Ray Cooney komédiát mutat be a Harag György Társulat

Ray Cooney komédiát mutat be a Harag György Társulat

Pénteken, február 16-án 19 órai kezdettel tartja következő bemutatóját az Északi Színház Harag György Társulata. Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című  vígjátékát viszi színre, Lendvai Zoltán rendezésében. Lendvai már több alkalommal dolgozott együtt a szatmári színészekkel, legutóbbi rendezése a Helló, doktor Mengele című ősbemutató volt.

„A Család ellen nincs orvosság egy nagyon mulatságos darab, a szerzője a vígjáték-bohózat műfaj kultikus alakja. Rettenetesen szórakoztató darabokat ír, amelyek szinte levehetetlenek a repertoárból, hosszú időn keresztül nagyon nagy sikerrel játsszák alkotásait a színházak. Bessenyei Gedő István művészeti igazgatóval hosszan egyeztettünk a darab kiválasztása kapcsán, de úgy érzem, hogy jól választottunk. Sikerült egy olyan előadást létrehoznunk, amely felhőtlen szórakozást nyújt mindenkinek” – nyilatkozta az előadás kapcsán a rendező.

Van az a pillanat, amikor az embernek döntenie kell: vállal egy nagy botrányt, ami a karrierjét és családi életét is veszélyeztetheti, vagy kisebb-nagyobb hazugságokkal próbál kimászni a bajból. 

 

David Mortimer professzor életének legfontosabb konferencia-beszéde előtt feltűnik a rég nem látott szeretője és annak 18 éves fia, egykori szerelmük gyümölcse. A professzor pedig a második lehetőség mellett dönt: füllent, hazudik, magyaráz és kimagyaráz, így kerül egyre bonyolultabb helyzetbe. A kórház orvosi szobájában kitör a káosz, a félreértések sorozatát pedig átöltözések vagy éppen rossz tomporba beadott nyugtatóinjekciók súlyosbítják. A nézők eközben felhőtlenül szórakoznak…

Az előadás szereplői:  Nagy Csongor Zsolt, Bodea Tibor, Bogár Barbara, Márkó Eszter m. v., Rappert-Vencz Gábor, Méhes Kati, Péter Attila Zsolt, Orbán Zsolt, Moldován Blanka, Frumen Gergő, Bessenyei István és Keresztes Ágnes.

A díszlettervező Bátonyi György m. v., segítője Fornvald Gréti volt. Az előadás jelmezeit Szabó Anna tervezte, rendezőasszisztense Bogár Barbara volt, ügyelő és súgó: Szabó Ritta. Ray Cooney eredeti szövegét magyarra fordította: Komáromy Rudolf.

A pénteki, szombati és vasárnapi előadásokra az Ács Alajos-bemutatóbérlet, a Nagy Iza-bérlet és a Nyiredi Piroska-bérlet érvényes, a még szabad helyekre pedig a színház Horea úti jegypénztárában válthatnak jegyet az érdeklődők, hétköznaponkét 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között, vagy előadások előtt egy órával. A hétvégi előadásokra szóló jegyek On-line is beszerezhetők, a Biletmaster jegyértékesítő rendszeren keresztül.

 (Forrás: Szatmárnémeti Északi Színház)