Sebestyén Rita: És a Borz

@ Parti Nagy Lajos után, szabadon

A sepsiszentgyörgyi kis próbaterem tizensok éve ugyanaz: világos fa lambéria, sötét padlószőnyeg, és most még hangszerekkel is telezsúfolt: a terjedelmes dobfelszerelés a bal hátsó sarokban zsebkendőnyi lepellel szemérmesen letakarva.
Késő este. Az emberek a büfé felé tendálnak.

Nel és Fré egyezményesen a próbateremben marad. Fré leül az egyik, falnak támasztott székre, kezében a gitár. Nel-lel hosszan, fókuszáltan összenéznek. Nel úgy bólint, ahogy nekikészüléskor szokott: előrebiccentett fejét jobbra-balra ingatja. Apámmal lehet egyidős, de ezt közelebbről soha nem firtattam. Lassan, kicsit bizonytalanul, ám igencsak átéléssel belekezd egy érfelvágós – zongorába pisilős nótába. Fré úgy tartja Nel hangját a gitárral, a szöveget a suttogásával, szemével Nel egész ringatózó lényét, mint porondmester a repülő artistát.

Bo-val és Zsu-val bekukucskálunk a résnyire nyitva hagyott ajtón. Ne bámuljuk őket, mondja Bo, elszántan készülődnek a Színházi Világnapra, valami nagy őrültséggel (mi mással?). Nem ismerem ezt a fekete-ironikus nótát. Zsu azt mondja, Kispál és a Borz. De az én kamaszkoromba még a Kontroll Csoport szűrődött át.

Odakint rendőri készültséggel, lezárt utcákkal március 15-ére várnak. Kit akarnak megvédeni – kérdem. Minket, ez a válasz, mindannyiunkat, képzeld el, milyen szörnyen kínos lenne, ha most összeverekednénk.