor a közönség hallgat, vagy amikor túlságosan is aktív?

Természetesen könnyebb, amikor hajlandóak beszélgetni. De azt gondolom, az ún. „néma előadások” esetében, amikor az emberek tartózkodóbbak, inkább vonakodnak a megszólalástól, akkor is sikerül részesíteni őket az élményben, hiszen ott ülünk mindannyian az itt és most pillanatában, töprengve, és ha csak egy-két ember szól is H. herceghez, azt mindannyian halljuk, a történés részesei vagyunk.

Megtörtént-e valaha, hogy egy erősebb visszajelzés félbeszakította az előadást, vagy, hogy túl közvetlen beavatkozással, agresszív reakcióval szembesültetek?

Olykor nagyon mély érzések szakadhatnak fel a nézőkből, például egyesek sírni kezdenek, amikor H. herceg beszámol arról, hogy meghalt az apja, és hogy a temetésén búcsúbeszédet kellett mondania. Elmondja, mennyire magányosnak érzi magát, és a gyásszal is egyedül kell megbirkóznia. Sok fiatal keresztülment hasonló tapasztalatokon, például a nagyszülők, szomorúbb esetben egy szülő elvesztésén, így erős érzelmi választ adnak erre a problémára. Amikor pedig rájuk kerül a sor, örülnek, hogy beszélhetnek róla. A fiatalok sokat gondolkoznak ezeken a  dolgokon, de manapság eléggé magukra vannak hagyva, a szülők többnyire a karrierjükkel vannak elfoglalva, és az óriási űrt az életükben, azt hiszem, betölthetjük azzal, hogy odafordulunk hozzájuk arra késztetve őket, hogy komolyan beszéljenek ezekről a kérdésekről.

Nyitott beszélgetéseket, közönségtalálkozókat is szerveztek az előadások után?

A fiataloknak szóló produkció esetében nincs. Viszont van közönségtalálkozó az idősebb generációknak szánt előadás, a C. király után, amikor a karrier, a magány, az elhagyatottság és az öregségbe való bezártság kérdéseit boncolgatjuk. Ezt az előadást mindig követi kávézás és beszélgetés, ami órákig is eltart. A 60 év fölötti korosztály már számtalan váláson, haláleseten, sokféle veszteségen keresztülment, tehát van mit megosztaniuk. Gyakran egymással is beszélgetni kezdenek, reflektálnak egymás gondolataira – így azt is mondhatom, hogy olyan helyzetbe hozzuk az embereket, amiben közösségként működnek.

Hogyan éritek el a 60 év fölötti korosztályt? Általában hogyan célozzátok meg és éritek el a három eltérő előadás közönségét?

Nagyon könnyen: amikor a fiataloknak szóló előadást játsszuk, egyszerűen elküldjük az anyagot az iskoláknak, tanároknak, és amikor a G. királynét – ő a karrierista nő prototípusa –, a szórólapjainkat a vállalatoknak küldjük. A humánerőforrás-osztály imádja G. királynét, mivel ezek jó érzelemfeltáró események. A C. király-jal idősotthonokat vagy nyugdíjasklubokat keresünk meg.

Gondoltatok arra, hogy felcseréljétek az előadásokat: mondjuk a H. produkciót az idősebb generációnak, vagy a G.-t a fiataloknak megmutatva, és ezzel együtt azt is, hogy ez az, amivel az anyáitoknak szembe kell nézni?

Érdekes módon ápolók egy csoportja keresett meg bennünket hasonló ötlettel, hogy vigyük el az időseknek szóló C. király előadást fiatal öregotthoni gondozóknak, mert az előadás által felvetett és kiváltott empátia segítené őket a munkájukban. Tehát komolyan fontolgatunk valami ilyesmit. De egyéb módon is terjeszkedünk a projekttel. A helsingőri Shakespeare-fesztivál, a HamletScenen egy nagyobb európai Shakespeare fesztivál hálózatának a része: idén szeptemberben két színész érkezik hozzánk; egyikük Lengyelországból, a másik Spanyolországból, és én megrendezem velük azt az előadást, amit egy évvel ezelőtt csináltam dánul. Ősszel tehát két további bemutatónk lesz a gdański, illetve a barcelonai Shakespeare-fesztiválon.

Hogyan jött létre a Shakespeare-fesztiválok hálózata?

Én is körülbelül öt évvel ezelőtt figyeltem fel rá. Lengyelországban egy angol professzor, Jerzy Limon volt a kezdeményezője az ottani Shakespeare-fesztiválnak, ő alapította a hálózatot is, így hamarosan nagyon szoros lett a munkaviszonyunk.

És hogyan lettél ennek a fesztiválnak az igazgatója?

Lévén magam is színházi rendező, ez a történet is egy Hamlet-előadással indult: 2004-ben meghívtak, hogy rendezzem meg a drámát itt, Kronborgban, egy nagyszerű színészgárdával. Az előadás sikeres lett, és ez áttörésnek bizonyult a hely és így a városvezetés számára is; a kulturális térképen új színben tűnt fel Kronborg. Helsingőr polgármestere úgy gondolta, jó ötlet színházi produkciókat létrehozni a várban, így pályázott az államnál, hogy megalapítsuk a Shakespeare-színházat, és sikerrel járt. A HamletScenen tehát 2007-ben jött létre; nyilvános pályázatot írtak ki a vezetői posztra: egyszerűen csak megláttam a hirdetést az újságban, sok más itteni és külföldi rendező mellett jelentkeztem én is, és végül megkaptam.

Hogyan képzeljük el a munkádat az évad folyamán: körbeutazod a világot, hogy előadásokat nézz és válogass közülük?

Nos, elég sokat utazom, de kivételes helyzetben vagyok, hiszen a hat év alatt, mióta itt dolgozhatom, egyre több társulat jön hozzánk, hogy megismerje a munkáinkat; hívnak a világ minden pontjáról, elküldik az anyagaikat, amiket én alaposan átnézek, és ha érdekesnek találom, akkor természetesen elmegyek és megnézem, hogy érdemes-e meghívnom őket. Rendezőként merész, kísérletező művésznek tűnsz, de mit részesítesz inkább előnyben a fesztivál vezérigazgatójaként: a hagyományos vagy az élvonalbeli kísérleti produkciókat? Egy színház vezetése nem arról szól, hogy a saját ízlésemet demonstráljam a világ számára, hanem inkább arról, hogy megalapozzam a játszóhelyet, hogy érzékeny legyek az iránt, és kiderítsem, melyek azok az előadások – országos és nemzetközi szinten –, amelyek sok ember számára vonzóak lehetnek. Éppen ezért igyekszünk a színházi ízlés széles skáláját lefedni a hagyományos ízléstől a kísérleti elvárásokig; például ma este van a Shakespeare in concert, amivel a klasszikus zene kedvelőit csábítjuk ide, ebben az évben a színházszerető nézőink láthatták a Globe Színház Sok hűhó semmiért című előadását, és a filmkedvelők tudják már, hogy esténként szabadtéri mozit is szervezünk – idén Peter Brook Lear királyát vetítettük. Így ha egy mozilátogató rákeres a weboldalunkra, láthatja, hogy koncerteket, zenés esteket egyaránt kínálunk, valamint hagyományos, olykor merészebb színházi előadásokat is, ezáltal a különböző programok egymást népszerűsítik.

A közönség inkább helsingőriekből áll, vagy más városokból, netán más országokból is jönnek érdeklődők?

Nagyon sokan jönnek Koppenhágából, és a közönség egy nagy része külföldi; az utóbbi néhány évben jelentősen megnőtt a svéd közönség száma, nekik csak fel kell ülniük a Helsingborgból induló kompra, és mintegy negyed óra alatt itt vannak. Ahogy közeledik 2016, egyre inkább azon dolgozom, hogy a fesztivál minél nemzetközibbé bővüljön. Mivel az ismét Shakespeare-év lesz. Pontosan, idén ünnepeljük Shakespeare születésének 450. évfordulóját, 2016-ban lesz halálának 400. évfordulója és emellett a Shakespeare-hagyomány 200. évfordulója Kronborg várában. Így 2016-ban a HamletScenen keretén belül létrejön egy nemzetközi Hamlet-előadás, és azt gondolom, ezzel végképp belépünk a nemzetközi színház világába. A legjobb öt londoni szereposztó rendező közül az egyikkel már kapcsolatba léptünk, vele dolgozunk. Éppen most gyűjtjük össze az előadás nemzetközi alkotó csapatát, aminek a világpremierje 2016. augusztus 3-án lesz. Az Európai Műsorsugárzók Uniójával is együttműködünk; lehetővé tesszük számukra, hogy az előadást élőben közvetítsék Európa államaiban, és természetesen ezt követően turnézni fogunk, elmehetünk Sydney-be, New Yorkba – bárhová, ahol látni akarnak.

Te fogod rendezni az előadást?

Nem, nagyon el leszek foglalva az előkészítésével.

Ezek szerint felajánlod a legjobb részt – egy nagy léptékű, globális Hamlet rendezését – valaki másnak? Nem tölt ez el némi keserűséggel?

Mivel már hat éve dolgozom a HamletScenen-nek, inkább boldog vagyok, hogy idáig jutottunk. Kezdetben semmink sem volt: sem arculatunk, sem előadásaink, minden a nulláról indult. Tehát én úgy gondolom, ha képes vagyok idevonzani a legjobb színészeket és rendezőket erre a nemzetközi produkcióra, akkor tudni fogom, hogy megalapoztam a HamletScenen jövőjét az elkövetkező 200 évre. Nagyon elégedett vagyok, hogy mostanra egy olyan pontig jutottunk, ahol a fesztiválunk és a munkáink nemzetközileg elismert producereket és színészeket vonzanak.

Biztosan nagyon nehéz egyensúlyba hoznod a kezdeményező énedet a művészi éneddel, és évekig így élned. Milyen döntések előtt állsz? Mik a terveid a jövőre nézve?

Jelenleg 2016-ra koncentrálok, ugyanis ha ez megvalósul, elmondhatom, hogy nyolc év leforgása alatt a semmiből hoztuk létre a színvonalas HamletScenen nemzetközi színházat. Ezután talán folytatom ezt a munkát, vagy átmegyek egy másik színházhoz, jelenleg nem igazán foglalkozom ezzel.

Minden, amit itt látunk, a helyi önkormányzat támogatásából jött létre?

Részben a kultuszminisztérium, részben a helyi önkormányzat támogatta, fele-fele arányban. Négyéves mandátuma van a fesztivál igazgatójának – ez az én második terminusom –, és megvan az a támogatás, ami fedezi a fesztivált, mindent, amit itt láthatunk: előadásokat, koncerteket, szabadtéri mozit. Viszont ha a globális Shakespeare-terveimre gondolok, ott nekem kell előteremtenem a költségvetést: ez egymillió eurót jelent, aminek egyharmadát sikerült eddig összegyűjtenünk.

Mekkora a stáb?

Hárman vagyunk: a produkciós menedzser, az ügyintéző, és én, mint művészeti vezető. Egész évben műsoron van a Family Hamlet hármas produkció, amiről az imént beszéltünk. Emellett Shakespeare-bábjátékokat rendezünk és adunk elő minden év júliusában: idén a Lear királyt vittük színre. Mi családi előadásoknak nevezzük ezeket az ún. nyitott bábos előadásokat, ahol a közönség egy időben láthatja a bábszínészt és a bábot. A mostani programfelhozatalt fix költségvetéssel fedezzük, és most saját erőnkből folytatjuk a munkát a 2016-os projekten. A nagy álmom, hogy a HamletScenen-t egy interkulturális, nemzetközi színházzá alakítsam, beteljesülni látszik – a színházcsinálás számomra az emberek különböző országokból való összegyűlését jelenti, egyfajta közös platform létrehozását.

Mi lenne a közös nyelv? Az angol?

Igen, az angol lenne a munkanyelv, de hangsúlyozni szeretném, hogy ez az a műfaj, amit globális színháznak nevezek. Először 2016-ban jön létre majd, egyelőre angol és amerikai színészekkel, majd 2017−2018-ra mind a hét kontinens felé meg szeretném nyitni a színteret, hogy a világ minden tájáról jöjjenek, dolgozzanak velünk. Hamarosan egy nemzetközi-globális színház leszünk, workshopokkal, mesterkurzusokkal és előadásokkal, amelyek értelemszerűen egész évben műsoron vannak, a világ minden pontjáról jövő színházi emberekkel, akik együtt dolgozhatnak. Ez itt egy 500 éves vár, ami mindig is nemzetközi események színtere volt – ezt a hagyományt folytatom, mert szükségünk van ilyen jellegű platformokra, és a művészeti közeg biztosan az a terep, ahol ezek a találkozások még megvalósulhatnak.

Angolból fordította: László Beáta Lídia